Szerző: Frank Füredi
szociológus, publicista

 

Az eltörléskultúra fő stratégiai célja, hogy megfossza múltjától a Nyugat társadalmát. A woke propagandagépezet fejébe vette, hogy a Nyugatnak szégyenkeznie kelljen múltjáért.

 

"A nyugati civilizáció ellenfelei nem a múlt eseményeivel kapcsolatos valaminek tekintik a történettudományt, hanem olyan csatatérnek, amelyben a kulturális értékek körül zajló mai háborút kell megvívni. A történelmet kétségkívül mindig is felhasználták politikai célokra, ma azonban kifejezetten korunk konfliktusainak rendezésére használják. Ez egyfajta nárcista történettudományi kutatást eredményez, amelynek folyamán a különféle identitáscsoportok lényegében bármilyen történelmi helyszínen és korban saját panaszaikra vélnek bukkanni.

A jelenelvű történetírás nagyjából minden történeti eseményt a transzneműséggel, a fehér felsőbbrendűséggel, a heteronormatívitással, a mérgező férfiassággal, rabszolgasággal és persze a fajgyűlölettel kapcsolatos rögeszmék szűrőjén keresztül szemlél. Ez a nárcisztikus kényszer, amelynek hatása alatt a kutató önmagát keresi a múltban, képzelt világot teremt a történelemből. Aki fordítva olvassa a történetet, az akár az ókori Görögországban és Rómában is képes lehet felfedezni a modern fajgyűlölet bölcsőjét. A Cambridge-i Egyetem régészeti múzeuma ebben a szellemben helyezett el a falakra feliratot, amelyeken a termekben látható gipsz szoboröntvények „fehérségére” figyelmezteti a látogatót. Azzal indokolta az eljárást, hogy a fehér szobrok „félreérthető benyomást” kelthettek az ókor fehérségével és a „sokszínűség hiányával” kapcsolatban. A görög szobrászok nem a sokszínűséggel foglalkoztak, hanem szép műveket akartak létrehozni. Ha ma élnének, meglepetéssel tapasztalnák, hogy a fehér márvány, amellyel dolgoztak, politikai jelentőséget kap.

A történelmi analfabéták együgyűsége nélkül elképzelhetetlen lenne, hogy az ókori világot a sokszínűség nyelvezetével próbálják leírni. Ez a fajta anakronisztikus felfogás azt tükrözi, hogy képviselői képtelenek a maga fogalmaival értelmezni a múltat. Aki a görög képzőművészetet mai vélemények alapján próbálja bemutatni, az a történelmi képzelőerő hiányáról tesz tanúbizonyságot. A 21. századi propaganda követelményeinek igyekszik megfeleltetni az ókori görög kultúra alkotásait. Ez leértékeli az ókori művészek örökségét és meghamisítja a múltat. A Cambridge-i Egyetem területén kiállított szobrokkal szembeni ellenérzés a klasszikusok iránti gyűlölet megnyilvánulása. A klasszikus alkotókat gyakran ítélik el, mint afféle elitistákat, továbbá, mint igen-igen fehéreket. De ennél sokkal többről van szó. Az ókori Görögország és Roma öröksége a nyugati civilizáció alapjainak szerves része. Ezért is éri legitimitását oly rendszeresen támadás. Ezért is illeti megvetéssel a jelenelvű csőcselék Homéroszt, akinek Iliásza és Odüsszeiája nemcsak a görög irodalom alapműve, hanem az egész nyugati civilizáció alapértékei közé is tartozik.

„Büszkén jelenthetem be, hogy az idén sikerült eltávolítanunk a tantervből az Odüsszeiát!” – dicsekedett el a közösségi oldalakon egy massachusettsi középiskola tanára. Ha egy irodalomtanár azzal büszkélkedik, hogy Homérosz Odüsszeiáját törölték a tananyagból és azt várja, hogy ezért most sok lájkot kap, akkor bízvást elmondhatjuk, hogy ami Cambridge-ben zajlik, az osztálytermekbe is utat talál magának.

A klasszikusok elleni kereszteshadjárat nagyon is hasonlatos ahhoz a felfogáshoz, amely a radikális dzsihadistákat arra indította, hogy ősi templomokat, szobrokat és egyéb műalkotásokat romboljanak le Afganisztánban, Szíriában és Irakban. Cambridge-ben a szobrokat a szó szoros értelmében nem rombolták le. Ehelyett erkölcsi megbélyegzés lett az osztályrészük, és ezzel megkérdőjeleződött az általuk képviselt kulturális hagyomány érvényessége.

Mennyi idő van még hátra, amíg Homéroszt érzéketlen rasszistának és homofóbnak állítják be?
Nincs abban semmi meglepő, hogy az „egyetemi tálibok” a klasszikusokat veszik célba. Végül is a legfontosabb témák és eszmények közül igen sok az ókori Görögországban és Rómában gyökerezik. Az ókori görög kutató és kísérletező szellem, amely a tudományt, illetve a szabadság és a demokrácia korai, igaz, részleges megfogalmazását megalapozta, egyúttal a nyugati civilizáció alapértékei közé is tartozik.

A woke történészek mérgezőnek minősítik a nyugati civilizáció örökségét, és úgy tesznek, mintha az lenne a dolguk, hogy befolyásától megóvják a diákságot. Még hivatásos történészek is bűnrészességet vállaltak abban, hogy tudományágukat az itt és most állítólag érvényes woke ügyeknek rendeljék alá.

A kulturális keresztesharcosok gyakran áthágták a jelent a múlttól elválasztó határt, amikor úgy ítélkeztek történelmi személyiségek felett, mintha kortársaink lennének.

A jelenelvűség olyan vádló történetírás, amely feladatának tartja, hogy elítélje a Nyugat múltjának minden dimenzióját, és ily módon delegitimálja a történelmét.

Ezt szolgálja minden olyan kísérlet, amely megpróbálja átszervezni a társadalom történelmi emlékezetét és kétségbe vonni eszméit és vívmányait. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy e kísérletek közben minduntalan átlépjék a jelen és a múlt között húzódó határt. Ezért vannak tüntetések történelmi alakok szobrai, a nyugati kultúra jelképei ellen, mintha ezek a szobrok a mai ember jólétére nézve bármilyen veszélyt jelentenének. A nyugati tudomány és filozófia számos nagy múltbeli alakja – David Hume, Immanuel Kant, Charles Darwin – heves támadások célpontja lett, és magatartásuk úgy ítéltetik meg, mintha kortársaink lennének.

Ezzel a módszerrel, hogy tudniillik a múltat a jelentől megkülönböztethetetlennek állítják be, megalázzák a jeles történelmi szereplőket, amiért nézeteik nem esnek egybe woke inkvizítoraik véleményével. A 21. századi egyetemi tálibok személyében John Locke, akinek filozófiája nagy szerepet játszott a tolerancia eszméjének kibontakozásában, nem egyéb halott fehér embernél, továbbá 17. századi rasszistánál. Adam Smith, a skót felvilágosodás kimagasló alakja minden teketória nélkül javíthatatlan rasszistának minősül. Hogy miért? Mert a 18. századi gondolkodó 21. századi bírálói szerint Smith bűnös módon megkülönböztetett „vad” és „civilizált” népeket.

Ha elmosódik a jelen és a múlt között húzódó határ, annak jelentős következményei lesznek arra nézve, hogy a társadalom miként fogja fel önnön helyét a történelemben. Amikor a jelen határait messzire visszatolják a múltba, a múlt, mint különálló valóság megszűnik. A műveletnek voltaképp az a célja, hogy elszakítsa a nyugati társadalmat a múltjától. És csakugyan meg is akadályozza a társadalmat abban, hogy megismerje önnön gyökereit és azokat a hagyományokat, amelyek szokásait, mindennapi gyakorlatát és identitását meghatározzák. Lényegében megfosztja a társadalmat történelmi örökségétől. Ez pedig igen rossz hír. Nehezen alakulhat ki életerős kollektív identitás, ha nincs közös emlékezet, ha nincs közös kötelék, amely a múltban gyökerező közös értékekhez és szokásokhoz fűzi az embereket.

Amikor Sir Winston Churchill megállapította, hogy „az olyan társadalomnak, amely múltját elfelejti, nincs jövője”, nem tudhatta, hogy évtizedekkel később tudatosan előidézett történelmi emlékezetvesztés veti meg lábát a társadalomban. Churchill figyelmeztetése tehát nagyon is időszerű. Amikor megszűnik a különbség a jelen és a múlt között, akkor az embereket időtlen jelenelvű vákuumba zárják. Ahelyett, hogy a mai kor problémáival néznének szembe, a múlt problémáit próbálják rendbe tenni. Olyasmi ez, mintha fejükbe vennék, hogy nem hajlandók egy lépést sem tenni előre. Amikor egyesek rögeszmésen borús események sorozatának állítják be a múltat, bénultságot idéznek elő a megfagyott időben.

Nem nézhetjük tétlenül a Nyugat történelme ellen indított jelenelvű kereszteshadjáratot. Meg kell találnunk a módját, hogy világos vonalat húzzunk a múlt és jelen közé, mert így segíthetjük hozzá a társadalmat ahhoz, hogy szembe tudjon nézni a jövővel."

 

A teljes cikk itt olvasható: https://latoszogblog.hu

• < Előző
• Következő >