• 
  Vándorcigányok Erdélyben. Fotó: Sára Sándor (fotomuzeum.hu)

1914 karácsonyán a nyugati fronton a háborúk történetének egyik legszürreálisabb jelenetsora játszódott le. A katonák, akik néhány órával korábban még azon törték a fejüket, hogyan lehetne saját életük veszélyeztetése nélkül kiiktatni a szemben álló fél hadseregének katonáit, 1914. december 25-én egy rövid időre felhagytak az ellenségeskedéssel, és barátkozni kezdtek egymással.

Közhely, de igaz: leginkább a múltunk, történelmünk alapján tudjuk meghatározni önmagunkat. Sokan panaszkodnak most (is) a jelenre, és félnek a jövőtől, de karácsony idején nem árt emlékeztetni magunkat arra, hogy mindig van okunk bízni. Hinni. Nem élünk olyan rettenetes időket. Nézzük csak, hogy mi volt száz éve: 1919 az ország talán legszomorúbb esztendeje volt, az első világháború és a vörös terror pusztítása után a trianoni döntésre várt, vagy inkább rettegte előre a nemzet. Korabeli cikkeket idézünk, amelyek kristálytiszta realitással jósolták meg a közeljövőt, és arra biztattak, hogy sohasem adjuk fel. Ma már tudjuk, hogy a magyarság végül 1919-et is túlélte. Ízlelgessük ezeket a korabeli írásokat, és tanuljunk belőle erőt, elszántságot, hitet, stílust és műveltséget.  

Müller László és bajtársai halálának körülményeiről a katonai egységük által január 24-én kibocsájtott jegyzőkönyv egy szót sem említ. Csupán az található benne erre vonatkozóan, hogy a Brassó védelmében folytatott hősi harcokban estek el 1989. december 23-án.