Európa elrablása – Giovanni Battista Tiepolo

 

Az Európai Parlament közvetlen jogalkotásra törekszik, ezt pedig szeretné ráerőltetni a nemzetállamokra. Az EP megszavazta, hogy közvetlen jogszabály-kezdeményezési jogot kérjenek.

 

Nem más mint a nemzeti államok bedarálása és egy következő lépés Európa föderalizálása felé. Mi sem bizonyítja ezt jobban mint a Magyar Nemzetben megjelent cikknélMegvonná a tagállamoktól a vétót az Európai Parlament . A plenáris ülés napirendjén szerepelt ugyanis az Európai Unió alapszerződéseinek módosítására irányuló kezdeményezés, amelyben a parlament az Európai Unió megreformálására hivatkozva nem másra készült, mint leépíteni a nemzeti érdekek utolsó védőbástyáját: a tagállamok vétójogát. Az előterjesztés szerint az úgynevezett 7. cikkely szerinti jogállamisági eljárást már a tagállamok egyötöde kezdeményezhetné. Vagyis egyszerű többséggel lehetne dönteni az eljárás megindításáról, és a tagállamok egyhangú szavazata helyett elég lenne a minősített többség egy tagállam »elítélésére«”.

A kérés maga az unió a „saját törvényével” szembe megy? Ha a döntés megszületik az államokkal külön külön megkötött szerződéseket felülírja, amely adott esetben szerződés szegésnek minősülhet.


Az unió vezetésének fenyegetése és a nyomásgyakorlása, vagyis a zsarolása azoknak, akik ezzel szembe szegülnek, tulajdonképp folyamatos:


A benzin árstopot kifogásoló EP felszólítása a magyarországi törvényalkotóknak. Orbán Viktorhoz írt levél tartalma: Arra is kérem Önt, hogy függessze fel az intézkedések alkalmazását mindaddig, amíg az uniós jognak való megfelelésük nem biztosított.

A tudósítás szerint, ha a magyar kormány nem tud a válaszlevélben az uniós jog szempontjából megnyugtató érveket felhozni, akkor rövid határidejű kötelezettségszegési eljárásba csaphat át a vita, amely aztán megegyezés hiányában eljuthat az Európai Bíróságig, amely a jogszabály megváltoztatását, illetve bírság elrendelését is előírhatja.(Vadhajtások.hu)


Miről is van szó? A külföldi rendszámmal, illetve forgalmi engedéllyel rendelkező gépjármű tulajdonosok számára DISZKRIMINATÍV lehet a magyarországi üzemanyagár-rendszer.

A hangsúly a diszkriminatívon van.

Ahogyan az egyhangú szavazás erőltetése uniós törvény ellenes a diszkrimináció is, amely fogalom a faji vagy etnikai származás alapján történő megkülönböztetést fedi, mindenre alkalmazzák, függetlenül az általuk törvénynek minősített megfogalmazásitól. Tudni kell az uniónak, nem törvényei vannak, hanem minden tagállam által elfogadott irányelvei.

A 2000/43/EK irányelv — a faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének alkalmazásáról

 

FŐBB PONTOK

 

  • Ezen irányelv a személyek közötti egyenlő bánásmód elvén alapul. Tiltja mind a közvetlen*, mind a közvetett* megkülönböztetést, a zaklatást*, a megkülönböztetésre adott utasítást és a megtorlást*.

  • Az irányelv minden személyre és minden tevékenységi területre alkalmazandó az alábbiakra vonatkozóan:

  • munkavállaláshoz való hozzáférés;

  • munkakörülmények, beleértve az előléptetést, a munkabért és az elbocsátást is;

  • a szakképzéshez való hozzáférés;

  • a munkáltatói vagy munkavállalói szervezetekben vagy bármely szakmai szervezetben való részvétel;

  • a szociális védelemhez és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés;

  • az oktatás;

  • a szociális előnyök;

  • az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés és azok nyújtása, beleértve a lakhatást is.

  • Az irányelv nem vonatkozik az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódra, valamint az EU-n kívüli országok állampolgárai belépésének és ott tartózkodásának feltételeire.

Tehát „Az irányelv nem vonatkozik az állampolgárságon alapuló eltérő bánásmódra,” ez lett törvény miután a tagállamok beiktatták a saját törvénykezéseikbe.Most pedig az általuk javasolt törvényt rúgják fel a felszólítással.

 

Tóth László

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog