Érdekes számunkra, akik a nyugat egyéni hőseiről szóló eposzain nőttünk fel. A kontraszt a Négy páncélos és a kutya és a Top Gun között, a kollektív és az egyéni hős ideálja között adja a nyugati és az orosz stratégiai kultúrák közötti különbség leglényegét.
"Az orosz stratégiai kultúra bölcsője egy végtelen síkság, ami nem rendelkezik természetes határokkal, és ami ebből kifolyólag állandó fenyegetés alatt áll a szélrózsa minden irányából. A végtelen síkságon a legnagyobb fenyegetés egy egyidejű támadás több irányból. A végtelen síkság egyszerre probléma, és megoldás is. Probléma, mert a végtelen tér megvédéséhez végtelen emberanyagra van szükség, és megoldás, mert földrajzi akadályok híján magát a távolságot lehet megtenni akadálynak. Ha sikerül elég messzire kitolni a határokat, akkor azok előbb utóbb természetes akadályokra, hegységekre, folyókra, sivatagokra fognak támaszkodni. Mivel ezek a természetes határok igen-igen messze vannak, az orosz stratégiai kultúra ezer mérföldes léptékben kénytelen számolni.
A geopolitikai rövidlátás a végtelen síkságon halálos lehet. Ez a végtelen síkság az, ami miatt az orosz stratégiai gondolkodás sohasem elégedhet meg a regionális perspektívával, hanem mindig kénytelen lesz a világrend szintjén megfogalmaznia magát.
A legnagyobb hosszútávú fenyegetés számukra az, amikor egy idegen hatalom jelenik meg a végtelen síkság peremén, és ráerőszakolja Oroszországra a saját világrendjét.
Ez a geopolitikai Prokrusztész ágy volt az orosz stratégiai kultúra inkubátora, a nemzet mítoszok homályába vesző kezdeteitől. Benne alakultak ki azok a problémamegoldó reflexek, amik újra és újra visszaköszöntenek, valahányszor egy idegen hatalom megpróbálja a saját világrendjét Oroszországra erőltetni, és az oroszoknak lehetőségében áll ennek ellenállni.
Az első ilyen eset ahhoz a személyhez kapcsolódik, aki már hét évszázada halott, és mégis mind a mai napig Oroszország legnépszerűbb történelmi alakjának számít. Az idősebb generációnak, akik még megkapták a számukra előírt dózist az orosz filmkultúra remekeiből, valószínűleg nem kell bemutatnom Alexandr Nyevszkijt, a jégmezők lovagját.
Eizenstein 1938-as, klasszikus filmalkotásában jelen van az orosz geopolitikai rémálom összes kelléke.
Egy ellenséges civilizáció, és egy ellenséges katonai fenyegetés, a katolikus Teuton Lovagok betörése nyugatról az orosz síkságra, a majdnem egyidejű svéd fenyegetés északi irányból, és a velük szövetséges tatár nyomás dél, illetve kelet felől.
A nyugati keresztény seregek megjelenése nem csupán katonai fenyegetést hozott magával, hanem egy új és idegen világrendet is, ami elnyeléssel fenyegette a nem kevésbé ősi, és nem kevésbé keresztény orosz civilizációt. Alexandr Nyevszkijt diadala a Csúd-tó jegén nemcsak Novgorod túlélését biztosította, hanem az orosz világrend lassan kialakuló hegemóniáját is a végtelen síkság világában. A Jégmezők Lovagja, és a kataklizmikus csata a a Csúd-tó jegén az orosz stratégiai kultúra egyik legfontosabb szimbóluma-tárháza lett.
A majdnem reménytelen harc egy mennyiségi és minőségi előnyt élvező betolakodó ellen, a honvédelem, mint vallásháború, a mindent feláldozni kész orosz nép, mint kollektív hős az események középpontjában.
Ez utóbbi különösen érdekes számunkra, akik a nyugat egyéni hőseiről szóló eposzain nőttünk fel. A kontraszt a Négy páncélos és a kutya és a Top Gun között, a kollektív és az egyéni hős ideálja között adja a nyugati és az orosz stratégiai kultúrák közötti különbség leglényegét.
A következő nyugati hatalom, aminek sikerült ideiglenesen ráerőszakolnia egy idegenek által megálmodott világrendet Oroszországra, az Napóleon Franciaországa volt. Oroszország egy ideig kényszerűségből együttműködött Bonaparte kontinentális rendszerével, ám amikor 1810-ben nyílt kenyértörésre került a sor, a franciák számára nem volt más választás mint szerencsét próbálni ott, ahol 600 évvel korábban a Teuton lovagok kudarcot vallottak. A Grande Armée oroszországi kudarca után a cár seregei nem álltak meg a birodalom határán, hanem Nyugat-Európa szívéig hatolva gondoskodtak róla, hogy a Napóleon bukását követő új világrendnek Oroszország legyen az egyik társtulajdonosa.
Ugyanezt a mintázatot látjuk megjelenni az első világháborút követő zavaros években is. Oroszország veresége, és a háborút lezáró békeszerződések újra rákényszerítettek Oroszországra egy idegen hatalmak által kreált, és az azok érdekeit kiszolgáló világrendet. A vereségből, forradalomból és polgárháborúból lassan kiemelkedő új Oroszország azonban nem fogadta el a kialakult status quot. A konszolidálódó szovjethatalom úgy a forradalmi ideológia, mint a hagyományos orosz stratégiai kultúra által vezetve, a kezdetektől azon munkálkodott, hogy a versailles-i világrendet egy szovjet-orosz világrenddel váltsa fel. Néhány évtized alatt, a második világháború végén, az orosz hatalomnak újra döntő szerepe volt az új világrend kialakításában, és sikerült példátlan módon kiterjesztenie a befolyását messze a történelmi határain túlra."
A teljes cikk itt olvasható: https://neokohn.hu/