Egyesek szerint, az őrület egy átverés, mások megvannak ijedve és begubóztak vannak, akik szerint nem is létezik vírusveszély csak a gazdaságot szeretnék szétzilálni. A politikusok kik a megmentő tisztségében diszelegnek a médián keresztül azt sugallják vigyázzunk magunkra mert ha nem milliók halnak meg.  A mit most élünk, a metanoia (megtérés) helye, és esélyünk van kezdeni. Tehát ne hagyjuk, hogy elmenjen mellettünk, és mi tovább lépünk. Nem könnyű amiben élünk, nem szólhatunk bele a politikai döntésekbe, de ahogyan reagálunk az befolyásolhatja. Az alábbi okfejtés igenis tanulságos ha figyelmesen olvassuk.

Mi célt szolgál a sajtó?

 

„Jóllehet ez nagyon is aktuális téma mostanában, le kell azonban szögezni, hogy a sajtó történetét végig kísérik a maihoz hasonló korszakok, amikor is a „szelektív” tájékoztatás, vagy éppenséggel az álhírek terjesztése meghatározott érdekeket szolgált. többnyire politikaiakat, s nem egy esetben milliók halálával végződő háborúk kitörését készítette elő”

Ilyen volt például a francia forradalom. A kisszámú engedélyezett sajtóorgánum mellett, amelyeket erősen cenzúráztak, a forradalmat megelőző hónapokban ugrásszerűen megnőtt a kérészéletű illegális sajtótermékek száma. Ezeknek egyetlen célja volt, a közvéleménynek az uralkodó, az ancien régime ellen fordítása. A kor legnépszerűbb műfaja a pamflet volt. Ilyen gúnyiratokból csak 1789 májusában 300 jelent meg (!), általános gyűlölet tárgyává téve a költekezéséről híres királynét Marie Antoinette-t, és a pipogyának beállított XVI. Lajos királyt. Aki valójában a leginkább szabadelvű volt a francia uralkodók sorában, és számos, a harmadik rend javát szolgáló reform fűződik a nevéhez.

A sajtó aztán elnyerte méltó büntetését, hiszen a forradalmi terror nemcsak a régi rendet söpörte el, hanem a sajtóorgánumok nagy részét és befolyását is. A legnagyobb árat mindemellett a francia nép fizette. A politikai spektrum másik oldalának nemkülönben fontos eszköze volt a sajtó a közvélemény befolyásolására, és az ma is.

„Az emberek gondolkodásának meghatározott irányba terelésére, egy közös ellenségkép sulykolására jó példa a cári oroszország sajtója a xix-xx. század fordulóján”

Balkáni befolyásának növelése előtt Szentpétervár a legnagyobb akadályt az Osztrák-Magyar Monarchiában látta és láttatta. Az orosz támogatás (is) bátorította arra az akkor még jelentéktelen kis országnak számító Szerbiát, hogy sajtója még élesebb hangot üssön meg a Monarchiával szemben, amelyet utóbbi a „Megállj, megállj kutya Szerbia!” jelszó jegyében egy lokális háborúval remélt elhallgattatni. Nota bene, több jele is volt annak, hogy a hadviselő felek száma nem fog kettőre korlátozódni.

Az egyik, a Magyarországot tollhegyre tűző brit sajtó volt, közelebbről, Robert William Seton-Watson publicisztikai munkássága. Bécsből írt több cikket Magyarországról, a The Spectator című politikai magazinba, amelyek – bár később ezt cáfolni igyekezett – már némi negatív elfogultságról tanúskodtak irányunkban. További anyaggyűjtés okán 1906-ban tett először látogatást hazánkban. Itt szerzett közvetlen, és főleg közvetett tapasztalatai alapján a magyar politika és sommásan a magyarság éles bírálója, az alávetett román, szlovák és délszláv népek harcos szószólója lett.

„tevékenységét az i. világháború idején – jellemző módon – a war cabinet ellenséges országokban kifejtendő propaganda igazgatóságán folytatta, ahol brit propaganda eszközökkel az osztrák-magyar monarchia lakossági moráljának gyengítéséért volt felelős”

Seton-Watson fellépése a brit politika „színe változásának” jele volt, vagyis az elfordulás a korábban még hasznosnak tartott ütköző államtól, az Osztrák-Magyar Monarchiától. Miután Oroszországgal sikerült elhatárolni az érdekszférákat Közép-Ázsiában, az 1907-ben megkötött Szentpétervári Egyezménnyel. A Monarchia, mint nagyhatalom felszámolása szempontjából a soknemzetiségű Magyarország volt a legalkalmasabb célpont, s részeiből jutalmazni lehetett az ellene forduló nemzetiségeket.

Napjaink lejárató sajtó kampányai sem nélkülözik a stratégiai célokat, még ha ezek közül egyelőre nem is mindegyik nyilvánvaló. Az Egyesült Államokban például jól elkülöníthetők a frontok. Az elnök minden lépésére riposztozó média, illetve a Demokrata Párt mögött felsorakozó erők, valamint Trump és szavazó tábora között húzódik az arcvonal. A cél előbbiek részéről az elnök megbuktatása, amiért le akarja rázni azt a fúrópajzs szerepet, amelyet a nemzetközi nagytőke lőcsölt országára a globális kormányzás megvalósításában.

Európában jelen pillanatban a Párizs-Berlin tengely által meghatározott EU-s politika vezényli a „mainstream”sajtót. Célja nem kevésbé anakronisztikus, mint az amerikaié. A brüsszeli hatalmasságok ugyanis enyhén szólva elhanyagolják azt a perspektívát, hogy legkésőbb a koronavírus járvány lecsengése után megváltozott politikai-gazdasági viszonyok között fogunk élni, és a föderális berendezkedésről szőtt tervek eltűnnek az idő homályában.

„A központi akaratnak szembeszegülő országok ellen folyamatosan a demokrácia és az emberi jogok korlátozása miatti aggodalmukat hangoztatják, nem kis részben az egzisztenciális függésbe hajszolt sajtómunkások hadának engedelmes közreműködésével”

Magyarország és Lengyelország szapulása lassan már kezd elcsépelt lenni, de hozzájuk újabban felzárkózik Szlovénia. Janez Janša, konzervatív politikus politikai spektrumon átívelő koalíciós kormányának hivatalba lépését kivont karddal várta a túlnyomórészt baloldali-liberális beállítottságú sajtó. Újságírók nemrégiben petíciót juttattak el Brüsszelbe, amelyben a sajtószabadságért aggódnak, és a szlovén kormányfőt – horribile dictu – a demokrácia ellenségeként próbálják beállítani. Ez legalább annyira bizarr állítás, mint a magyar Országgyűlés működésének felfüggesztése – amelyben mellesleg a kormányoldalnak 2/3-os többsége van -, hiszen a szlovén médiában akkora a baloldalhoz húzó orgánumok túlsúlya, hogy a másik oldal jórészt csak az interneten tud szóhoz jutni.

A teljes cikket itt olvashatja #moszkvatér