Hetven videó érkezett a Hagyományok Háza felhívására

 A Hagyományok Háza tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Táncház Napját. Az intézmény korábban közzétett Világraszóló kalotaszegi táncház felhívására hetven video érkezett.

 

 

A Hagyományok Háza május 7-én, a budapesti Liszt Ferenc téren tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Táncház Napját. A jeles eseményen a szervezők és a résztvevők az idén ötvenéves táncházmozgalomról is megemlékeztek. A táncünnep igazi színfoltja volt a Világraszóló kalotaszegi táncház felhívásra beküldött video-montázs bemutatója. A kis moziba Mihó Attila és zenekarának muzsikájára és Kacsó Hanga Borbála énekére készültek a felvételek.

Az áprilisban közzétett felhívásra hetven video érkezett Magyarországról, a Kárpát-medencéből, Nyugat-Európából, Észak- és Dél-Amerikából, Japánból, Hongkongból, Tajpejből. A filmkockákon gyerekek, tinédzserek, felnőttek és idősek ropták a táncot, a beküldők változatos helyszíneken mutatkoztak be. A kommentek alapján az akció méltó módon kapcsolódott a félévszázados táncházmozgalomhoz.

A Hagyományok Háza e kezdeményezését az elmúlt évben – a karantén időszakában – indította el, akkor a tizedik Táncház Napjára a Világraszóló széki táncház felhívásra félszáz anyag érkezett be. Ennek sikere nyomán született a Világraszóló kalotaszegi táncház.

 

 Megtekinthető: https://www.facebook.com/hagyomanyokhaza/videos/371678371571850

 



Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog