A Hagyományok Háza felhívással fordul a népi kultúra ápolóihoz, táncosokhoz, zenészekhez, kézművesekhez és mesemondókhoz.

A szomszédunkban kitört háború elől menekülők várhatóan hosszabb ideig kényszerülnek magyarországi átmeneti szálláshelyeiken berendezkedni. Az elmúlt napokban a Hagyományok Háza vezetőségében és munkatársaiban is megfogalmazódott a kérdés, hogyan is segíthetnének a bajbajutottakon. A válasz az Intézmény hivatásából született, felajánlja mindazt, amihez a legjobban ért: a népzene csodáját, a néptánc lendületét, a mesehallgatás varázsát, az alkotás boldog izgalmát és főképpen…,a közösség gyógyító erejét. E páratlan kinccsel talán mosolyt varázsolhat a gyerekek arcára, elterelheti a gondolatokat az elhagyott otthonról, az ott maradt szeretteikről, s minden korosztálynak megteremtheti az együttlét örömét.

Ennek szellemében a Hagyományok Háza Corvin téri székházában március 9-étől hetente rendszeres alkalmat biztosít a menekült gyerekeknek és családjaiknak a találkozásra, és a népi kultúra különböző ágai által nyújtott kikapcsolódásra. Az Intézmény arra kéri fel a népművészet alkotóit, előadóművészeket és kézműveseket, hogy kapcsolódjanak be e közös munkába, melynek részleteit a kitöltendő kérdőív tartalmazza. Amennyiben helyszínként csatlakoznának a kezdeményezéshez, a szervezők egybehangolják azt más felajánlásokkal.

A Hagyományok Háza várja a jelentkezőket!

 

Információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/node/7001

 

Kétnyelvű információ a foglakozásokról: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/tul-az-operenciankazkova-kraina/20220316-1630

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog