A Magyar Orvosi Kamara azt javasolja az orvosoknak, hogy ne segítsenek, mert ezzel a szlovák orvosok fizetésemelési törekvéseinek a sikerét akadályoznák meg.

Érthető az orvosok határon átnyúló szolidarítása; hiszen ők is hasonló cipőben járnak, nekik is bérharcokat kell folytatniuk a saját munkáltatójukkal szemben. S ha az egyik ország orvostársadalma letöri a másik bérküzdelmét, akkor hasonlóra számíthat, ha ő kezd bérküzdelmekbe.

Igen ám, de mi legyen a bérharcok idején a betegekkel?

Könnyű lenne azt mondani (kívülállóknak), hogy a harcok idején természetes a veszteség, ezért növekedhet a halottak és a szenvedések száma.

Azonban a dolog nem ilyen egyszerű.

Amelyik betegre éppen rákerülne a sor; hogy nosza, most tessék egy jót szenvedni; vagy éppen meghalni kellene a bérharcok miatt - az aligha lelkesedne ezért a lehetőségért.

Ők ugyanis rendesen befizették a befizetendőket. Egy életen át vonták tőlük a pénzt az egészségügy fenntartására, amiért cserébe életük végéig tartó magas színvonalú egészségügyi ellátást ígértek nekik. Tudjuk persze, hogy ezeket a politikusi ígéreteket nem szabad nagyon komolyan venni, s hogy a befizetett pénzt már régen ellopták (a mondvacsinált államadósság fejében multináciknak adták) - mégis joggal követeljük az orvosi ellátást, ha valami baj van az egészségünkkel.

A megoldás az lehetne, hogy a magyar kormány kihirdeti: a felvidéki magyar állampolgárok számíthatnak a magyar egészségügyre; minden segítséget megkapnak, ha betegek. Ezt az ellátást biztosítani lehetne a csonka ország kórházaiban, de építhetnénk e célból orvosi rendelőket és kórházakat akár a Felvidéken is. S ebben a felvidéki magyar egészségügyi intézményrendszerben lehetne magasabb fizetést adni a felvidéki orvosoknak (persze egyúttal a hazaiaknak is meg kellene adni a normális bért). Amiből következően észrevehetően több felvidéki magyar kérné vissza a magyar állampolgárságát.

A dolog persze ezzel nem lenne befejezve. Mindig adódhatnak ugyanis újabb és újabb egészségügyi és más szakterületről való problémák, aminek a megoldását hasonlóképpen segíteni kellene.

(Például, ha a felvidéki rendőrség és katonaság bérezésével lennének gondok, akkor magyar laktanyákat és rendőrőrsöket kellene telepíteni a Tátra aljára, megoldva ezzel sok sajnálatos felvidéki problémát.)

Az egészségügyi (és a más szakterületeket érintő) segítség ugyanis a jelen körülmények között nem lehet olyan gyors és közvetlen, mint amilyennek lennie kellene. A felvidéki orvosi gondokon is csak körülményesen tud segíteni a magyar kormány a jelenlegi intézményi keretek között (amikor is még nem rendelkezik a felvidéki orvosi rendelőkkel és kórházakkal).

Ez részben azért van így, mert a felvidéki magyar állampolgársághoz egyenlő választójog is tartozna - amit a jelenlegi szabályozás még nem biztosít. A felvidéki magyarok jelenleg csak listán szavazhatnak, területi képviselőt nem juttathatnak a magyar Országgyűlésbe. Ezen kellene segíteni a felvidéki magyar területi képviselők megválasztásával. Az ő dolguk lenne aztán (egy általam megálmodott és megvalósítandó világban) beavatkozni a felvidéki bér- és egyéb harcokba; eldöntve az eldöntendő felvidéki kérdéseket.

Ha már a szlovák kormány csődöt mondott - mint az Trianonban is előrelátható volt.

Varga Géza írástörténész