erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Van értelme a küzdelemnek

Döbbenetes és éppen ezért felejthetetlen élményben részesültek mindazok, akik a frissen átadott Sepsi Arénában megtekintették Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a Magyar Állami Operaház előadásában. Ezáltal pedig beigazolódott az intézmény főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek az eseményt megelőző sajtótájékoztatón megfogalmazott véleménye. Ő ugyanis arra számított, hogy a művészek által az anyaországból magukkal hozott adni akarás, valamint a közönségben fészkelő magyarságtudat találkozásából közös öröm születik majd. És ennél is több valósult meg, hiszen a színpadon és nézőtéren jelenlévőket egyaránt szívet-lelket megtisztító, fájdalmasan szép érzés járta át, mely percekig tomboló viharos tapsban tört felszínre belőlük az előadást követően.

 

Ahhoz pedig, hogy mindez megtörténhessen és kiemelkedő eseményeként égesse be magát Háromszék kultúrtörténetébe, több feltételnek kellett egyszerre teljesülnie. A Kárpát–Haza OperaTúrát lehetővé tevő anyaországi akaraton és helyi fogadókészségen túl ugyanis a sikerhez megfelelő helyszín, a művészek tehetsége, felkészültsége és odaadása, valamint a közönség több ezres létszáma és lelkesedése is szükségeltetett. Valamint Egressy Béni, aki irodalmi köntösbe öltöztette a magyar történelem egyik tragikus fejezetét, a megzenésítést magas szinten elvégző Erkel Ferenc, a forgatókönyvet újraálmodó Szűcs Gábor rendező, illetve a zenekart dirigáló Medveczky Ádám karmester is.

Nekik köszönhetően viszont tiszta lelkiismerettel elmondható, hogy ennél megfelelőbb és méltóbb alkalmat nehezen lehetett volna találni a város, Háromszék és Székelyföld egyik büszkeségének számító Sepsi Aréna felavatásához, mint e műnek a bemutatása. A benne megjelenített cselszövés, ármánykodás és idegen érdekek kiszolgálása ugyanis ráirányította a figyelmünk, hogy ezek sajnos napjainkban is meghatározzák némely magyar politikus tevékenységét, a gúnyhatárokon innen és túl egyaránt. Ugyanakkor a szeretet sírig tartó kötelékének, az összefogás erejének, valamint a gyászból is kicsírázó és szárba szökkenő jövő lehetőségének a felmutatásával megcsillantja a reményt, hogy van értelme a küzdelemnek.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog