erdelyikonyv.eu

Tisztelt olvasónk felhívjuk kedves figyelmét: technikai okok miatt a következő frissítés május 1-én lesz. Köszönjük megértését.

 

A román állam az utóbbi 25 év legnehezebb időszakán megy keresztül. Dragnea és a PSD (Szociáldemokrata Párt – E-RS) az igazságszolgáltatás támadásával párhuzamosan felelőtlen ostromot indított az ország gazdasági stabilitása ellen, de kétségbeesett csapásokat mér az EU-ra és a nyugati szövetségesekre is.

Egy párt sohasem fenyegette az állam stabilitását, megkockáztatva, hogy a szélsőséges populizmus súlya alá temeti azt úgy, ahogy most a PSD teszi, egy Orbán Viktorról lemásolt és Oroszország érdekeivel egybeeső menetrenddel. Hogyan és milyen módon szabotálják el Románia hosszú távú érdekeit a PSD-s vezető utóbbi napokban tett lépései és kijelentései? Miért tekinthető igazi gazdasági 13. sz. sürgősségi kormányrendeletnek az a bértörvény, melyet a háztartási adózással összefüggésben kell értékelni?

Dragnea és a PSD elképzelhetetlen mértékre emelték a romániai lakosságának szánt megvesztegetés szintjét: a költségvetést szétvető mértékben megemeljük, több esetben megkétszerezzük a fizetéseket, nullára csökkentjük az adókat és járulékokat, forradalmasítjuk az adózást, bevezetünk egy rakás jóváírást, 35 ezer tanácsadót alkalmazunk, akik majd abban segítenek önöknek, hogy minél kevesebbet fizessenek az államnak. Mindezeket egy olyan országban, ahol az adóhatóság nem működik, az adócsalás pedig nemzeti sport. Honnan lesz pénz egy olyan országban, ahol minden közalkalmazott királyi fizetést kap, de mindnyájan kevesebb adót fizetünk be a költségvetésbe? Hogyan lesz lehetséges a csoda? Well…

Liviu Dragnea szerda este, az Antena 3-ban nevezte meg először, hogy ki lesz a bűnös a kudarc miatt: az Európai Bizottság, az EU, a külföldiek. Leleplezte a Románia elleni Nagy Tervet: a Nyugat összeesküvést sző annak érdekében, hogy mi rosszul éljünk. Mindazok, akik aláássák a terveit, vagy bírálják a döntéseit, ezt egy szörnyűséges koalíció részeként teszik, melynek célja elegendő érveket szolgáltatni az Európai Bizottságnak Románia megbüntetéséhez! Felfüggesztik az európai pénzeink kifizetését! Túlzotthiány-eljárásba rángatnak majd bennünket, kizárólag jóslatok alapján, ami példátlan az EU-ban!

A PSD vezetője azzal vádolta a holland céget, mely az ügyfeleinek küldött figyelmeztető levelében kifejezte aggodalmát a magánnyugdíj-pillér lehetséges államosítása miatt, hogy a Nagy Terv részeként Románia ellenségeinek cinkosaként cselekszik és gyarmatként kezel minket! Az igazság az, hogy a magánnyugdíjakat kezelő nagy befektetései alapok és bankok valóban tartanak attól, hogy populista ígéreteinek teljesítése érdekében a kormány államosításokat hajt majd végre, ahogy Lengyelországban, vagy Magyarországon történt.

Ez a mélységesen felelőtlen cselekvési mód hajszálpontosan másolja Orbán Viktor diskurzusát és témáit, aki ki akarja vezetni országát az EU-ból és nyíltan bírálja a liberális demokrácia modelljét. Ezért lett Putyin kedvence. Íme, például, milyen módon hadakozik Orbán az EU-val a budapesti kormány által tegnap (április 12-én – E-RS) közzétett egyik közleményében:

„Brussels is launching attacks against Hungary due to immigration. They want to force the mandatory quotas upon us and to eliminate the Hungarian border closure. The migration debate is likely to culminate in June this year. The exertion of pressure on Hungary has begun in order to induce the Hungarian Government to surrender on the issue of migration. This is the common point in the views of the Soros organisations and the Commission in Brussels. Hungary is ready for debates, but we are not going to yield an inch as far as the issue of immigration is concerned”.

A Brüsszel és Soros elleni harc Orbán Viktor kedvenc témái Magyarországon, ahogy azok Liviu Dragnea vezérgondolataivá is váltak Romániában. Mindketten hadat üzentek a civil szervezeteknek, a multiknak, ellenőrzésük alá vonták a médiát és lerakták az illiberális állam alapjait. Vagy Dragnea utánozza Orbánt, vagy mindketten tudatosan Oroszország játékát űzik és ugyanabból a forrásból szereznek ihletet. Végső céljuk lelépni az EU-ból, az izolacionizmus, az önkényes hatalomgyakorlás kialakítása.

Így néz ki Liviu Dragnea Románia elleni nagy összeesküvése. Az igazság viszont teljesen más: nem a Nyugat forral összeesküvést ellene, hanem egy kétségbeesése csúcsára jutott bűnöző sző gondosan tervet arra, hogy az egész ország levegőbe röpítésével mentse a bőrét.

Dragnea és a PSD őrült tervéhez viszont a gazdaságban kellett szelepeket találni. Megkezdték a felelőtlen kampányígéretek sortűzének átültetését a valóságba és meglengetik azokat a közvélemény orra előtt, hogy eltompítsák reakcióit és elvegyék a kedvét az esetleges újabb tüntetésektől.

Az őrület a közalkalmazotti bérek törvénytervezetével kezdődött. Az államon belüli káosz rendezéséhez teljes mértékben elengedhetetlen törvény közpénzből való tobzódásá változott. Röviden, a PSD 2022-ig példátlan ütemben és a gazdaság teherbíróképességét figyelmen kívül hagyva akarja növelni a közalkalmazottak bérét. Miközben semmilyen szándékot nem mutat a költségvetési rendszer reformjára, a PSD összevissza osztogatja a szükséges (orvosok, tanárok) és az észbontó (az állam összes túlméretezett intézményein élősködő tisztviselők) emeléseket.

Az előrelátható eredmény? Már 2018-tól felborul a költségvetési egyensúly, amikor az óriási romániai bürokrácia béreivel kapcsolatos kiadások nagyjából 25 milliárd lejjel fognak nőni, ahogy arra az Adóügyi Tanács (CF) elnöke figyelmeztet. Sőt: a közalkalmazottak bérköltsége megközelíti majd a GDP 10 százalékát (a mostani 7-8 százalékkal szemben), miközben a behajtott jövedelmek GDP-n belüli aránya 30-32 százalék. Vagyis az ország bevételeinek több mint 30 százalékát bérekre fogják költeni egy olyan országban, melynek kétségbeesetten befektetésekre van szüksége.

Ezt követte a globális jövedelemmel kapcsolatos őrület. A PSD egyik Ion Iliescu alatti mániáját melegítette fel újra a Liviu Dragnea–Darius Vâlcov páros (igen, az az ember vesz részt Románia adópolitikájának kidolgozásában, akit az ügyészek azzal vádoltak, hogy háza falaiban rejtegette a festményeit). A PSD meglebegtette a személyi jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra csökkentését, sőt 0 százalékra a 2.000 lej alatti jövedelműek esetében, de halálos csapda rejtőzik emögött. A PSD gyakorlatilag holmi adóügyeikkel fegyelmezett németekként foglalkozó hadsereggé változtatná a románokat, akik az állam által fizetett 35.000 tanácsadó szolgálatait igénybe véve töltenék ki adóbevallásaikat, leírható kiadásokra vonatkozó nyugtákkal és számlákkal teletömve.

A PSD igazi adóforradalmat javasol. De a javasolt terv rendkívül bonyolult és egy csomó ismeretlen elemet tartalmaz: honnan lesz az államnak pénze megfizetni 35.000 tanácsadót? Miként kezelik majd a tapasztalatlan románok a Pénzügyminisztérium által emlegetett „háztartások” adóügyeit? Miként dolgoz majd fel az adóhatóság egy ennyire bonyolult helyzetet, ha már most is nehezen boldogul egy sokkal egyszerű adópolitikával? Milyen mamut méretű beruházásokat kell végrehajtani az informatikai rendszerekben? Miként tömi majd be az állam a 2.000 lejnél kisebb jövedelmekre kivetett adó elmaradása miatt keletkezett lyukakat?

Újabb gazdasági kaland következik: a Nemzeti Beruházási Alap (FNI) létrehozása. A kezdeményezést távol tartják a partnerek – az IMF és az EU – kíváncsi szemeitől és mindenki attól tart, hogy az egész csak arra szolgál, hogy a PSD megcsapolhassa az állami vállalatokat. Végül is a PSD hosszú múltra tekinthet vissza e téren, ebből származnak az elképzeléssel kapcsolatos jogos félelmek is.

Az összes fentebbi tervezet rendkívül veszélyeseknek tűnnek a román gazdaságra nézve. Főleg akkor, ha a pártban keringő más ötletekkel is összekapcsoljuk azokat: a Pénzügyminisztériumnál lévő 6 milliárd eurós puffer esetleges feláldozása a bérköltségvetés biztosításához, miközben olyan elképzelés is van, hogy európai pénzeket használnának fel a felfújt bérek kifizetésére. Mindkettő rendkívül káros és a partnerek számára a kiszámíthatatlan országos csoportjába sorolná Romániát.

De mi van akkor, ha mindezeket a terveket nem azért találták ki, hogy végre is hajtsák őket, hanem csak arra, hogy ürügyül szolgáljanak a PSD-nek és Liviu Dragneának arra, hogy áldozati szerepben tetszelegjenek (mi meg akartuk csinálni, de a külföldiek nem hagyják) és azzal vádolják a Nyugatot, hogy akadályozzák a gyarmati helyzetbe juttatott románok jólétét? Mi van akkor, ha csak azt szolgálják, hogy kierőszakolhassák a kilépést az Európai Unió szigorú szabályokkal rendelkező világából, hogy aztán újra arra a senkiföldjére ugorjunk, ahol a 90-es években dagonyáztunk?

Lehetséges megoldások. Miként állítható meg Dragnea

* A PSD-nek, ha azt akarja, hogy idehaza és külföldön továbbra is számításba vegyék, gyorsan le kell váltania Liviu Dragneát. Ha megkapja a második ítéletét is, a PSD vezetője még kétségbeesettebben fog cselekedni. Ha nem szabadul meg gyorsan Dragneától, akkor ez a párt megerősíti azt a hírnevét, hogy jelentős veszélyt jelent a román demokráciára nézve és a külföldi partnerek számára a továbbiakban nehéz lesz komoly párbeszédi partnernek tekinteni.

* A Dragneát már elszigetelő európai szocialisták ennél is többet tehetnek: egyértelmű állásfoglalásra van szükség egy olyan ország antidemokratikus kisiklásaival szemben, melyet a politikai családjukba tartozó ember és párt vezet. Ahogy az EPP is egyértelműen fellépett Orbán Viktorral szemben.

* Klaus Iohannis elnöknek ki kell lépnie az alvó állapotból és az elnöki tisztség magasságából kell rámutatnia arra a súlyos helyzetre, amibe Románia az országot meglovagló Liviu Dragnea miatt került. Pontosan úgy, ahogy a 13. sürgősségi kormányrendelet alkalmával tette, most is kötelessége megmenteni az országot egy elkerülhetetlen csődtől.

* Az Európai Bizottság nem maradhat tétlenül, vagy nem hunyhat szemet Kelet-Európa új despota-bűnözője cselekedeteivel szemben, ahogy azt Orbán Viktor esetében éveken keresztül tette, ha nem akarja, hogy Románia átkerüljön az elkárhozott országok csoportjába, Magyarország és Lengyelország mellé.

Dan Tăpălagă, Cristian Pantazi

Eredeti: hotnews.roConspiratia lui Dragnea impotriva Romaniei

 

 

fordítás:eurocom.wordpress.com

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog