erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

2017. május 31-én este 7-
kor rendkívüli koncert lesz
marosvásárhelyi Kultúrpalota 800
fős nagytermében, ahol két
világklasszis magyarországi
hangszeres szólista, Baráti Kristóf
és Várdai
István
 Antonín Dvořák a-moll
hegedű- és h-moll csellóversenyét
fogják megszólaltatni a helyi
filharmonikusokkal, 

Részlet egy  Londonban  1995-ben kiadott könyvből, ezért lesznek benne olyan adatok amelyek már nem érvényesek, így 14 év után. A kiadvány a Pannonica Kiadó gondozásában jelent meg. Az angol nyelvű kiadás alapján Xenophobe's Guide to The Hungarians, fordította: MERÉNYI ÁGNES. A részlet a erepublik.com oldalán jelent meg. A szöveg kicsit humoros, cinikus a megítélését az olvasóra bízzuk, a mi véleményünk  nem minden részlettel egyezi a leírtakban. A könyvrészletet vita indítónak szántuk, kíváncsiak vagyunk a véleményekre.

 

A magyar lakosság lélekszáma 10 millió. A csehek szintén 10 millióan vannak, az osztrákok 8, a szlovákok és a szlovének 5, a horvátok 4 és fél, a románok 22, a lengyelek 38, az ukránok 51 millióan.
2 millió magyar (minden ötödik) lakik Budapesten.
Magyarország területe nagyjából megegyezik Portugáliáéval és valamivel nagyobb Ausztriánál, de hatszor elférne Franciaország területén.


Nemzettudat és identitás


A kínzó kétely

A magyarokat idestova ezer éve kínozza a kétely: keletinek vagy nyugatinak tekintsék magukat? Egy régi mondás szerint Magyarország Európa köldökében van, azaz pontosan félúton kelet és nyugat között. A magyarok szeretik azt képzelni, hogy országuk valójában Nyugat-Európa része. Ha netán más nemzetek úgy vélekednének, hogy Magyarország Kelet-, esetleg Közép-Európában helyezkedik el, a magyarok úgy ítélnék meg, hogy itt az ideje nyugatra költözni. Eléggé lelombozza őket a gondolat, hogy Nyugat-Európának úgy is jó, ha a magyarok maradnak, ahol vannak.

E dilemmáról könyvtárnyi írás született már, és a kérdés tüzetes vizsgálatára tömérdek idő állt rendelkezésre, amióta Szent István király 1000 körül meghonosította az országban a kereszténységet. Az elmúlt 200 év során született is valamiféle válasz: a magyar teljesen elnyugatiasodott nép, amely ugyanakkor büszke urál-altáji gyökereire. A meghatározásokon és a nemzeti célokon aztán tovább folyik a vita. Legyen-e a nemzet büszke csikósaira, akik akrobatikus lovasmutatványaikkal kápráztatják el a turistákat az Alföldön, vagy inkább koncentráljon a fizetős autópályák építésére, hogy ugyanezen turistákat kétszer is megfejhessék?

A keleti hagyományok tovább élnek. Bizonyos keleties vonások teszik utánozhatatlanná a magyar képzőművészetet, költészetet és népzenét, melyre a magyarok egyfajta különlegességként tekintenek. És ott van még a sokat vitatott kérdés: ki az igazi magyar? Szigorúan antropológiai értelemben csakis azok a magyarok, akik 896 körül a Kárpát-medencébe Árpád vezérrel érkező törzsek tagjainak leszármazottai. Találkozhatunk is országszerte ezekkel a sovány, barna hajú, rendszerint magas járomcsontú emberekkel, ám a lakosság ma már számtalan etnikum, germán, szláv, román és más elemek keveréke. Szerencsére a közmegegyezés szerint magyar az, aki annak vallja magát.

Hogyan látják magukat?

A magyarok szilárd meggyőződése, hogy az ő országuk a legszebb a világon. E véleményüket a következő megállapításokra alapozzák:
1. Magyarország a világ legszebb országa – máskülönben a magyar honfoglalók továbblovagoltak volna, hogy különbet keressenek.
2. Magyarország a világ legszebb országa – hiszen a kivándorlók is folyton hazajárnak szépségét csodálni, még ha a múltban a legszörnyűbb igazságtalanságok közepette űzték is el őket.
3. Magyarország a világ legszebb országa – hiszen egy nagy 19. századi romantikus költő ezt írta róla: "...Ha a föld Isten kalapja, hazánk a bokréta rajta..."*
Hogyan látnak másokat?

Az első világháború után Magyarország területének 70 százalékát elveszítette. A magyarok sem feledni, sem megbocsátani nem tudják ezt a veszteséget, s ez az oka annak, hogy rossz szemmel néznek szomszédaikra, akikről úgy gondolják, elorozták e területeket.
Igaz, már a térkép átrajzolása előtt is mély megvetéssel tekintettek rájuk. A románokat piszkosnak és "szőrös talpúnak" tartják, afféle simlis balkáni népségnek. A szlovákok tompa agyúak és pimaszok, a szerbek megbízhatatlanok és összeférhetetlenek. A cseheket unalmas és aggályoskodó sörisszának titulálják, bár lelkük mélyén irigykednek rájuk diplomáciai sikereikért (és jó filmjeikért).

Ami pedig az oroszokat illeti, a szovjet elnyomás évtizedeit csakis úgy lehetett túlélni, ha egyszerűen megvetették őket, mint afféle primitív és lusta szláv nációt. A szocializmus időszakában a magyarországi iskolákban kötelező tantárgy volt az orosz nyelv, ám iskolások tízezrei szabotálták a tanulást passzív ellenállásként. Néhányan ma már bánják, hogy nem olvashatják Puskint és Tolsztojt eredetiben, és egy szót sem tudnak kinyögni, amikor korábbi elnyomóikkal kereskednek. Úgy gondolják, az a sok év az iskolapadban erre igazán felkészíthette volna őket.

A magyarok egyetlen szomszédjukkal vállalnak némi közösséget, mégpedig a gazdag és takaros Ausztriával. Úgy érzik, legalább a kék Duna két országa, az operettkedvelők, a farsangi bálok, aromás kávék és krémes sütemények népe tartson össze. Történelmi okokból a magyarok a lengyeleket is kedvelik, akikkel egyszer még közös királyuk is volt. Ugyancsak történelmi, sőt őstörténeti okokból a finnekkel is rokonszenveznek, akik az egyetlen hozzájuk hasonló méretű és finnugor nyelvet beszélő nép.

A németeket (meg az amerikaiakat) gazdagságukért és különösen ipari hatalmukért tisztelik. Magyarország hagyományosan Európa német érdekszférájába tartozott. A német kulturális és műszaki örökség hatása ma is nyilvánvaló. Az ajtók a német módi szerint nyílnak, a csavarok német módra fordulnak, a gépeket és az épületeket a német gyártási alapelvek szerint tervezik, s bizonyos tekintetben az emberek is német módra gondolkodnak.
Az idősebb nemzedékek valamennyire beszéltek németül, de ez már a múlté. Manapság gyakran lehetünk fültanúi ilyesféle jeleneteknek a budapesti utcán:
Német (vagy németül beszélő) turista:
– Sprechen Sie Deutsch? (Beszél németül?)
Magyar válasz:
– Ja! – Az igenlő válasz azonban nem azt jelenti, hogy a kérdezett személy folyékonyan beszél németül, pusztán azt, hogy a kérdést megértette.

A magyarok leginkább az úgynevezett "civilizált" nyugati népekre tekintenek tisztelettel, különösen az angolokra és a franciákra. Minél kevésbé ismerik, annál inkább kedvelik őket. A távolság növeli az elfogultságot. Ezért aztán első számú kedvenceik az amerikaiak.
A franciák tudnak élni és szeretni, kulturális teljesítményük irigylésre méltó, de miért nem barátságosabbak? Az angolok... hát az egy külön világ! A 19. században Magyarországon valóságos anglománia dúlt, amely az arisztokrácia köreiből indult, akik tweedzakóban feszítettek, rókavadászatokat rendeztek és bevezették a lóversenyt az országban. Az angolok hagyománytiszteletét egy olyan nemzet csodálja, mely ugyancsak rendelkezett hagyományokkal, amíg ezek java részét el nem söpörte a történelem.

Hogyan látják őket mások?

Általánosan elterjedt tévképzet, hogy a magyarok a szláv népek családjának tagjai. Ezt a magyarok természetesen súlyosan sérelmezik, hiszen e hatalmas nyelvcsalád legtöbb tagját lenézik (lásd fent), különösen azokat, akik a valahai Szovjetunióhoz tartoztak. Nemigen feledik, hogy a második világháború végén a Vörös Hadsereg megszállta országukat, és csapataik 1990-ig ott állomásoztak.

Az oroszok viszont mindig úgy tekintettek a magyarokra, mint egy problémás, lázadozó és bajkeverő kamaszra. A volt Szovjetunió kelet-európai provinciái közül Magyarország lázadt fel elsőként a szovjet rendszer ellen 1956-ban, és itt omlott össze elsőnek a szocializmus és dőlt le a Vasfüggöny a 80-as évek végén. A szomszédok sajnos mindezt kétségbe vonják. A lengyelek a mai napig azt állítják, hogy nem Magyarország, hanem Lengyelország volt a szocializmusellenesség zászlóshajója. Egy korabeli vicc szerint a lengyel kutyák Magyarországra jártak jóllakni, a magyar kutyák viszont Lengyelországba jártak szabadon ugatni.

Ha bármikor magyarokról esik szó, azonnal felmerül a gulyás és a cigányprímás is; mintha a magyarok mást sem csinálnának, mint gulyásevés közben folyvást sírva vigadnának cigányzeneszóra. Nem csoda, ha a magyarok fárasztónak találják ezeket a sztereotípiákat.
Nem mintha a gulyással bármi baj volna. Sőt, a hanyatlás éveiben még a magyar kommunizmust is "gulyáskommunizmusnak" nevezték, mivel a magyar kormány politikai zavargásokkal fenyegetőzve sikeresen zsarolta Moszkvát gazdasági engedményekért, ezért aztán a magyar életszínvonal lényegesen magasabb volt a környező csatlós államokénál.

A jó gulyás egyébként pirospaprika-őrleménnyel készül, Magyarország pedig paprikatermelő nagyhatalom. 1937-ben egy magyar, Szent-Györgyi Albert professzor kapta a kémiai Nobel-díjat a C-vitamin felfedezéséért, amelyet a magyar paprika sejtjeiből izolált.

Milyen látszatot kívánnak kelteni?

A magyarok a nyugati világ osztatlan elismerésének kivívására törekszenek. Számukra a Nyugat a szakértelem, a biztonság és a vagyon szinonimája.
Ami viszont valóban hízeleg nekik, az, ha tudományos és művészi tehetségüket értékelik. Ha be akarunk vágódni egy magyarnál, említsük meg futólag, hogy milyen csodás dolog, hogy egy ilyen kicsiny nemzet nyolc Nobel-díjast adott a világnak, és szános nagy zenészt, például Bartókot és Lisztet.

A magyarok azt szeretnék, ha velük is úgy bánnának, ahogyan ők bánnak nyugati barátaikkal és vendégeikkel. Reménykednek abban, hogy hagyományos vendégszeretetük előbb-utóbb megnöveli presztízsüket a világ előtt. Eljő még az idő, amidőn a "magyar" jelző magától értetődően nagylelkű, fennkölt és bátor népet jelöl majd. Hírnevük ilyen jellegű átalakításán már vagy négy évszázada fáradoznak.

Emigránsok

Általában a kisebb nemzeteknek kisebbségi komplexusuk van. Nem így a magyarnak! Ők szellemesnek és tehetségesnek tartják magukat, akiket történelmi átok sújt. Önbizalmuk akkor kel igazán életre, amikor új életet kezdenek külföldön.

Bár Magyarországon tízmillió magyar él, a környező országokban is lakik még hárommillió, és kétmillióan még messzebbre merészkedtek. Az otthon maradottak irigylik a kivándoroltakat viszonylagos gazdagságuk és szabad életük miatt a fejlett demokráciákban, míg nekik hosszú évek jutattak osztályrészül a diktatúrából. Nagyon büszkék híres emigránsaik teljesítményére, de azt nemigen hagyják, hogy beleszóljanak a magyar politikába (Mi közük hozzá? Ők már külföldiek...) vagy bírálják az "itthoni" dolgokat. Nem, ez már nem az ő asztaluk.

Hasonlóképpen az emigránsok is nagyon büszkék kicsiny hazájukra és arra, amit e kicsiny hazán kívül elértek. Volt egy korszak Hollywoodban, amikor a stúdiók ajtajára kiakasztottak egy táblát: "Nem elég magyarnak lenni, kell valamicske tehetség is..." Persze sokan voltak, akiknek a valamicskénél jóval több jutott. Ott voltak a Korda fivérek, akik Londonban kezdték nemzetközi filmes karrierjüket, Michael Curtiz* és George Cukor filmrendezők, a forgatókönyvíró Lengyel Menyhért (Ninocska) és a színészek, Lugosi Béla (Drakula) vagy Szőke Szakáll (a Casablanca kövér pincére).

Molnár Ferencnek, a magyar drámaírónak, akinek a neve Nyugaton sem ismeretlen, megvolt a saját változata a fenti mondásra: "Nem elég magyarnak lenni, kell még egy harmadik felvonás is." Nem a virtust tartotta honfitársai legfőbb erősségének.
Egy másik messze földön híres magyar emigráns, Robert Capa, a spanyol polgárháború és számos más háború haditudósítója is a maga szája íze szerint ferdítette a mondást. Szerinte: "Épp elég magyarnak lenni...", ami annyit tesz, hogy magyarnak lenni épp elég teher bárkinek egy életre.

A leghíresebb emigráns Bartók Béla. Az ő hírneve sosem halványult el. Világhírét egyik honfitársa sem érte utol, bár talán Rubik Ernő megközelítette. Ő nem más, mint a Rubik-kocka feltalálója, emlékeznek, ez volt az a játék, amely egy időben szinte őrületbe kergette a világot. Ne feledkezzünk meg Bíró Lászlóról sem, a golyóstoll feltalálójáról.

Az amerikai természettudomány képviselőinek jó része szintén magyar származású: Szent-Györgyi Albert, Teller Ede, Wigner Jenő, Neumann János, Szilárd Leó (akinek az atombomba gyártására vonatkozó javaslatát Roosevelt elnök elfogadta) és még sokan mások. Számosan munkálkodtak az első atomfegyver elkészítésén, és állítólag a fizikusok egyik értekezletén valamelyikük így szólt: "Uraim, úgy vélem, mindannyian beszélünk magyarul. Minek gyötörjük magunkat az angollal?"

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog