Nyomtatás

Annak ellenére, hogy élete nagyobb részét kénytelen volt szülőföldjétől távol tölteni, László Gyula (1910– 1998) tevékenysége szorosan kötődött Erdélyhez, Székelyföldhöz és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumhoz. Ezt a kijelentést Vargha Mihály tette a régész-történész, képzőművész és egyetemi tanár tiszteletére szervezett emlékkonferencián, amelynek az általa vezetett intézmény adott otthont.

 

László Gyula megpróbáltatásokkal tűzdelt életútját M. Lezsák Gabriella magyarországi régész-kutató ismertette. Jóvoltából megtudhattuk, a Kőhalomban, székely szülők gyerekeként napvilágot látott László Gyula leveleiben és emlékirataiban következetesen Tündérországnak nevezte Erdélyt, ahol saját megfogalmazása szerint sikerült megbékülnie önmagával és a sorssal. Az 1916-os román betörés miatt családja menekülésre kényszerült, így az iskolát Balatonlellén kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán és a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta. Az utóbbin régészetet, néprajzot és művészettörténetet hallgatott, és 1935-ben summa cum laude minősítéssel doktorált.

Régészeti munkásságát a Magyar Nemzeti Múzeumban kezdte meg, majd Észak-Erdély 1940-ben történt visszacsatolása után a Kolozsváron újraindított Ferenc József Tudományegyetemen nyert tanszéket. A II. világháborút követően a Bolyai Tudományegyetemen tanított régészetet, az akkor vallás- és közoktatásügyi miniszter Ortutay Gyula hívó szavára azonban 1949-ben Magyarországra távozott. A nemzeti múzeum főigazgatói tisztségét szánták neki, de jobboldali beállítottsága miatt a kommunisták ezt megakadályozták, így az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészeti Karának megbízott, majd 1957-től főállású oktatója, tanszékvezetője és kutatója lett. Mintegy 25 régészeti és művészettörténeti könyvet, több mint 600 cikket és tanulmányt jelentetett meg.

Ő volt az, aki kidolgozta a kettős honfoglalás elméletét, amelyet a konferencián dr. Szabados György történész, kutató, egyetemi tanár ismertetett. Ennek lényege, hogy Álmos és Árpád népének bevonulása előtt már bő két évszázaddal magyarok éltek a Kárpát-medencében. Erre a következtetésre László Gyula az általa vezetett régészeti kutatások során előkerült számos lelet vizsgálata, valamint a korabeli krónikákban leírtak alapján jutott.

Amint az Jánó Mihály előadása során kiderült, László Gyula képzőművészként és művészettörténészként is jelentőset alkotott. Ez utóbbi területen főképp erdélyi templomok falán megjelenített Szent László-legenda kutatásában ért el kimagasló eredményeket. Gróf Péter régész egykori diákként emlékezett a szakterületén iskolát teremtő tanárára, kiemelvén, hogy a szellemi élet nemzeti elkötelezettségű személyiségeként a magyarság sorskérdéseire is kereste a választ. Végezetül dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár olvasott fel László Gyulának dr. Székely Zoltánhoz intézett leveleiből, rávilágítván, hogy édesapja ezek hatására döntött a tanári pálya felhagyása, illetve a régészeti kutatómunka végzése mellett, egyúttal elvállalván a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum vezetését is.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó