Ez az ország már rég szétesett volna ha a NATO-nak és Amerikának nem lenne szüksége, hogy ijesztgessék Oroszországot.

 

 Ebben az országban a hatalom csak akkor erősködik, ha a kiváltságaikra tőr az Isten adta nép, vagy a nagy testvérek szólnak, hogy most már elég, mert az ők kisded játékaikat kezdi veszélyeztetni ugyancsak az Isten adta nép. Legutóbb a nép Bukarestben foglalt, a metrót foglalták el, a bukaresti tömegközlekedés egy részét megbénították, a gazdasági veszteségekről nem is beszélve, minden sztrájk törvényt mellőzve. A rendkívüli járványhelyzet senkit nem érdekelt. Persze ezt a demokratikus szabad szakszervezet szervezte a járvánnyal kapcsolatos megszorítások ellen. Zon kívül, hogy a  média teleprüszkölte vele az országot. Nem történt semmi említésre méltó,  valószínű az emberek éhesek lettek és megunták a tüntetés játékát, haza mentek.

A karhatalom „karba tett kézzel” szemlélte. Eleget rombolták ők a gazdaságot hadd tegye ezt a nép is. Normális körülmények között a hatalom rendet kellett volna teremtsen. Elképzelhető, tisztába voltak a mondással a „puliszka nem robban”, és lám ez is történt.

Aztán mégiscsak történt valami „okos és hatékony intézkedés”, miniszterelnök tudatáig eljutott,hogy a metrón nem lehet utazni, erre fel felháborodott és  Facebook-posztot írt.Képzeljék el megfedte a népet, persze mert ők a hibásak. Le is kellene váltani, hogy ilyen hülye vezetőket választott, akik nem tudják, hogyan kezeljék az országban kialakuló helyzeteket. Volt itt még sztrájk néhány héttel ezelőtt akkor a bányászok követelték a jussukat és emberhez méltó munkakörülményeket.

Mi történt?

Mint amikor marakodó kutyák közé bedobnak koncot azok széthordják és csend lesz. A bányászoknak adtak valamennyi pénzt és csend lett. Ne essünk tévedésbe nem a bányászokat sértem meg a hasonlattal ők csupán azt követelték, ami jár nekik. Azokkal van a baj semmibe veszik a munkás embereket, pedig ők teremtik meg nekik munkájukkal, hogy a fotelekbe pöffeszkedhessenek.

A járványkezelés is egy elbénázott akció, az elejétől kezdve nem tudta, mit kezdjen vele az államvezetés. Mutogatni másokra , meghamisítani a statisztikai adatokat, és a rendőrséget az emberekre uszítani nagyon jól működött eddig. Ellenben a sok megszorítás és balga intézkedés nem hozott eredményt, a járvány dühöng.

 Lehet így egy országot vezetni?

Az egészségügy a padlón, a tanügyet szétverték a gazdaság még a járvány előtt is a pórban hevert, nem képes a vezető gárda a megtermelt javakkal gazdálkodni, csak könyökig belenyúlni, és a javát kiszedni. Ha nem marad annyi, miután saját szükségleteiket kielégítették, hogy a nép is éldegéljen, hitelt vesznek fel, amit ugyancsak az Isten adta nép fizet ki. Nem beszélve, hogy a megtermelt javakból gigászi összeget nyugati fegyver vásárlásra használnak, hogy szép fiuk maradjanak Amerika és az unió előtt.

Birka türelme van Románia lakósságának, hogy mind ezt eltűri. Meddig lehet így kormányozni egy országot. Ha már egybe akarja nyugat tartani ezt az összetákolt államot nem ártana, ha átvennék az irányítását, ellenkező esetben egy idő után nem lesz annyi megtermelt érték, hogy a katonáikat meg tudják etetni.

 2021. 03. 29.

 Tóth László

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog