Nyomtatás

Magyar kormánytámogatással épült óvodai sportpályákat adott át Grezsa István Kárpátalján

– MTI, Magyar Idők, orientpress.hu, kormány.hu, magyarhirlap.hu, 24.hu

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében - az Ovisport Alapítvány kezdeményezésére - magyar kormánytámogatással épült multifunkcionális óvodai sportpályákat adott át Grezsa István kormánybiztos szerdán Munkácson és az ungvári járási Nagydobronyban. A munkácsi 17. számú magyar óvodában tartott átadási ünnepségen Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: nem véletlen, hogy a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében éppen Kárpátalján, a jelenleg legrosszabb helyzetben lévő nemzetrész négy gyermekintézményében létesül, kísérleti jelleggel, Magyarországon is ritkaságszámba menő „ovifocipálya”.

 

Magyar7 címmel új magyar hetilap indult a Felvidéken

– MTI, ma.hu, Magyar Idők, Felvidék Ma

Magyar7 címmel új magyar hetilap indult a Felvidéken, a lap a rendszerváltozás óta az első olyan teljesen új és önálló országos magyar közéleti hetilap, amely megjelent a szlovákiai médiapiacon. A Magyar7 – amelynek, ingyenes bevezető számát csütörtökön 50 ezer felvidéki háztartásba kézbesítik – a második pillére egy átfogó médiaprojektnek, a lépcsőzetesen induló ma7 médiacsaládnak, amelynek szerkesztősége a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen működik. A médiacsalád első tagja, a ma7.sk internetes hírportál április elején kezdte meg működését, a projekt harmadik pillére pedig egy audiovizuális tartalmakat közlő internetes csatorna lesz, amelynek indítását néhány hónapon belül tervezik.

 

A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

– Kárpátalja

A KMKSZ aggasztónak tartja az Ukrajna elnöke által sürgősségi eljárással beterjesztett állampolgársági törvénytervezetet, mely elfogadása esetén nemcsak a nemzeti kisebbségekhez tartozókat érintené hátrányosan, hanem több millió ukrán állampolgárt, akik az elmúlt évek kilátástalan helyzetéből menekülve külföldre kényszerültek. Meggyőződésünk, hogy az EU-s állampolgársággal is rendelkező ukrán állampolgárok nemhogy nem veszélyeztetik Ukrajnát, de komoly lehetőségeket jelentenek az európai struktúrák felé való közeledésben, az ország európai integrációjának megerősítésében.

 

Erdély

 

A Facebook állítólag véglegesen törölte Dan Tanasă magyarellenes oldalát

– Krónika

Végleg elérhetetlenné tette a Facebook Dan Tanasă szolgálatos feljelentő oldalát, amelyen a magyarellenes tartalmaktól hemzsegő blogját (dantanasa.ro) népszerűsítette – adta hírül honlapján Hans Hedrich polgárjogi aktivista. A Dantanasa.ro címre rákeresve kiderül, hogy a több mint 29 ezer követővel rendelkező oldalt eltávolították a Facebookról. Ez Tanasă blogjáról, a www.dantanasa.ro internetes oldalról sem érhető el. A fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke bejegyzésében magyargyűlölő, keresztény- és románellenes provokátornak nevezi Dan Tanasát, aki „Dan Voiculescu turbószekus pénzén” rendszeresen támadja a székelyföldi önkormányzatokat.

 

A természetvédelem terén is valós decentralizációt szorgalmaz az RMDSZ

– maszol.ro, transindex.ro

A valós decentralizáció szorgalmazását hangsúlyozta a természetvédelem terén Cseke Attila. „Az RMDSZ mindig elkötelezett volt a valós decentralizáció mellett. Regionális kirendeltségek helyett helyi kirendelt irodákat szorgalmaztunk, valahányszor a különböző intézmények kirendelt struktúráinak létrehozására került sor. Ezt tettük most is a Természetvédelmi Területek Országos Ügynökségének esetében is" – fogalmazott Cseke Attila. Az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a felsőházi szavazást követően szerdán, Bukarestben úgy fogalmazott, azt kérik, hogy minden megyében legyen irodája a hatóságnak, "hiszen a polgármesterek, önkormányzatok, befektetők számára fontos, hogy amennyiben természetvédelmi övezettel kapcsolatban bármilyen engedélyeztetést, eljárást kell lefolytatniuk, azt saját megyéjükben tudják megtenni, ne regionális szinten." A szenátus plénuma szerdán első házként elfogadta módosító javaslatunkat – tette hozzá.

 

Márton Árpád: véget kell vetni a korlátlan lehallgatásoknak

– maszol.ro

Szerdán elkezdi az igazságügyi törvénykönyvek módosítását a területet érintő törvénykezés egységesítésére létrehozott különbizottság. Miközben az ellenzék szerint csupán ürügy az ártatlanság vélelméről szóló európai irányelv átültetése a román jogrendbe, Márton Árpád, a bizottság RMDSZ-es alelnöke úgy véli: véget kell vetni az emberi jogokat sértő ügyészségi kiszivárogtatásoknak, ahogy a nemzetbiztonság ürügyén végzett, kvázi korlátlan lehallgatásoknak is.

 

Ezt a büntetést kapta a magyar zászlót „elrabló” dinamós szurkoló

– maszol.ro

Egy évig nem nézhet meg helyszínen egyetlen hivatalos labdarúgó mérkőzést sem és 1000 lejes büntetést kénytelen kifizetni az a fővárosi szurkoló, aki a Sepsi OSK-Bukaresti Dinamo hétfői mérkőzésének ráadásperceiben magyar zászlót rabolt a hazai szurkolóktól majd berohant vele a pályára. A döntést Adrian Stoian, a brassói csendőrség bevetési egységének szóvivője jelentette be.

 

 

A marosvásárhelyi és a megyei RMDSZ közötti béke szavatolóját látják az új elnökben

– szekelyhon.ro

Elsősorban Marosvásárhely térképre való visszahelyezését, valamint a városi és a Maros megyei szervezet közötti közvetítést vállalja a marosvásárhelyi RMDSZ új választmányi elnöke, Kozma Mónika. Sem a frissen megválasztott tisztségviselő, sem a városi szervezet elnöke, Vass Levente nem titkolta, hogy adódtak olyan helyzetek, melyek véleménykülönbséghez vezettek. Ezekről azonban a helyi román sajtó egy része felnagyítva, elferdítve számolt be, komoly belső konfliktust vizionálva. Újságírói kérdésre válaszolva Kozma Mónika úgy értékelte, kommunikációs készségei lehetővé teszik, hogy összekötő szerepet játsszon a két szervezet és elnökei között.

 

Magyar Szülők Szövetsége: lépni kell helyi szinten is

– szekelyhon.ro

A Magyar Szülők Szövetsége közleményben reagált arra a felvétésre, miszerint minisztériumi rendelettel lehet létrehozni a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot. Erről Novák Csaba Zoltán szenátor beszélt, kiemelve: a jogi helyzet adott ahhoz, hogy a minisztérium rendelettel iskolát lehessen alapítani, aki szerint május-június folyamán eldől, hogy mi lesz. A Magyar Szülők Szövetsége szerint ha tanügyminiszteri rendelet megtámadható, azt meg is fogják támadni.

 

Már a temetőben sincs nyugta a székely zászlónak

– szekelyhon.ro, Krónika

Letépték a Sepsiszentgyörgyhöz tartozó szotyori református temetőkertből a nagy méretű székely zászlót ismeretlen tettesek hétfőn. Miklós András, a Magyar Polgári Párt (MPP) sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselője szerdán sajtótájékoztatón számolt be a történtekről. A képviselő-testület tagja nem tartja kizártnak, hogy a Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó mérkőzésre érkező szurkolók voltak a tettesek. Mint elmondta, nevüket nem vállaló szemtanúk szerint délután öt körül Brassó irányából érkezett egy bukaresti rendszámú fekete autó, amelyben két férfi utazott. Egyikük kiszállt, és megpróbálta levenni a zászlót, ám amikor nem járt sikerrel, letépte azt, majd átdobta a kerítésen, átugrott, visszaült az autóba, és elhajtottak.

 

Lezárult a vállalkozói iskola Háromszéken

– maszol.ro

Nem kell mindig külföldre szaladni a jobb boldogulás reményében, meg kell próbálni itthon megvalósítani önmagunkat, ehhez pedig idén adottak a feltételek, hiszen rengeteg szervezet „önti a pénzt” a kezdő vállalkozásokba, hívta fel a fiatalok figyelmét Kelemen Szilárd. A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke ezt a sepsiszentgyörgyi Iparki Parkban a Vállalkozók Iskolája program záróeseményén mondta, amikor oklevéllel díjazták azt az öt fiatalt, aki részt vett az ifjúsági szervezet és a kereskedelmi kamara által szervezett kéthetes intenzív vállalkozói képzésen.

 

Magyar majális Déván

– Nyugati Jelen

Nagyszerű hangulat uralkodott a dévai magyarság körében május elsején. A magyar ház udvarán szervezett hagyományos majális ezúttal is sikeresnek bizonyult, idősek és fiatalok, belvárosiak és csángótelepiek, mindenki jól érezte magát. Miközben a gyermekek jót fociztak, a felnőttek pedig kellemesen elbeszélgettek, a szervezők (dévai RMDSZ) üstben főzték a babgulyást. Mire elkészült a finom falat, egyre többen jöttek el, az egyetlen hátrány csupán az volt, hogy kevés volt az árnyékos hely, sokan a nyári napsütéssel bajlódtak. Florin Oancea polgármester is megjött, hogy együtt ünnepelje a majálist a magyarsággal.

 

Várhatóan két év múlva láthatja a közönség a püspök életéről szóló, Erdélyben készülő alkotást

– Krónika

Szeretnénk bemutatni a nagyvilágnak a huszadik századi erdélyi történelem megkerülhetetlen alakját, karizmatikus személyiségét – jelentette ki a Krónikának a Márton Áron püspök életéről szóló nagyjátékfilm producere, Tofán Zsolt. Több ezren dolgoznak a közösségi összefogással útjára indított, Zord idők csillaga munkacímű filmen, amely erdélyi helyszíneken, erdélyi színészgárdával, profi romániai és külföldi technikai stábbal készül. Az alkotást várhatóan két év múlva láthatja a közönség. Ezzel egy időben Márton Áron életéről dokumentumfilm is készül, amit a tervek szerint idén mutatnak be.

 

Átrendezik a csíksomlyói kegytemplom környékét

– Krónika

A csíksomlyói kegytemplom közvetlen környezetét és a zarándokhely körüli tágabb területet is átrendeznék, a vonatkozó tervet az év folyamán fogadná el a csíkszeredai önkormányzat. A projektben – amely forgalmi változásokat, valamint az épületek mellett a tájkép átalakítását is magába foglalja – a város partnere lesz a Magyar Turisztikai Ügynökség. Két kisebb léptékű rendezési terv már létezik Csíksomlyóra vonatkozóan, az egyik a Nagymező utcára, a másik a kegytemplom környezetére vonatkozik. Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester szerint ezek „összefésülése”, illetve a magán- és az egyházi tulajdonú területeket érintő fejlesztések, felújítások új, nagyobb területre vonatkozó övezeti rendezési terv részét képezik. „A Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője megkeresett bennünket, és úgy tűnik, az ő javaslata találkozik a városvezetés szándékával, ami Csíksomlyó térségének rendezését illeti. Mindannyian a kegyhely, a zarándokhely környezetét szeretnénk kiemeltebbé tenni” – magyarázta a Krónikának az elöljáró.

Erdély

A nagy egyesülés széteső hologramja

– Páva Adorján – Krónika

A Krónika vezércikke szerint „George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot. Bár a tárcavezető azzal magyarázta az 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés százéves évfordulója alkalmából tartott megemlékezések elnyújtását, hogy bizony az 1920-as trianoni békeszerződés megkötése is jelentős pillanat az ország történetében, egyértelmű, hogy a bejelentés mögött más, „prózaibb” indítékok állnak. Hiszen a „jelen valósága” az, hogy Románia szinte semmilyen téren nincs felkészülve a „nagy egyesülés” megünneplésére”.

 

 

Felvidék

Nyolcpárti parlamentet mért a FOCUS ügynökség

– bumm.sk, Ma7.sk, Felvidék Ma, Körkép, Új Szó

Ha április végén tartották volna a parlamenti választásokat, a Smer-SD nyert volna a szavazatok 20,5%-át szerezve meg, az SaS (13,2 %) és az SNS (10,1 %) előtt. A további sorrend a következő: Kotleba – ĽSNS (9,3 %), OĽaNO (9,1 %), Sme rodina - Boris Kollár (9,1 %), KDH (6,8 %), Híd (5,8 %). A tavaly alakult Progresívne Slovensko (Progresszív Szlovákia) a parlamenti küszöb alatt végzett volna 3,6 %-kal, s az MKP szintén a bejárat előtt tanyázna (3,3 %) az ugyancsak újsütetű SPOLU - občianska demokracia (Együtt - polgári demokrácia) párttal együtt (2,8 %). A többi párt két százaléknyi támogatást sem ért volna el – derült ki a FOCUS ügynökség 1005 válaszadó bevonásával április 24. és 30. között készült felméréséből.

 

Rozsnyó: A Bányászati Múzeum kiállítást rendez a gömöri bányászatról

– bumm.sk, Ma7.sk

A rozsnyói Bányászati Múzeum Sentinel élményközpontjában szerdán megnyitották a Gömör Bányászata és Kohászata című kiállítást. A tárlat csütörtöktől látogatható. A kiállítás a gömöri (Gemer) régió területén működő bányászat és kohászat történetével foglalkozik interaktív előadások formájában – közölte Pavol Lackanič, a rozsnyói Bányászati Múzeum igazgatója. Földtani és archeológiai gyűjtemények formájában bemutatják a gömöri vidék ásványait, de az érdeklődők megismerkedhetnek a termelés történetével és a bányászok mindennapi életével is.

 

Szenzációs lelet került elő a gombaszögi pálos monostor ásatásán

– Ma7.sk

Rábukkantak szerdán a templom boltozati zárókövére a gombaszögi pálos monostor nyilvános ásatása során. Az áldást osztó kézzel díszített zárókő megközelítőleg 250 centiméteres mélységből került elő. Finiséhez közeledik a gombaszögi pálos monostor nyilvános ásatása. A munkálatok gőzerővel, számos önkéntes és régészhallgató részvételével folynak. Orosz Örs, a Sine Metu Polgári Társulás vezetője, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője portálunknak elmondta, az önkéntes brigád a tervezettnél két nappal korábban, már a hétvégén véget ér.

 

 

Népi hagyományőrzés Taksonyon

– Ma7.sk

Szent György napja alkalmából április utolsó hétvégéjén élet költözött a Taksonyi Tájház falai közé. A Galántai Honismereti Múzeum, a Nagyszombat Kerületi Önkormányzat, valamint Taksony Község hagyományteremtő céllal hirdette meg a Tájházak Napja nevű eseményt a mátyusföldi faluban. Színes hagyományőrző programmal csalogatták az érdeklődőket a Taksonyi Tájházba a Galántai Honismereti Múzeum dolgozói és a tárlatvezetők. Az interaktív tárlatvezetésen és a tájház részletes bemutatásán kívül hagyományos népi gyermekjátékokkal, feladványokkal, munkafüzetekkel, kifestőkkel várták a családokat.

 

Lesz folytatása a Felvidéki Gazdaságélénkítő Programnak

– Felvidék Ma

A Baross Alapítvány által elindított Gazdaságfejlesztési Párbeszéd című fórumsorozat idei megnyitóját rendezték meg május 2-án a Tiszti pavilon dísztermében, Komáromban. A rendezvényen több tucat helyi és környékbeli kis- és középvállalkozó és gazdálkodó vett részt. A Komáromban megrendezett esemény az első állomása annak a fórumsorozatnak, amelyen a dél-szlovákiai régiókban tevékenykedő vállalkozók mindennapi megpróbáltatásaira keresik a megoldást, illetve a „Baross pályázatok” során kiosztott támogatások vállalkozói szemmel megítélt szükségességéről, mértékéről, formájáról is kérdezik a fórum résztvevőit. A következő három héten további 18 helyszínen kerül megrendezésre a fórumsorozat.

 

A Felvidéken 3 451 gyermeket iskoláztak be 2018-ban

– Felvidék Ma

Április végével lezajlottak a beiratkozások. Elmondható, hogy a kisiskolák tovább küzdenek a létükért. A beíratott elsősök számában sincs nagy különbség, tavalyhoz képest megközelítőleg 50 gyerekkel kevesebb a beiskolázottak idei száma, ami még változik. A Felvidéken az idei tanévben 252 magyar alapiskola működik, s bár a Dunaszerdahelyi járásban, Szentkirályfán felfüggeszti nevelő-oktató tevékenységét az iskola, mégsem változik ez a szám, hiszen Zsérén (Nyitrai járás) revitalizálják a magyar iskolát, mely 2015-ben függesztette fel a működését. Az előrejelzések szerint a következő tanévben kettő, az azt következőben pedig három gyermek lesz.

 

Történelmi családmodellek maradandó és változó elemei

– Felvidék Ma

A Komáromi Napok keretében került sor április 29-én, vasárnap kora este a révkomáromi templom hűvös csendjében arra az előadásra, amit a Családok Éve 2018 keretében rendezett meg a Révkomáromi Protestáns Nőegylet.Az alkalmon vetített képes referátumot tartott dr. Békefy Lajos lelkipásztor-szociáletikus, közíró, a Presbiter felelős szerkesztője ezen a címen: Történelmi családmodellek maradandó és változó elemei.

 

Civil szervezetek programjainak családvédő szerepe

– Felvidék Ma

A Szövetség a Közös Célokért társulás Somorján szervezett találkozót „Civil szervezetek erőfeszítései a család védelmében” címmel május 1-jén. A konferenciára meghívást kaptak a felső-csallóközi családok, akiknek a szervezők bemutatták a civil szférában tevékenykedő szervezetek önkéntes, gyakran az államtól átvállalt családvédő szerepét és az évek során megvalósított programjaikat. Bauer Edit volt EP-képviselő, a Carissimi Nonprofit Alap kuratóriumának tagja beszámolt arról a szomorú tényről, hogy a család folyamatos változáson megy keresztül, amelynek következményeként a kiskorú gyermekek 61 %-a érintett a válást választó szülők döntésében. Következményként az egyszülős család legtöbbször lelki válsággal és elszegényedéssel küzd.

 

Besztercebánya megye és a helyi magyarság lehetőségei – Interjú Juhász Péterrel, az MKP frakcióvezetőjével

– Körkép

Április végén, a Besztercebányai Megyei Közgyűlés ülésének előestéjén beszélgetünk Egyházasbáston Juhász Péter megyei képviselővel, az MKP megyei képviselőcsoportjának vezetőjével. Juhász az egyik előterjesztője a megye hatáskörében működő Régiófejlesztési Ügynökség létrehozásával kapcsolatos javaslatnak.

 

Vajdaság

 

Május másodikán is sokan látogattak ki Palicsra

- Pannon RTV

Már a délelőtti órákban hömpölygött a tömeg a sétányon. Főként kisgyerekes családok érkeztek, akik a vidámparkba igyekeztek. Azonban a kevésbé bátrakra is számos program várt ma is. A hatalmas hajó a levegőben lengve várta a vakmerő jelentkezőket, de beindult a gyerekek nagy kedvence a dodzsem pálya is. A színes, csilingelő kisautók sebesen pörögtek, forogtak, az ütközéseket felhőtlen kacagás kísérte. Körmöci Bettina és családja Oromról jött el Palicsra. Elsején kertjükben sütögettek családjukkal, barátaikkal.

 

Háromnapos nemzetközi fafaragótábor kezdődött ma Tóthfaluban

- Pannon RTV

A magyarországi és a felvidéki alkotók ahogyan tavaly, idén is történelmünk nagyjainak szobrait készítik el. Tóthfalu már évek óta otthont ad a különféle alkotótáboroknak, amelyek sorába tavaly a fafaragók is bekapcsolódtak. Akkor egyebek mellett Szent László szobrát adományozták a falunak - mondta Lékó Lajos, az alkotótábor egyik szervezője.

 


Kárpátalja

Rangos amerikai elismerés a Rákóczi-főiskolának

– karpatalja.ma, Kárpátalja

A kárpátaljai magyarság helyzetét ismertette Washingtonban a KMKSZ elnöke. Az amerikai kormányzatban valamelyest érzékelhető egy számunkra, kárpátaljai magyarok számára is kedvező ukrajnai rendezésre irányuló törekvés – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, aki az Amerikai Magyar Koalíció meghívására az elmúlt héten az Egyesült Államokban járt. A parlamenti képviselőt hazatérése után útjáról és tengerentúli tapasztalatairól kérdeztük.

 

Nem csak a húszéveseké a világ!”

– Kárpátalja

A KMKSZ csapi rendezvénytermében nagyszabású nyugdíjas-találkozót szervezett a KMKSZ Csapi Alapszervezetének Nyugdíjasklubja április 28-án. A találkozón a Kárpátaljai Magyar Nyugdíjasszövetség hét tagszervezetét és a szomszédos Záhony nyugdíjasklubját látták vendégül, valamint Csap testvérvárosának, Bicskének a Bálint Andrea alpolgármester vezette küldöttségét.

 

Csak a saját zenénk ismeretével és annak minőségi életben tartásával lehet bekapcsolódni Kárpátalja kultúrájába

– Kárpátalja

Április 28-án a Viski Kultúrházban Pál Károly-emlékkoncertet és hagyományőrző batyus zenészbált szervezett a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége, és a Viski Falusi Zöld Turizmus Egyesület. Az esemény keretében Pál Károly zenészlegendára, pedagógusra emlékeztek.

 

Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az Ő nevét...”

– Kárpátalja

Ungváron szombaton, április 28-án tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Kárpátaljai Református Énekkarok Találkozóját. A református templomban idén 20 kórus gyűlt össze. A találkozó kezdetén Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület egyházi főjegy­zője, az ungvári gyülekezet lelkésze köszöntötte az énekkarokat és a híveket. Nyitó­énekként elhangzott a 90. zsoltár első része.

 

Muravidék

 

A tájházak napja Dobronakon

– nepujsag.net

Szent György-nap környékén a Magyarországi Tájházak Szövetsége nyílt napokat, bemutatókat szervez. A Dobronoki György-ház, mely idéntől tagja a szövetségnek, a hét végén először csatlakozott a programsorozathoz. Műhelymunkákat, a vendégek fogadására sütést-főzést és kulturális körítést is szerveztek.– Az oszkói tájházi találkozó után a Tájházak Szövetségének meghívását szívesen fogadtuk, a hétvégi program is ennek következménye – mondta a rendezvény létrejöttéről Car Anna, a községi MÖNK elnöke.

 

Közös tavaszi örömünnep

– nepujsag.net

Régen a lányos házak elé állítottak egyfajta üzenetként májusfát a szerelmes legények; habár ma is szinte minden faluban az égbe emelkednek a felpántlikázott, zászlókkal is díszített nagy fenyők, a szokás mára átalakult. Közösségi és a határon átívelő közös rendezvénnyé, az igazi tavaszt köszöntő népünnepéllyé vált a májusfa-állítás, némileg egybeolvadva a május elsejei hagyománnyal.

 

Őrvidék

 

Szabad ötletek után szabadon

– volksgruppen.orf.at

Szabad ötletek után szabadon - a címe a majdnem monodrámának, amelyet József Attila műveinek és egyéb szépirodalmi szövegek felhasználásával Gerendás Beáta, magyar rendező visz színpadra a Volkstheaterben, Bécsben május 8-án, 22.00 órakor a Volkstheaterben. A darabok magyar nyelven hangzanak el, de német felirattal vannak ellátva - szereplőjük Mácsai Endre és Gerendás Beáta.