Umberto Eco keményen támadja a közösségi hálózatokat: „Ez az ostobák inváziója. A tévé a falu hülyéjét tolta előtérbe, akivel szemben a néző magasabb rendűnek képzelte magát. Az internetben az a drámai, hogy az igazság birtokosaként tolta előtérbe a falu hülyéjét” 

Mintegy 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez

– MTI, Krónika, Origo.hu

Összesen több mint 266 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből mintegy 226 ezret bontottak fel, és ezek közül csaknem 195 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottságnak adott tájékoztatóján. Pálffy Ilona az ülésen azt közölte, postán 38 412 levélszavazat érkezett, a külképviseleteken 205 048-at adtak le, míg a magyarországi országgyűlési egyéni választókerületek székhelye szerinti választási irodákban 23 137-et. Patyi András NVB elnök emlékeztetett arra, hogy a törvény értelmében a levélszavazatoknak postán szombat éjfélig kellett megérkeznie az NVI-hez, a később érkezett szavazatok már nem számlálhatók meg.

 

 

 

Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja - Németh Zsolt: soha többé ilyet!

– MTI, Webrádió, fidesz.hu, 888.hu, hirvonal.hu, hirek.hu, ma7.sk, Körkép

Soha többé ilyet! - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen Budapesten. A fideszes politikus, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja kiemelte: senki sincs felkészülve arra, hogy egyszer csak parancsba kapja, el kell hagynia a házát. Lakosságcserék ugyanakkor a mai napig folynak a világ különböző részein, az emberi történelem, az emberi természet ugyanis magától nem változik. Csak akkor, ha mi változtatunk rajta - fogalmazott Németh Zsolt, hozzátéve: a felvidéki etnikai tisztogatásról máig túl kevesen tudnak, sokáig nem lehetett beszélni róla.

 

Képzőművészeti kiállítás nyílt a felvidéki kitelepítések 70. évfordulója alkalmából Budapesten

– MTI, Somogyi Hírlap, hirstart.hu, Felvidék Ma, Webrádió

A Magyarság Házában nyílt tárlat alkotásai a családtörténetek, a kitelepítések, a meghurcoltatás, a jogfosztottság és a kollektív bűnösség témáját dolgozzák fel. A tárlaton több mint 40 művész festményeit, grafikáit, tollrajzait, installációit, szobrait és digitális alkotásait mutatják be. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a kiállítás budapesti megnyitóján hangsúlyozta: 1945-ben, a 2. világháborút követően azonnal megkezdődött a szlovákiai magyarság jogainak fokozatos és módszeres támadása. 85 ezer és 110 ezerre teszik azoknak az embereknek a számát, akiket 1947 és 1949 között kitelepítettek egykori lakóhelyükről – idézte fel az igazgató.

 

Erdély

Magyarország

Kétnapos műemlékvédelmi konferencia kezdődött Budapesten

– MTI, Webrádió. Magyar Idők, hirstart.hu

Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel kezdődött kétnapos nemzetközi műemlékvédelmi konferencia csütörtökön a Teleki László Alapítvány szervezésében az Országos Széchényi Könyvtárban. "A két nap során számba vehetjük a Rómer Flóris-terv támogatásainak köszönhetően eddig elért tudományos eredményeket, a megvalósult örökségvédelmi beavatkozásokat és értékmentő felújításokat, illetve képet kaphatunk arról, hogy milyen feladatok állak még előttünk" - emelte ki megnyitó beszédében Latorcai Csaba társadalmi és örökségvédelemi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkár. "A Rómer Flóris-terv egy olyan eszköz, amely küldetés is egyben: megmenteni és megtartani mindazt, ami összeköti magyarságunkat, üzen a múltból a jövőnek, és értéket teremtve összefogásra hívja a Kárpát-medencében élő egyházakat, önkormányzatokat, civil szervezeteket és mindazokat, akik felelősséget éreznek és vállalnak történelmi örökségünk megmentése érdekében" - idézte fel.

 

 

Székely olimpikon: magyar állami kitüntetést kapott Szabó Katalin egykori tornászcsillag

– Krónika

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki a magyar állam Szabó Kati zágoni tornászcsillagot, az elismerést a Magyarország párizsi nagykövetségén rendezett ünnepségen adták át szerdán. A Franciaországban élő négyszeres olimpiai bajnoknak, kétszeres világ- és Európa-bajnoknak Áder János köztársasági elnök nevében Károlyi György párizsi magyar nagykövet nyújtotta át a kitüntetést magas színvonalú munkájáért, a tornasportban elért kiemelkedő eredményei, az utánpótlás-nevelés, illetve a sportág határon túli magyarok körében történő népszerűsítése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az eseményen elmondta: a szülőföld nevében azért javasolták Szabó Katit a magyar kormány megtisztelő díjára, mert megérdemli.

 

Besúgó volt a Román Akadémia új elnöke? – A külügyi hírszerzésnek jelenthetett Ioan Aurel Pop

– Krónika, transindex.ro, maszol.ro, Erdély Ma

Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia újonnan megválasztott elnöke is együttműködött a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté azon egységével, amely a román emigráció tagjait tartotta megfigyelés alatt – írta a 22 című folyóirat. Ioan Aurel Pop tavaly súlyos kijelentésekkel terhelte a magyar–román viszonyt. A Román Akadémia által tavaly tavasszal létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma" (LARICS) bemutatkozó rendezvényén a BBTE rektora azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel". Ezt követően a román sajtó a magyar kormány „románellenes propaganda-főosztályaként" állította be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot. Ioan Aurel Pop tavaly augusztusban gyakorlatilag „kitessékelte" az országból Kelemen Hunort, miután az RMDSZ elnöke azt nyilatkozta, a románságnak el kell fogadnia, hogy az erdélyi magyarság nem fogja tudni és nem is akarja ünnepelni 1918-at. „Ha nem ismered el a román nemzeti ünnepet, nem élhetsz ebben az országban” – fogalmazott a román történész.

 

 

SZNT: irracionális ellenérv áll az autonómiastatútum parlamenti elutasítása mögött

– Krónika, Erdély Ma

Az autonómia fogalmával szembeni irracionális ellenérv áll a Székelyföldnek területi önrendelkezést előirányzó törvénytervezet parlamenti elutasítása mögött a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szerint. Izsák Balázs, a szervezet elnöke csütörtöki közleményében úgy fogalmaz: várható volt, hogy a bukaresti képviselőház szerdán elutasította Székelyföld autonómiastatútumát. Szerinte a magyar képviselők határozottan, meggyőződéssel érveltek Székelyföld autonómiája mellett, megértetve a román politikai elittel és a román közvéleménnyel, hogy a magyarság egységes Székelyföld autonómiájának igénylésében. Izsák úgy véli, a korábbi két beterjesztéshez képest ez az egyik fontos hozadéka a mostani vitának. Az SZNT szerint egyértelművé vált, hogy a Törvényhozási Tanács ellenérvei összegzik a tervezettel szemben állók véleményét, mivel a szakbizottságok elutasító véleményei erre a dokumentumra épülnek, és egyetlen hatóság sem egészítette ki semmilyen más ellenérvvel.

 

Volt csíkszeredai kórházigazgató neve is megjelenik az állambiztonságnak jelentők listáján

– transindex.ro

A volt csíkszeredai kórházigazgató, dr. Jeszenszky Ferenc főorvos neve is megjelenik azon a listán, amelyet ma tett közzé Madalin Hodor kutató, és amely 200 olyan nevet tartalmaz, akik jelentettek az állambiztonsági hivatalnak a külföldre emigrált romániaiakról. Jeszenszky neve azért érdekes, mert a kilencvenes években már voltak erre vonatkozó hírek, hogy az állambiztonságnak dolgozott volna. Király Károly 1995-ben megjelent önéletrajzában említette meg először, hogy Jeszenszky 1979-ben egy lehallgatott helyiségbe hívta. Király akkor sérelmezte, hogy hogyan lehet Jeszenszky az egészségügyi miniszter tanácsadója a rendszerváltás után.

 

Székelyföldi szenátorok és képviselők fordultak nyílt levélben Iordănescuhoz a magyarellenes megnyilvánulások miatt

– transindex.ro, maszol.ro, szekelyhon.ro

Minden székelyföldi magyar képviselő és szenátor aláírta azt a nyílt levelet, melyet Tánczos Barna szenátor kezdeményezésére Anghel Iordănescuhoz, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányához intéztek hétfői Juventus Bukarest–Sepsi OSK labdarúgó-mérkőzést megelőző magyarellenes incidens kapcsán. A levélben tájékoztatnak arról, hogy „mély felháborodással értesültek arról, hogy szégyenteljes és sajnálatos esemény történt Iordăchescu nevét viselő voluntar-i stadionban, mely során 2018. április 9-én a Juventus Bukarest – Sepsi OSK mérkőzést megelőzően, a voluntari-i stadionban hangosító berendezéssel egy olyan dalt játszottak le, amelynek szövege obszcén és sértő volt úgy a vendégcsapat szurkolói, mint az egész romániai magyar közösség számára.”

 

Kiktől vonhat el szavazatokat Dacian Cioloş új pártja?

– transindex.ro

Nemrég jelentette be Dacian Cioloş, hogy a Románia 100 platform kezdeményezésből pártot alapít. A közösségi oldalon tett bejelentés szerint már az első pár napban 17.000-en nyilatkozták azt, hogy tagként belépnének a Románia Együtt Mozgalom pártba, ugyanakkor 30.000 személy iratkozott fel a leendő párt weboldalára. A volt miniszterelnök már benyújtotta a törvényszékre az új párt bejegyzési kérelmét. Illyés Gergő politológus szerint a következő három évben esedékes választásokon derül ki az, hogy milyen szavazótábort sikerül kiépítenie a RO+ pártnak.

 

Nemzetközi nyomás is kell a székelyföldi autonómiához

– maszol.ro, Krónika

Románia akkor fogja elfogadni az autonómia statútumot, ha lesz erre nemzetközi nyomás, ellenkező esetben a román pártok összezárnak ellene” – nyilatkozta a Maszolnak Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a törvénytervezet parlamenti vitája fontos volt, hiszen lehetett tematizálni az autonómiát, ugyanakkor a továbbiakban is napirenden kell tartani a kérdést és nemzetközi partnereket kell keresni a támogatására. Antal Árpád szerint elsősorban az Egyesült Államok számára kell világossá tenni, hogy az autonómia biztonságpolitikai szempontból előrelépést jelentene a térségben. Meg kell értetni a román partnerekkel is, hogy az autonómia Románia számára nem jelent veszélyeket, nem jelent elszakadást, ami nem is lenne életszerű, hiszen Székelyföld az ország közepén fekszik. „Száz évvel ezelőtt erre tett ígéretet Románia, erre viszont most nemet mondott. Szembesíteni kell mindenkit, hogy ami ma Románia ünnepel az erre az ígéretre alapszik”, fejtette ki a sepsiszentgyörgyi elöljáró.

 

Drasztikus fellépést szorgalmaznak az idegengyűlölet ellen

– szekelyhon.ro

Elégedetlen a Román Labdarúgó Szövetség által kirótt büntetéssel Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint ilyen esetekben drasztikusabban kellene fellépjen a szövetség. „Sokkal határozottabban kell fellépni az idegengyűlölettel szemben, nem szabadna megúszni pénzbírsággal, ha azt akarjuk, hogy a mérkőzések valóban a sportról szóljanak. Nyugaton sokkal szigorúbbak a szabályok, ilyen esetben a pontlevonás is indokolt” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a városvezető. Antal rámutatott, tárgyaltak Bukarestben a szövetség képviselőivel, ahol ígéretet kaptak arra, hogy júniusra kidolgoznak egy szigorúbb szabályzatcsomagot.

 

Derzsi Lászlót választották az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnökévé

– szekelyhon.ro, transindex.ro

Két év kihagyás után újra megkezdte tevékenységét az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. A csütörtöki közgyűlésen döntöttek többek között az új elnök személyéről, az elnökségről, a választmány összetételéről, illetve az új alapszabályzat meghatározásáról. A szervezet elnökének Derzsi Lászlót választották meg. A 17 órára összehívott tisztújító közgyűlésen 362 RMDSZ-tag, a jelöltek, valamint Kelemen Hunor, az RMDSZ-elnöke és Bíró Barna Botond, az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének megbízott elnöke volt jelen.

 

Maradnak az osztályok Szamosújváron

– Krónika

A következő, 2018/2019-es tanévben is megmaradhat a két kilencedik osztály a Téka Alapítvány által működtetett szamosújvári magyar iskolaközpontban, miután oktatási minisztériumi szinten sikerült elérni annak engedélyezését. A Kolozs megyei tanfelügyelőség eredetileg nem engedélyezte a következő tanévre az általuk kért második 9. osztályt, ezt végül sikerült elérni az oktatási tárca jóváhagyásával.

 

Politikai kérdés a kisebbségvédelem

– Krónika

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése jelenleg, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet magyarországi ombudsman-helyettes. Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának erdélyi származású tagja a Romániáról szóló jelentésről, az erre érkezett reakcióról nyilatkozott lapunknak.

 

Nehéz felülírni a Fidesz és a külhoniak viszonyát”

– Krónika

A Fidesz–KDNP is mozgósítani tudta szavazóit, illetve ellenzéki pártok szavazótáborának összeférhetetlensége is hozzájárult a kormányoldal kétharmados győzelméhez a vasárnapi országgyűlési választáson – fejtette ki a Krónikának Toró Tibor politológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa. A kolozsvári elemző úgy véli, ahogy a 90-es években kialakult az RMDSZ támogatása, úgy a kettős állampolgárság megadása után stabilizálódni látszik az erdélyi magyarok Fidesszel való viszonya, amit nagyon nehéz lesz fölülírni.

 

Nem mindegyik évfolyamon tudott nyertes kiadványt hirdetni a szaktárca a tankönyvpályázata után

– Krónika

Huszonhét magyar anyanyelvű tankönyv kapott átmenő minősítést az oktatási minisztérium által márciusban lebonyolított tankönyvpályázaton. A szaktárca által közölt összesítő táblázat alapján az első osztályosok számára két magyar nyelvű kommunikációs és román nyelvű kiadványt hagytak jóvá. Ugyanakkor két nyertes tankönyv van román nyelv és irodalomból a harmadik osztályosoknak, illetve egy segédeszköz a hatodik osztályosoknak. Magyar nyelv és irodalomból a harmadikos évfolyamon három, negyedikben kettő, hatodikban pedig ugyancsak két tankönyv kapott átmenő osztályzatot, továbbá jóváhagytak egy negyedik osztályos magyar nyelvű zenetankönyvet és a szintén a hatodikosoknak szánt kisebbségtörténeti kiadványt. A magyar anyanyelvű 1–6. osztályosok számára ezenkívül engedélyeztek két, zene és mozgás elnevezésű segédeszközt, valamint három római katolikus és öt unitárius tankönyvet. Az oktatási minisztérium pályázatán egyébként összesen 144 tankönyvterv kapott átmenő osztályzatot, azaz ért el legalább 85 pontot a maximális 100-ból. A nyertes projektek 83 tantárgyat érintenek az 1–6. évfolyamokról – az alaptantárgyak mellett ugyanis pályázni lehetett az egyes kisebbségeknek, illetve a különböző felekezeteknek szóló tervekkel is.

 

Elérte célját Dan Tanasă egyesülete a csíkszeredai városházán

– Krónika

Bejelentés nélkül tűnt el a székely lobogó és a városzászló a csíkszeredai városháza homlokzatáról, ahol a román trikolór és az Európai Unió csillagos lobogója maradt – az eltávolításért pert indító Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) csak az utóbbiak kitűzését nevezte törvényesnek a bírósághoz 2015-ben benyújtott keresetében. A zászlókat néhány napja távolították el, és Füleki Zoltán alpolgármester szerint ehhez az is hozzájárult, hogy elutasító választ kapott a zászlóperekkel kapcsolatban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától.

 

Természetes természetellenesség

– Balogh Levente – Krónika

A Krónika vezércikkében hangsúlyozta: „amíg nem sikerül kidolgozni egy olyan, egységes autonómiastatútumot, amely mögé minden magyar szervezet felsorakozik, hogy minden fórumon küzdjön annak sikeréért, addig az egész nem több vergődésnél, amellyel jó szórakozási lehetőséget nyújtunk a téma kapcsán egymással is marakodó magyar szervezeteken mulató román sovinisztáknak. És ami ugyanilyen fontos: már jóval a parlamenti beterjesztés előtt el kéne indítani végre azokat a tájékoztató kampányokat, ismert román személyiségeket is felvonultató beszélgetéseket, vitafórumokat, amelyeken a lehetőségekhez mérten népszerű, közérthető formában ismertetnénk meg a román társadalommal, hogy az autonómia nem ördögtől való, nem párhuzamos államot hoz létre az államban, sőt épp hogy a román állam stabilitásának a záloga lehet. A lényeg az, hogy mind az egyszerű polgárokban, mind a román politikusokban tudatosuljon: az autonómia nem az elszakadás előszobája. Éppen ellenkezőleg: a szeparatista törekvések alternatívája”.

 

Kallós Zoltán emlékére készített CD-t mutattak be Kolozsváron

- MTI

A Kallós Zoltán emlékére készített Férfiének című CD-t mutatták be csütörtökön Magyarország kolozsvári főkonzulátusán a kiadó Kallós Zoltán Alapítvány és a főkonzulátus képviselői, valamint a lemez szerkesztői. A Kallós Archívum lemezsorozat 26. CD-je 35 olyan népdalt tartalmaz, amit férfiak énekeltek egykor Kallós Zoltánnak. A felvételek 1962 és 2012 között készültek Mezőség, Kalotaszeg, Szilágyság, a Maros-Küküllők vidéke, Gyimes és Moldva 23 falujában. Az előadók között akad, aki 1887-ben született, és olyan is, aki csaknem száz évvel később.

 

Felvidék

 

 

Minority Safepack: a Felvidéken 68 ezer aláírás gyűlt össze, leadták az íveket

– ma7.sk, Felvidék Ma

Az őshonos kisebbségek védelmét szorgalmazó európai polgári kezdeményezéstől azt várjuk, hogy az Európai Unióban megszülessen egy nemzeti közösségeket védő átfogó jogszabály, mert ilyen egyelőre nincs” – jelentette ki Berényi József, az MKP elnökségi tagja, miután a besztercebányai járási hivatal illetékes osztályán iktatták a Minority SafePack Initiative (MSPI) Szlovákiában összegyűjtött aláírásait. Berényi József, aki a Minority Safepack felvidéki koordinátora volt, a ma7-nek elmondta: a Felvidéken összesen több mint 68 ezer aláírást gyűjtöttek össze, ebből 54 ezer papíron, 14 ezer pedig elektronikus formában érkezett be.

 

A dolgok változnak. A vers örök…”

– Felvidék Ma

A magyar költészet napja alkalmából Felvidék-szerte több településen is szerveztek rendezvényeket, tisztelegve a magyar irodalom, annak alkotói és alkotásai előtt. A szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskolában Szarka Andrea igazgató asszony így köszöntötte a magyar költészet napján az iskola diákjait, vendégeit és pedagógusait: „A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik. Mindenki más módon ünnepel ezen a napon. Valahol versmaratonokat szerveznek, felolvasóesteket tartanak, irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versekkel tisztelegnek a tragikus sorsú poéta emléke előtt. Ezen a napon verset is lehet hallgatni: iskolákban, utcákon és tereken, színházakban, közösségi oldalakon, a rádióban és a televízióban.”

 

Varázsszekrény „járja” a Felvidéket

– ma7.sk

A VSG Táncszínház 20 előadásból álló felvidéki turnéjának közepén tart. A Varázsszekrény meséi című klasszikus zenével és tánccal fűszerezett csecsemő (baba) színházi előadásukkal járják tájainkat, a Cseperedő programnak köszönhetően. Április második hetében négy mátyusföldi helyszínen mutatták be a babaszínházi előadást. A hétfői nagyfödémesi és felsőszeli mese után Galánta és Pered településre érkezett el a varázs.

 

A muzslai iskola igazgatójának leváltása ellen tiltakoztak

– ma7.sk

Tegnap este közel százan gyűltek össze a muzslai községháza előtt, hogy kiálljanak Zalaba Zsófia, az Endrődy János Alapiskola igazgatónője mellett, akit Farkas Iván polgármester április 4-én az állami tanfelügyelet jelentésére hivatkozva leváltott. Kiss Mária, a szülői szövetség elnöke szólt a tiltakozókhoz. Beszédében hangsúlyozta, az iskola jó, jól felszerelt, a tanítás színvonalas, a pedagógusok felkészültek, ezért értetlenül állnak a kialakult helyzet előtt. "A polgármester által prezentált okokat nem fogadjuk el. Élünk alkotmányos jogainkkal, az összefogásban látjuk a reményt arra, hogy a falu vezetése visszahelyezze Zalaba Zsófiát az őt jogosan megillető igazgatói posztra”

 

Vajdaság

 

Diákvállalatok bemutatkozása Zentán

- Pannon RTV

Már fiatal korban megmutatkozik a kreativitás.

A Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola harmadjára rendezte meg a Diákvállalati Kiállítást Zentán. A középiskola tanulói mellett a szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnázium tanulóinak munkáival is megismerkedhettek az érdeklődők. Stílustanácsadó-, ruhaárus- és pszichológiai tanácsadó diákvállalkozások is bemutatkoztak a zentai Emlékiskola előcsarnokában.

 

Nyílt nap volt a szabadkai Politechnikai Iskolában

- Pannon RTV

Egyre nagyobb az érdeklődés a diákok körében a szakirányú oktatás iránt, hiszen manapság azok kapnak legkönnyebben munkát, akik valamilyen szakmával rendelkeznek. A szabadkai Politechnikai Iskola nyílt napot tartott a nyolcadikos diákok számára, hogy bemutassák mely szakok nyílnak idén a középiskolában. A tanulók egy része konkrét tervvel érkezett az iskolába, már azt is tudják, hogy melyik szakon szeretnének tanulni, de a nyolcadikos diákok többsége még nem döntött.

 

Hétfőtől lehet óvodába íratni a gyerekeket

- Pannon RTV

Hétfőn kezdődik a gyerekek óvodába való beíratása Szabadkán. A szülők április 16-tól 27-ig írathatják be gyermekeiket az iskoláskor előtti intézménybe. Az iratkozás során a legfontosabb dokumentumok mellett idén igazolást kell mellékelni a gyermek egészségügyi állapotáról és arról, hogy megkapta a kötelező védőoltásokat. A szülőknek igazolást kell csatolniuk munkaviszonyukról. Az iratkozás a 2012.márciusától a 2013. februárjáig született gyermekek részére kötelező.

 

- Pannon RTV

A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzata először rendezett tartós élelmiszergyűjtést az egyetemen. A diákok körében népszerű volt az akció. A Hallgatói Önkormányzat tagjai szívügyüknek érzik, hogy segítsenek a rászorultakon. A gyűjtést végző aktivisták örömmel tapasztalták, hogy nagy számban csatlakoztak a megmozduláshoz az egyetem diákjai.

 

Takács Márta a legjobb közvállalat-vezető

– Magyar Szó

A Szabadkán, Nagykikindán, Mitrovicán, Újvidéken, Belgrádban, Nišben, Požarevacon és Užicén megtartott regionális szelekciókat követően kiválasztották a legjobb vállalatvezetőket a múlt évre vonatkozóan, 250 jelöltet állítottak a Miša Anastasijević kapitány díjra.

 

Identitásunkat mi magunk óvhatjuk meg

– Magyar Szó

A nyelvnek, kultúrának és identitásnak a megőrzéséről, annak kihívásairól tart kétnapos szakmai tanácskozást a Tartományi Ombudsman a vajdasági parlament üléstermében. Rangos jogászok, egyetemi tanárok, kutatóintézetek vezetői, politológusok fejtik ki előadásaikban a véleményüket a témáról. Prof. dr. Zoran Pavlović tartományi ombudsman a közelgő nemzeti tanácsi választásokra utalva elmondta, a konferenciának apropójául szolgálhat akár ez a leendő esemény is, a jogvédő fokozott figyelemmel kíséri, mi történik e téren, ahogyan azt is, hogy megvalósulnak-e a tartományban a nyelv- és íráshasználatra vonatkozó jogok.

 

Kárpátalja

 

Mogherini válaszlevele az ukrán oktatási törvény kapcsán

– karpatalja.ma

Február elején Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő kezdeményezésére 29 magyar, szlovák, lengyel, román, bolgár képviselő levelet küldött Federica Mogherininek, az Európai Unió Külügyi és Biztonságpolitikai főképviselőjének, az EB alelnökének. Az EP-képviselők levelükben felhívták a Főképviselő figyelmét az ukrán oktatási törvény 7. cikkelyének diszkriminatív és jogszűkítő intézkedéseire, amit a Velencei Bizottság is egyértelművé tett véleményében. Federica Mogherini válasza a levél kapcsán a napokban érkezett meg. A főképviselő egyetért a kisebbségekkel történő tárgyalások fontosságával és azzal, hogy a konzultációknak mielőbb el kell kezdődniük, hogy a Velencei Bizottság javaslatai végre legyenek hajtva.

 

– Kárpátalja

Az egyik legtöbbet játszott színpadi szerző, Carlo Goldoni Chioggiai csetepatéjának bemutatójára került sor 2018. április 10-én Beregszászban. Az előadás rendezője Mészáros Tibor, a debreceni Csokonai Színház tagja. Goldoni műveiben tökéletesen bemutatja az embert összes tulajdonságával együtt: a szerénytől a pletykáson át a ravaszig, a lustától a szenvedélyesen át a bölcsig mindenféle karakterrel találkozhatunk. 

 

 

 

– volksgruppen.orf.at

A statisztikák szerint több mint 70.000 magyar él Ausztriában, és több mint 20.000-en ingáznak naponta Burgenlandba. Az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) magyar partnerével közösen kutatta az ingázás témáját, a tanulmány pedig meglepő eredményeket is felszínre hozott.

 

A csávai kerámiaiskola tanulókat keres

– volksgruppen.orf.at

A stoobi/csávai Kerámia és Kályhaépítő Szakiskola egyedi Ausztriában, a diákok három szakmai végezettséggel hagyhatják el az iskolát, aki akar, az az érettségit is leteheti. Az iskolába jelenleg két magyar diák is jár - külföldi szakemberek érkeznek továbbképzésre.