Szijjártó: a magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük

– MTI, 888.hu, Origo.hu, PestiSrácok.hu, feol.hu, magyarszo.hu, hirek.sk

A magyar közösségeknek a lakóhelyükön kell megerősödniük, a gazdasági megerősödés pedig megállítja az asszimilációt és megerősíti a kétoldalú kapcsolatokat - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Vajdaságban található Zomborban.

Hozzátette: a vajdasági gazdaságfejlesztési program nem jöhetett volna létre egy olyan magyar kormány nélkül, amely a határon túli magyarokra mint erőforrásra, és nem mint teherre tekint, és nem jöhetett volna létre egy olyan szerb kormány és államfő nélkül sem, aki támogatja ezt a programot – írja az MTI.

 

 

Szijjártó Péter: a vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Budapest és Belgrád között jó legyen a kapcsolat

– MTI, Lokál.hu, PestiSrácok.hu, hirstart.hu

A vajdasági magyarok számára alapérdek, hogy Szerbia és Magyarország között jó kapcsolat legyen, hiszen megtapasztalták már, hogy milyen az, ha rossz kapcsolat van az anyaország és a lakhelyül szolgáló ország között, és milyen az, ha jó – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a szabadkai Pannon RTV-nek adott interjújában.

Kiemelte: a magyar nemzetpolitika egyik alapvető filozófiája, hogy “nem nekünk kell megmondani Budapestről, hogy mi a jó vajdasági magyaroknak, azt majd megmondják a vajdasági magyarok”, a magyar kormánynak pedig az a kötelessége, hogy abban segítse őket, amit ők maguk fontosnak tartanak elérni. Ennek érdekében a kormány mindig a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) véleményét kéri ki, a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetői pedig olyankor elmondják, hogy legyen gazdaságfejlesztési program, Budapest építsen jó kapcsolatokat a szerbiai kormányzattal, legyenek képviseleteink és hasonlók, a javaslatokat pedig a kormány megfogadja – tette hozzá.

 

Magyar görögkatolikus óvoda alapkövének megszentelésén vett részt Grezsa István Kárpátalján

– MTI, KárpátHír.hu, polgarportal.hu, nemzeti.net

Magyar állami támogatással épülő görögkatolikus óvoda alapkövének ünnepélyes megszentelésén vett részt Grezsa István kormánybiztos kedden a kárpátaljai, magyar többségű Mátyfalván, ahol több mint hét évtizede az egyházi óvoda lesz az első magyar nyelvű oktatási-nevelési intézmény. A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő 30 férőhelyes Oltalom óvoda alapkőszentelése alkalmából mondott beszédében Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: “húsvét után egy nappal a feltámadt Krisztus azt a reményt, hordozza minden keresztény és nem hívő ember számára a Kárpát-medencében, hogy az újjászületés és újrakezdés soha nem késő. Így Mátyfalván, ahol 1944 óta nem működhetett magyar tannyelvű oktatási intézmény, megmutathatjuk azt, hogy soha nem késő megálljt parancsolni az asszimilációnak, és ebben segíti a helyi magyar közösséget a görögkatolikus egyház.”

 

Több mint 1,2 millióan írták alá az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

– MTI, M1, Új Szó

Több mint 1,2 millióan írták alá az Európai Unióban a Minority Safe Pack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést - közölte az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában. Csáky Csongor hangsúlyozta: a kezdeményezés célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. Emlékeztetett arra, hogy április 3-ig hét tagállamból legalább egymillió aláírásnak kellett összegyűlnie ahhoz, hogy az Európai Bizottság (EB) érdemben foglalkozzon a jogalkotási kezdeményezéssel. A legfrissebb adatok szerint csak Magyarországon több mint 570 ezren támogatták az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által felkarolt kezdeményezést, illetve további tíz országban teljesült a lakosságarányos kvóta - ismertette.

 

Erdély

 

Magyar személyiségekről is elneveznének utcákat Nagybányán, már zajlanak a tárgyalások

– Krónika

Több magyar személyiségről is utcát neveztetne el Nagybányán az önkormányzat RMDSZ-frakciója, mely tárgyalásokat folytat ez ügyben a város polgármesterével. A szövetség azt szeretné, ha a Nagybányai Művésztelep valamennyi alapítójának utca viselné a nevét a máramarosi megyeszékhelyen. Nagybányán jelenleg csupán a művésztelep két alapítójáról, Hollósy Simonról és Ferenczy Károlyról van utca elnevezve, az RMDSZ-frakció pedig az szeretné, ha a másik három alapítójának Thorma Jánosnak, Réti Istvánnak és Iványi-Grünwald Bélának is utca viselné a nevét – mondta el a Krónikának Kovács Richárd önkormányzati képviselő. Emlékeztetett, hogy a szövetség helyi képviselői ezt a 2016-os önkormányzati választások kampányában vállalták, ez a „minimum", amiért a kéttagú RMDSZ-frakció az önkormányzatban dolgozni fog.

 

Három évre tiltották ki Romániából Dabis Attilát nemzetbiztonsági okokra hivatkozva

– MTI, Krónika, transindex.ro, maszol.ro, Magyar Hírlap

Három évre tiltották ki Romániából nemzetbiztonsági okokra hivatkozva Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját – derült ki abból a határozatból, amelyet a román határrendészet továbbított az érintettnek. Dabis Attila kedden az MTI-nek elmondta, hogy közérdekű adatigényléssel fordult több román hatósághoz is. A Bukaresti Táblabíróság arról tájékoztatta, hogy nem érintett egyetlen bírósági eljárásban sem, a román határrendészet pedig a múlt hét végén elküldte neki azt a határozatot, amely a kitiltásáról szól. A román határrendészet parancsnoka, Ioan Buda által jegyzett, március 9-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a belépési tilalom 2021. március 8-ig van érvényben. Dabis Attila esetében nem a nemkívánatos személlyé nyilvánításra vonatkozó, bírósági ítéletet is feltételező törvénycikkely alapján jártak el a román hatóságok.

Er

 

Az RMDSZ arra kéri a választókat, hogy a szövetséghez vagy a főkonzulátusra vigyék a levélszavazatokat

– Krónika, transindex.ro, maszol.ro, szekelyhon.ro, Nyugati Jelen

A levélszavazás utolsó hetébe érkeztünk, a következő napokban minden romániai magyar párt segít határidőre eljuttatni a választási levélcsomagokat. „Az elmúlt napokban több helyről is érkezett panasz, hogy késve érkeztek a szavazólapok. Arra kérünk mindenkit, aki eddig nem küldte vissza a szavazólapját, hogy sürgősen juttassa el az RMDSZ megyei szervezeteinek irodáiba, az RMDSZ területi munkatársaihoz vagy a főkonzulátusra” – hangsúlyozta Nagy Zoltán Levente, az Eurotrans Alapítvány elnöke a kedden Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján. Ha az utolsó hét közepén postázzák a választási levélcsomagot, már nem biztos, hogy visszaér! A későre beérkezett választási levélcsomagokat már nem veszik figyelembe, ebben az esetben a szavazat érvénytelen lesz” – hívta fel a figyelmet.

 

Magyarországi választások: személyesen ajánlott leadni a levélszavazatokat, hogy időben célba érjenek

– transindex.ro, maszol.ro

A magyarországi országgyűlési választásokkal, az erre vonatkozó adminisztratív ügyintézéssel kapcsolatosan tartott kedden sajtótájékoztatót Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és Lészai Orsolya, az Eurotrans Alapítvány igazgatója, akik elmondták, egyre több magyar állampolgársággal is rendelkező személy jelezte, hogy még mindig nem kapta kézhez a levélszavazatot tartalmazó borítékot. Horváth Anna szerint ennek az egyik oka, hogy sokan a magyar főkonzulátusra kérték levélszavazatukat, de időközben megfeledkeztek erről. Az ügyvezető alelnök arról is tájékoztatott, hogy eddig 4 ezer levélszavazat érkezett a kolozsvári főkonzulátusra. A szavazatok sikeres célba juttatása érdekében célszerűbb ezeket a Szentegyház utca 2. szám alatt lévő Eurotrans Alapítvány székhelyén, valamint Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusán leadni.

 

Egyházi személyiségek és politikusok adták le szavazatukat Csíkszeredában

– maszol.ro, szekelyhon.ro

Közösen adták le szavazataikat a magyar országgyűlési választásokon az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének választott önkormányzati elöljárói kedden, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának székhelyén. A polgármesterek és alpolgármesterek után nem sokkal megérkezett, és szintén voksolt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, valamint Tamás József segédpüspök. Az elöljárók elmondása szerint a közös voksolással az a céljuka székelyföldi közösség figyelmének felkeltése, hogy mennyire meghatározó jelentősége van az állampolgári jogaik érvényesítésének.

 

Vásárhelyi utcanévtábla-per: nincs ok a bizalomra

– Krónika

A Maros megyei törvényszék április 24-re tűzte ki az első tárgyalást a marosvásárhelyi utcanévtábla-perben, amelyet Lucian Goga prefektus indított. A kormánymegbízott tavaly ősszel jelentette be, jogilag aggályosnak tartja a román mellett a magyar feliratok kihelyezését szorgalmazó, a helyi önkormányzat által elfogadott két határozatot. A marosvásárhelyi önkormányzat október 26-án két határozatot fogadott el az utcanevek kétnyelvűsítésére vonatkozóan. A Szabad Emberek Pártja (POL) által kezdeményezett tervezet az utcanevek magyar fordításának a kihelyezését írja elő, Az RMDSZ által benyújtott tervezet pedig az utcanévbe emelné be a magyar elnevezést is.

 

Brüsszelben pattog a labda

– Rostás Szabolcs – Krónika

A Krónika vezércikke szerint „a Minority SafePack sikere, a mintegy 1,2 millió aláírás sem garancia arra, hogy ezek után az Európai Bizottság (EB) beadja a derekát, és egységes európai jogvédelmi rendszert dolgoz ki a nemzeti kisebbségek védelméről. A szervezés terén tapasztalt hiányosságokon túlmenően a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés szépséghibája, hogy alapjában véve nem sikerült „nemzetköziesíteni” az őshonos nemzeti kisebbségek kérdését. Természetesen nagy szó, hogy olyan országokban is sikerült sok ezer embert az ügy mellé állítani – mint például Lettország, Spanyolország vagy Dánia –, ahol kis számban élnek magyarok, ennek ellenére ez a polgári kezdeményezés nagyon is magyar ügy maradt, hiszen az 1,2 millió támogató túlnyomó többsége, mintegy egymillió uniós polgár a Kárpát-medencében élő magyar”.

 

Szakértő: Csak hazafias hőzöngés a moldovai–román egyesülés

– Magyar Hírlap

Nagyhangú nyilatkozatban fogadta el Románia parlamentje „legitim törekvésként” az egyesülést Moldovával – Illyés Gergelyt, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársát kérdezte a Magyar Hírlap újságírója, hogy a hangzatos centenáriumi fogadkozásokon túl a jelen politikai helyzetben mekkora a valós támogatottsága, és mekkora lehet a realitása egy ilyen területi revíziónak.

 

Felvidék

 

Újra tiltakozásokra szólít a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom

– hirek.sk, bumm.sk

A Tisztességes Szlovákiáért kezdeményezés szervezői nem óhajtanak találkozni Tomáš Drucker belügyminiszterrel, míg a tárcavezető le nem váltja tisztségéből Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitányt – közölte a mozgalom. „Drucker belügyminiszter hivatala ismét megszólította és találkozóra hívta a mozgalom szervezőit. A személyes találkozó pontos célja ismeretlen, viszont megtudtuk, hogy a miniszter úr magatartását kívánja megmagyarázni” – nyilatkozták a szervezők, majd hozzátették: megállapodtak, miszerint a találkozónak egy feltétele van, Gašpar leváltása.

 

– hirek.sk

A gömöri származású, családjával Komáromban élő id. Batta György irodalmár, műfordító, újságíró Egy mondat című könyvének bemutatóját tartják április 4-én, szerdán 17.30 órától a Selye János Gimnázium dísztermében. A szinte nyomdafriss kötet a helyszínen megvásárolható és dedikáltatható lesz, közreműködik Nagy Ferenc helyi versmondó. „Az Egy mondat című könyvecském nemrég a keszthelyi székhelyű Balaton Akadémia gondozásában jelent meg, amely alapítója s egyben vezetője dr. Szijártó István irodalomtörténész, az irodalomtudomány kandidátusa, a Százak Tanácsa elnevezésű társaság ügyvezető elnöke. Az egyik legszorgalmasabb és legfelelősségtudóbb kortárs magyar személyiség a Szent László Emlékév alkalmából kis kötetek sorozatát indította azzal a céllal, hogy felmérjük, mit tesznek napjainkban a magyar értelmiségiek a hazájukért, illetve miként látják a Trianon utáni évtizedeket és a csaknem száz éve szétszabdalt Magyarország jövőjét…”

 

Kollektíva! – a te stílusod, a te hangod!

– hirek.sk

A komáromi Jókai Mór Diákkör az idén ötödik alkalommal szervezi meg legnagyobb kaliberű eseményét, a Kollektívát, amelyre április 14-én kerül sor a Révben. A Jókai Mór Diákkör egy diákklub, amely pár évvel ezelőtt néhány lelkes komáromi diák kezdeményezésére jött létre. Különböző egyetemi városokban már régebben alakultak diákszervezetek, mint például Pozsonyban a JAIK vagy Prágában az AED. Ezek a csoportosulások a magyar diákok összetartozásának, kulturális fejlődésének célját hivatottak szolgálni.

 

Nagy sikerű palóc húsvét a füleki várban

– hirek.sk

Ismét nagy sikerrel rendezték meg, ezúttal már a XIII. alkalommal, a Palóc Húsvét című rendezvényt a Füleki várban. A főszervező Füleki Városi Művelődési Központ az idén is gazdag programot kínált az érdeklődőknek. Számos tréfás vetélkedőben is összemérhették erejüket, ügyességüket azok, akik húsvéthétfőn ellátogattak a füleki várba. De természetesen a hagyományos palóc motívumok is jelen voltak. A látogatók a kézműves foglalkozásokon kipróbálhatták a gyékényezést, a népihangszer-készítést, a mézeskalács-díszítést. A Palóc Húsvét szervezői próbálják megőrizni a kiveszőben lévő hagyományokat. A programot is ennek szellemében állítják össze minden évben.

 

A Minority SafePack aláírásait a FUEN elnöke adja le Besztercebányán

– Felvidék Ma

 

Vajdaság

Felvidék

Április 3-ig még aláírhatják a nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés petícióját (Minority SafePack). A papíralapon gyűjtött íveket a FUEN elnöke a belügyminisztérium besztercebányai részlegén adja majd le április 12-én. A Magyar Közösség Pártja a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezést kidolgozó FUEN tagszervezeteként értesíti az aláírásokat papíralapon gyűjtő felvidéki szervezeteket, hogy a 211/2011/EU rendelet 8. cikk (1) bekezdés értelmében, az aláírásgyűjtést szervező polgári bizottság megbízottjaként a FUEN elnöke, Vincze Loránt, április 12-én 13.00 órakor adja át a Szlovákiában összegyűlt támogató aláírásokat az SzK Belügyminisztériumának besztercebányai részlegén (Námestie Ľ. Štúra 1, Besztercebánya).

 

Szerződéseket írtak alá a pályázók a Prosperitati Alapítvánnyal Zomborban

- Pannon RTV

197 közepes vállalkozó és termelő írt alá támogatói szerződést a Prosperitati Alapítvánnyal ünnepélyes keretek között a zombori megyeházán. Az eseményen részt vett Szijjártó Péter és Pásztor István. Nagy teljesítményű kombájn vásárlására pályázott a szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó doroszlói Hektár Mezőgazdasági Vállalat. A fejlesztésnek köszönve az eddigi öt állandó dolgozójuk számát nyolcra emelik.

 

Kárpátalja

 

Ukrán miniszterelnök-helyettes: Magyarország nem képes teljes mértékben akadályozni Ukrajna és a NATO együttműködését

– MTI, karpatalja.ma

Magyarország nem képes teljes mértékben akadályozni Ukrajna és a NATO együttműködését - jelentette ki Ivanna Klimpus-Cincadze integrációs ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes kedden a Novoje Vremja ukrán rádió műsorában, amiből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. A kormányfő-helyettes kifejtette, hogy Magyarország "sajnálatos módon továbbra is aktívan blokkolja" az NATO-Ukrajna Bizottság külügy- és védelmi miniszteri szintű találkozóit. Továbbá emlékeztetett: Budapest kilátásba helyezte ezen felül azt is, hogy blokkolni fogja a júliusban Brüsszelben esedékes NATO-Ukrajna csúcstalálkozót is.

 

MINORITY SAFEPACK – megvan a kvóta!

– volksgruppen.orf.at

A FUEN, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniója szervezésében valósul meg a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezés. A csomag az európai nemzeti kisebbségek, illetve a regionális és kisebbségi nyelvek védelmét és népszerűsítését célzó intézkedéseket és jogszabályokat tartalmazza. A FUEN Európa teljes területén aláírásgyűjtést indított a szolidaritásra épülő kisebbségi rendszer támogatása érdekében. A kampány ma éjfélkor lezárul, de az egymillió aláírást tartalmazó kvóta már megvan. A polgári kezdeményezés szlovéniai kampánykezelője a MMÖNK volt. Horváth Ferenc elnököt kérdezte az aláírásgyűjtés eredményéről.

 

Őrvidék

 

Új módszer a népcsoporti oktatásban

–volksgruppen.orf.at

Az immerzión alapuló népcsoporti nyelvoktatást tanulmányozták március közepén Karintiában a burgenlandi pedagógusok. 35 kétnyelvű tanár, valamint a tartományi iskolatanács képviselői tanórákat látogattak, és kutatókkal is konzultáltak arról, milyen előnyei vannak a nyelvoktatási módszernek.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog