Adán találkoztak a fiatal zenészek

 A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság november közepén Adán szervezett furulyás-továbbképzést. A kurzus tapasztalatairól Nagy Gábor népzenész, néprajzkutató számolt be.

 

 

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság adai képzésén mintegy tíz zenész vett részt. Az egynapos tanfolyamon ezúttal Pál István, a népművészet mestere, palóc furulyás három dallamát, két úgynevezett hallgatót és egy kanásznótát dolgoztunk fel a 15-18 éves korcsoportba tartozó tanítványokkal. Bátran támaszkodhattam kollégám, Ségercz Ferenc korábbi kurzusára, akkor magyarszováti dallamokat tanultak.

Már az elején látszott, hogy a résztvevők nagyon szeretik a népzenét, többen közülük táncolnak és énekelnek is. Nagyon jó volt a hozzáállásuk, s szakmai alázattal, tudásvággyal vettek részt a közös munkában. Az együtt töltött idő számomra is tanulságul szolgált, mivel lelkes csapattal dolgozhattam együtt, még a szünetben is szakmai kérdésekkel foglalkoztak, vagy gyakoroltak. Figyelembe kellett viszont vennem, hogy Délvidéken nincs állandó furulyaoktatás, ehhez képest a zenészek nagyon gyorsan tanultak, és megvolt bennük az érdeklődés, s nem mellékesen a tehetség is. Így jól haladtunk, s a kitűzött tananyagot hamar elsajátították. A hangszerek minőségével is elégedett voltam, a fiatalok főleg helyi hangszerkészítők instrumentumain játszottak.

A tapasztalataim alapján e képzési formát érdemes folytatni, mivel a furulya egy könnyen használható hangszer, szorgalommal szép eredményeket lehet elérni, valamint az ifjú zenészek átlagon felüli érdeklődésére is lehet alapozni. E tanfolyam a résztvevőknek inspirációt is adott, gyakorlással tovább csiszolhatják a tanultakat. Jóllehet, hobbiszinten foglalkoznak a hangszerrel, de gyakran összejönnek, s közösen készülnek fellépésekre, s az adai Vadvirág Hagyományápoló Körrel is szoros kapcsolatot ápolnak.”

Dr. Csermák Zoltán

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog