Marosvásárhely fekete március

Románia kommunista diktátorának bukása után néhány napig úgy tűnt, hogy sikerül kihasználni a román–magyar történelmi megbékélés hirtelen megteremtődött esélyét, és egymásra acsargás helyett közös jövőnk megalapozására fordíthatjuk az energiánkat. Nem így történt. A román médiában hónapok óta szított gyűlölet ugyanis 1990. március 16-án Marosvásárhelyen magyarellenes erőszak cselekmények sorozatához vezetett.

 

Ennek közvetlen kiváltója egy lakónegyedi gyógyszertár magyar felirata volt, valós okai azonban sokkal mélyebben keresendők. Például az országon 1989 decemberében végigsepert népharag következtében felszámolt román titkosrendőrség (Securitate), valamint az állam vezetését megkaparintó Iliescu-féle csoportosulás. A hatalom megszerzésének és megtartásának vágya ugyanis szövetségesekké tette őket.

A tömegek meg- és félrevezetésének gyakorlata több évezredes múltra tekint vissza. Ráadásul az idő múlásával tovább csiszolódott és finomodott a módszertana, miközben a technika fejlődése által megnövekedett a hatékonysága is. Az ily módon gerjesztett és napról napra fokozott puskaporos hangulat robbanásához pedig már csak egy szikra kell, melyet a megfelelő időben és helyen végrehajtott provokáció biztosít.

Marosvásárhely véres márciusában viszont még ennél is több történt. A hírhedt Securitate civil ruhás és katonai mundérba bújt pribékjei ugyanis folyamatosan uszították a vidékről oda szállított, félrevezetett és leitatott románok ezreit, akik kaszákkal, fejszékkel, botokkal felfegyverkezve támadtak rá a kezdetben békés magyarságra. Ez utóbbiak birkatürelmét bizonyítja, hogy csak március 20-án vágtak vissza, amikor a segítségükre siető cigányokkal és Nyárád menti székelyekkel együtt megtisztították a város főterét az életükre törő csőcseléktől.

Egy ellenünk szervezett gyűlölethadjárat áldozatai voltunk tehát, a hatóságok azonban csak magyar és cigány nemzetiségű személyeket vontak felelősségre, és ítéltek el a történtek miatt. A kettős mérce alkalmazása és az országos méretű magyarellenes uszítás pedig tovább folytatódott, és jelenleg is folyik, de még mindig nem kezeljük kellő komolysággal.

Bedő Zoltán

 

Székely Hírmondó

• < Előző
• Következő >