erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

A maroknyi szász a románokkal együtt ünneplik meg Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát

Klaus Iohannis szerint a romániai szászok a románokkal együtt ünneplik meg 2018-ban Erdély és Románia egyesülésének centenáriumát.

Románia elnöke - aki korábban a Romániai Németek Demokratikus Fórumát, majd a román Nemzeti Liberális Pártot (PNL) vezette - a Brassó megyei Szászkeresztúron (Crit) beszélt erről vasárnap, az erdélyi szász kultúrát népszerűsítő fesztiválon.

Apai ágon magyar pártvezér támadja az erdélyi magyarokat

A román sajtó és nacionalista politikusok által generált botrány Kelemen Hunor körül nem csillapodik. Mint minden politikai csata a mioritikus vidéken úgy kezdődik, hogy azok a román politikusok, akik generálni akarják a feszültséget médián keresztül üzengetnek. Ezzel is manipulálva a tömegeket, addig amíg pattanásig nem élezik ki a helyzetet. A magyarokat támadó politikusok nem annyira gerincesek, hogy szembeálljanak azzal akit támadnak és elmondják, megvitatnák, hogy mi zavarja őket. Talán félnek, hogy az érveik nem állják meg a helyüket? Nem mernek szembe nézni a valósággal? Mert ha alul maradnak a vitában, esetleg a magyar kártya kijátszásával nem tudnak felkapaszkodni a polcra. De az is lehet, hogy a trianoni békedöntés előtt Erdélyben született románok utódai rájönnek, hogy eddig átverték őket. A mindenkori hatalom és akik hátulról irányítják megtalálják a Iohannisokat Ludovic Orbánokat (Orbán Lajos) akik kivitelezik a politikai elképzeléseiket. Ez történik most is és a centenárium alkalmával a földbe akarják döngölni a magyarokat, hátha elhúznak, ahogyan már többször javasolták, és örökre megoldják a magyar kérdést Erdélyben.

Kilenc nap múlva kezdődik az 5. Vásárhelyi Forgatag!

Már csak kilenc nap van hátra a Vásárhelyi Forgatagig, amely idén még színesebbnek, gazdagabbnak, változatosabbnak ígérkezik, mint az eddigi években. Az immár kilenc napos rendezvény szakmai vezetője a zalegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház vezetője, Tompa Gábor lesz. A Szférába már agusztus 18-tól betérhetünk az Aranykakasba. Idén először Bolyai Olimpiára, azaz Sportnapra is hívjuk a forgatagozókat.

Biztonságos a sátorozás (Szent Anna-tó)

Több évtizedes stagnálás után részben megújult a Csomád nyergében, a Szent Anna-tó (fotó) és a Mohos-tőzegláp között fekvő, sokáig nagyon népszerű, de az utóbbi években egyre kihaltabbá vált sátorozóhely, így most már civilizált és biztonságos módon lehet kempingezni Székelyföld egyik legszebb természetvédelmi területén. A medveveszély azonban nem múlt el, sőt, egyre bátrabban járnak be az emberek közé a tó körül élő bundások.

Környezetvédelmi miniszter: Románia kevesebb mint öt százalék hulladékot hasznosít újra, szánalmas helyzetben vagyunk

Szánalmas helyzetben van Románia a hulladék-újrahasznosítást illetően, az újrahasznosítás aránya kevesebb mint öt százalék, nyilatkozta kedden Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter egy szakértői találkozó során.

Románia fehgyverkezik: amerikai harci helikoptereket vásárolnának és gyártanának

Vidombákon (Ghimbav) és kitudja még hol fognak a szép hazánkban helikoptereket gyártani francia meg amerikai cégek, melyeket a román állam megvásárol, az elképzelés szerint. Helikopter gyárak építésére fegyverkezésre van elégséges pénz. Ellenben autópályára, infrastruktúra fejlesztésre, vasút hálózat felújításra nem jut pénz. Sebaj felöltöztetik az országot védelmi vasmadarakkal és azon szállítják a befektetőket az ország egyik sarkától a másikig.
A Patriota rakéták, F-16-os harci gépek vásárlása után a román védelmi miniszter amerikai harci helikopterek vásárlásáról írt alá az Egyesült Államok kormányának címzett szándéknyilatkozatot csütörtökön, miután Mihai Tudose román miniszterelnök és a bukaresti kormány több tagja a Bell Helicopter cég képviselőit fogadta.

Elutasított könyvadomány

Múlt pénteken a kézdivásárhelyi Vass Imre, a Kézdiszéki Székely Tanács alelnöke az általa hazai és magyarországi adományokból összegyűjtött mintegy kétezres könyvadománnyal Bákó megyébe ment, hogy átadja valamelyik iskolának, amelyben nem kötelező magyar oktatás is zajlik.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog