Nyomtatás


Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) Sauli Niinistö finn államfő (Fotó: MTI)

Oroszország kénytelen reagálni arra, hogy a NATO infrastruktúrája közeledik határaihoz, ahol megjelentek az amerikai hadászati rakétavédelem elemei is – jelentette ki Vlagyimir Putyin a finn hivatali partnerével, Sauli Niinistövel folytatott tárgyalások után Szocsiban szerdán tartott közös sajtótájékoztatón.


Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország nem vezényli katonai egységeit távol a határaitól, NATO-országok közelébe, miközben az atlanti szövetség megnövelte mind a haditechnikai jelenlétét, mind a személyi állományát Oroszország közelségében, és gyakrabban tart ott hadgyakorlatokat is. Rámutatott, hogy az amerikai hadászati rakétavédelmi indítóállások közepes hatótávolságú támadó rakéták kilövésére is alkalmasak.

Az orosz elnök támogatásáról biztosította Niinistönek a regionális feszültség csökkentésére, egyebek között a balti térségben a katonai repülések biztonságának növelésére irányuló javaslatait.

Putyin ismételten kontraproduktívnak és értelmetlennek nevezte az Oroszország ellen bevezetett amerikai szankciókat, és kifejezte reményét, hogy ezt előbb-utóbb a szélesebb értelemben vett amerikai politikai osztály is megérti. 

Az orosz vezető elismerte: sem ő, sem Donald Trump amerikai elnök nem számított arra, hogy a Helsinkiben júliusban megtartott csúcstalálkozó alatt a kétoldalú viszony minden problémáját meg lehet oldani, ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a közvetlen párbeszéd mindig nagyon hasznos.

Putyin elmondta, biztosra veszi az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat-2 földgázvezeték megépülését, mert arra szerinte Európának szüksége van. Szavainak alátámasztására elmondta, hogy a Gazprom tavaly 13 százalékkal növelte gázszállításit, miközben az európai lelőhelyek kimerülőben vannak. Elmondása szerint Moszkva kész a konkurenciaharcra az európai piacért, de hangsúlyozta, hogy ennek a versenynek tisztességesnek kell lennie. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a jövő év második felében esedékes finn soros elnökség megerősíti Oroszország és az unió kapcsolatait.

MTI