erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Sepsiszentgyörgy: „Túl gyengék vagyunk az autonómiához”, EMNP tisztújítás

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) választási alternatívát szeretne teremteni Sepsiszentgyörgyön – jelentette ki Molnár Attila. A megyeszékhelyi szervezet nemrég megválasztott elnöke Kolcza István sepsiszéki elnök és Czegő Zoltán sepsiszentgyörgyi tanácsos jelenlétében tartott bemutatkozó sajtóértekezletet.

Feljelentette a hatvannégy vármegyéseket egy román politikus

Románellenes jelszavak skandálása miatt tesz bűnvádi feljelentést Mădălin Guruianu liberális párti politikus, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ellen. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat hétfői rendkívüli ülésén Mădălin Guruianu bejelentette, hogy a HVIM által június 4-én, a város utcáin szervezett felvonulás során elhangzott jelmondatok – „Vesszen Trianon! Ria Ria Hungária! Székelyföld nem Románia!” - miatt tesz feljelentést.

Sylvester Lajos-emléknap Csernátonban

Másodszor tartottak Sylvester Lajos-emléknapot Csernátonban, a 2013. június 2-án róla elnevezett községi könyvtárban. A felújított egykori István Dániel-kúriában két évvel ezelőtt határozták el a helybeliek, hogy minden június első vasárnapján megemlékeznek a szülőfalujához határtalanul ragaszkodó Sylvester Lajosra.

A románok rá akarják tenni a kezüket a székelyek termőföldjére

A becstelenség, igazságtalanság és a hazugság a magyarok ellehetetlenítésére kezd a tetőfokára hágni. A még vissza nem szolgáltatott földeket szeretnék törvényesített formába először végérvényesen az állam tulajdonába tartani, majd a következő lépésben úgy ahogyan már ez Romániában szokás átjátszani valamilyen párt érdekeket, konjunktúrát szolgálók tulajdonába. Ilyenkor hol vannak az erdélyi összmagyarság vezetői, miért nem kürtölik világgá a románok becstelenségét.

Felvonulás Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhelyen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) helyi szervezete tartott megemlékező felvonulást tegnap délután a trianoni békediktátum aláírásának 95. évfordulóján, a nemzeti összetartozás napján.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog