erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Románia még mindig fél? (Országzászló-felvonás)


Fotó: Bedő Zoltán

A résztvevők testi épségének megőrzése érdekében a Magyar Polgári Párt képviselői szervezőként nem vállalhatták, hogy a november 15-ei, a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parki történelmi kiállítás részét jelentő országzászló-felvonást a karhatalmi szervek akár erőszak árán akadályozzák meg. Az alakulat sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke, Nagy Gábor Levente ugyanakkor úgy véli, a jogállam megcsúfolása az, ahogyan mind a prefektúra, mind a karhatalmi szervek – ideértve a román titkosszolgálatot is – mindenáron megpróbálták megakadályozni a zászlófelvonást, hazugságoktól és fenyegetésektől sem riadva el.

Több előadást tart Budapesten a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely

November 23. és december 1. között több budapesti helyszínen kerül bemutatásra az Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című fórumszínházi, valamint az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás. A délelőtti előadások mellett, amelyek a társulat osztálytermi- projektjének részét képezik, esténként a Katona József Színház, a B32 Galéria és Kultúrtér, az S4 Háló Közösségi és Kulturális Központ valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem ad otthont a Fazakas Misi által rendezett előadásoknak.

Kézdivásárhelyiek ismét fizethetnek a parkolásért


Fotó Iochom István

Még korábbi határozatot kiegészítve fogadta el a helyi tanács. Bokor Tibor polgármester bejelentése szerint a 2017/53-as határozat módosítása után már a jövőhéttől fizetéses lesz a parkolás Kézdivásárhelyen. Azt, hogy megoldja vagy sem a forgalmi dugókat, vagy a parkolási lehetetlen állapotot azt a jövő dönti el.

Vesztes önkormányzatok (Adóreform)


Kézdivásárhely költségvetését is megtizedeli az új szabályozás. Fotó: Ignácz Szabolcs

Országosan hétmilliárd lejt veszítenek az önkormányzatok a kormány múlt héten elfogadott adóreformja miatt, a jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra való csökkentése hatalmas érvágás a polgármesteri hivataloknak.

Megakadályozta a karhatalom az országzászló felvonását Sepsiszentgyörgyön


• Fotó: Bíró Blanka

A prefektúra és a csendőrség megakadályozta szerda délután a címeres magyar országzászló felvonását Sepsiszentgyörgyön, ahol felszólították a polgármestert és az MPP helyi vezetőjét, hogy fújják le a rendezvényt, különben irredentizmussal, terrorizmussal vádolják meg őket. Kulcsár Terza József és Bedő Zoltán jelentette be, a hatalom nem engedi, hogy felhúzzák a lobogót, mi több, terrorizmus vádjával fenyegették őket. Írja a kronika.ro

Örülni is van okunk

Az ország zászlójának ünnepélyes felvonása Sepsiszentgyörgyön, 1942. november 15-én.
Az ország zászlójának ünnepélyes felvonása Sepsiszentgyörgyön, 1942. november 15-én.

Rendkívüli eseményre hívták fel a figyelmet a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki és megyeszékhelyi vezetői hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon: egy általuk gondosan előkészített és szerdán megnyíló időszakos történelmi kiállítás alkalmából ugyanis Sepsiszentgyörgy központjában ismét felvonják a magyar zászlót.

Haditudósító diákok


Pillanatkép a vetélkedő pénteken lebonyolított sepsiszentgyörgyi szakaszáról Fotó: Szász Etelka

Pénteken a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában, szombaton pedig az Úz-völgyében zajlott a VI–VII. osztályos diákok számára immár harmadik alkalommal megszervezett Székelység története – Kádár Gyula Emlékverseny II. fordulója. Kiemelendő a döntőbe jutott 9 csapat tagjainak meglepően alapos felkészülése.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog