Nyomtatás

Szijjártó: ha Ukrajna konzult utasít ki, arányos választ ad Magyarország

– MTI, hirado.hu, Magyar Idők, Magyar Hírlap, kormany.hu, origo.hu, 888.hu, Hír TV, Népszava, HVG

Ha az ukrán fél konzult utasít ki, az nem maradhat azonnali arányos válasz nélkül magyar részről, ezt azonban remélhetőleg el lehet kerülni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten. Szijjártó Péter azt megelőzően nyilatkozott a repülőtéren, hogy elutazott volna New Yorkba, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlésére. Közölte, hogy több mint harminc kétoldalú tárgyaláson fog részt venni, amelyek közül kiemelte a Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel kedden folytatandót, mivel szavai szerint az elmúlt időszakban újabb lendületet vett a magyarellenes hangulatkeltés Ukrajnában. Ez több jelenségben is testet öltött: az ukrán titkosszolgálat elkezdte vegzálni a magyar nemzeti közösség bizonyos tagjait; ma már nyíltan, honlapon szólítanak fel a kettős állampolgársággal rendelkezőkkel szembeni fellépésre; egyre sűrűbben érik inzultusok a magyar diplomatákat; valamint többször "kihallgatásra invitálták" a magyar kormány által finanszírozott gazdaságfejlesztési programban részt vevő alapítványhoz köthető embereket - sorolta a miniszter.

 

 

Potápi: a határon túli magyarság a kormány mellett áll

– MTI, hirado.hu, kormany.hu, 888.hu, Hír TV, ATV, Magyar Narancs, 24.hu, Demokrata, Pestisracok.hu, Lokál, Echo TV, HVG, Panon RTV, Mandiner.hu, Krónika, Magyar Idők, Erdely.ma, Kárpátalja, OrientPress

A határon túli magyarság a kormány családpolitikája mellett áll - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton Dombóváron, a családok évéhez kapcsolódó rendezvényen. Potápi Árpád János a Fidesz és a Civil Összefogás Fórum helyi szervezetének családi napján mondott köszöntőjében hozzátette: "a család egy férfi és egy nő kapcsolatán alapul, és gyermekeinket is úgy képzeljük el, hogy ilyen családokban kell felnőniük". Kitért arra is, hogy a nemzetpolitikai államtitkárság a családpolitika határon túli feladatait végzi, ennek keretében hirdették meg a határon túli magyar családok éve programot. A nemzetpolitikai terület főbb eredményei között említette, hogy a kormány 550 óvodát épít vagy újít fel határon túli, magyarok lakta településeken, a Felvidéken például ezen a héten hat óvodát adtak át.

 

Szili Katalin: "Nekünk, magyaroknak Fiume az emlékek városa"

–MTI, Magyar Idők, hirado.hu, pestisracok.hu, Lokál

Nekünk, magyaroknak Fiume (Rijeka) az emlékek városa: a Kormányzói Palota, a Tengerészeti Akadémia, vagy éppen maga a kikötő és vasöntvényei, a hullámtörő gátja, mind mementói egy letűnt kornak - emelte ki beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szombaton a Magyar Napok Fiumében című rendezvény ünnepélyes megnyitóján. Szavai szerint ebben a multietnikus környezetben fejlődött ki az a városi öntudat, a fiumei identitás, mely mai napig gyakorolja hatását és a alkalmassá teszi a Fiumét a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címre. A horvát-magyar sorsközösséget tekintve kiemelte: az együttélés során a két nemzet csupán 1848-ban fordult fegyverrel egymás ellen, majd a 20. század viharai törték meg kapcsolatukat. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a 21. században a horvátok és a magyarok viszonyát a kölcsönös, mély barátság hatja majd át.

 

Felfüggesztett paktum: amíg a románnyelv oktatás ügye meg nem oldódik, az RMDSZ nem tárgyal más témákról a kormánypártokkal

– Krónika, maszol.ro, transindex.ro, Bihari Napló

Amíg meg nem oldódik a kisebbségi iskolákban zajló románnyelv-oktatásra vonatkozó kormányrendelet ügye, addig az RMDSZ nem tárgyal más jogalkotási kérdésekről a PSD-ALDE koalícióval – idézi az Agerpres Kelemen Hunor szombaton tett kijelentését. A parlament épületében nyilatkozó RMDSZ-elnök kifejtette, a parlamenti együttműködésre vonatkozó megállapodás négy évre szól, azzal a megkötéssel, hogy ha valamelyik fél valami miatt indokoltnak véli, akkor felülvizsgálhatja a megállapodás tartalmát. Azt is elmondta, hogy a PSD-ALDE képviselőivel az őszi parlamenti ülésszak megkezdése óta egyetlen témáról tárgyaltak, éspedig arról kormányrendeletről, amely előírja, hogy a román nyelvet romántanárok tartsák az elemi osztályokban is.

 

A magyar dráma napja - Dálnoky Réka nyerte az RMDSZ centenáriumi drámapályázatát

– MTI, Híradó, Magyar Idők, Transindex, maszol.ro,

Dálnoky Réka nyerte a Tévedések tárháza című művével azt a drámapályázatot, melyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány abból az alkalomból hirdetett meg, hogy Erdély és Románia egyesülését száz éve nyilvánították ki Romániában. A Száz év a lépcsőházban című drámapályázat díjait A magyar dráma napja alkalmából tartott rendezvényen adták át vasárnap este a kolozsvári Kaszinóban. A második díjat Demény Péter nyerte a Viharálom című drámájával, a harmadik díjat pedig K. Kovács Istvánnak a Transzilván tabuk, avagy harminc a százból című dráma szerzőjének ítélték.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédében elmondta: számtalan módon próbáltak reflektálni az elmúlt száz esztendőre, párbeszédet próbáltak kezdeményezni a román társadalommal, de arra kellett rájönniük, hogy a párbeszéd csak a magyaroknak fontos, a többségi társadalom nem érzi, hogy a magyarsággal kapcsolatban bármi feladata lenne. Hozzátette: a pályázat révén a színház, a dramaturgia eszközeivel kívántak üzenni az erdélyi magyarság száz évéről.

 

Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét

– MTI, kormany.hu, Magyar Idők, Magyar Hírlap, Origo, Mandiner, Echo Tv

Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren vasárnap délután. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt a világhírű építész szívéhez, jól illeszkedett életművéhez, méltó volt magyarság iránti elkötelezettségéhez és szellemiségéhez. Hozzátette: történelmi adósságot törlesztenek a templom építésével, hiszen nincs a fővárosban Makovecz Imre által tervezett templom. Mint mondta, az építkezés megkezdése megmutatja, hogy a pesterzsébeti reformátusok alkotó tenni akarással őrzik hitüket, élik meg összetartó erejét és adják tovább értékeit az utánunk érkezőknek. Hozzátette: a közösség nem csak őrzi a hitet, de annak szellemének megfelelően halad a korral és így hoz létre maradandó értékeket.

 

Erdély

Az oktatási miniszter leváltását kéri az RMDSZ

– MTI, Krónika, transindex.ro, maszol.ro, Erdély Ma, Bihari Napló

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a kormánykoalíciótól – jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke. Kelemen Hunor elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány egy olyan határozatot fogadott el, mely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

 

Népszavazás – Az RMDSZ részvételre és lelkiismeret szerinti szavazásra buzdít

– MTI, Krónika, Bihari Napló, maszol.ro, transindex.ro

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra buzdítja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a család alkotmányos meghatározásának a módosításáról október 6-7-én tartandó népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint. A szövetség álláspontját hosszas vita után pénteken fogadta el a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT). Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a testület kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatón elmondta: még a népszavazás kiírása előtt közvélemény-kutatást készíttetett a szövetség az erdélyi magyarság körében, s ez azt mutatta ki, hogy az elsöprő többség konzervatív álláspontot képvisel a család meghatározása ügyében. Ezt is figyelembe véve kérik azt, hogy az emberek éljenek a szavazati jogukkal, vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak a lelkiismeretük szerint. Hozzátette: olyan toleráns közös álláspontot alakítottak ki, amelyik a megbékélést teszi lehetővé, és amelyikbe mindenki személyes meggyőződése belefér.

Erdély

 

Erdélyi gazdaságfejlesztési program: hangsúlyosabban vonná be a fiatal erdélyi vállalkozókat a magyar kormány

– MTI, Krónika

A magyar kormány tervei szerint folytatódik az erdélyi gazdaságfejlesztési program, amelybe az eddigieknél is hangsúlyosabban szeretnék bevonni az ottani fiatal vállalkozókat – mondta el az MTI-nek Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke pénteken. Az IKSZ elnöke, aki Székelyudvarhelyen a Vállalkozz Rá! címmel immár negyedik alkalommal megrendezett fórumon vett részt, elmondta: azért szervezik meg ezeket a találkozókat, mert erősíteni szeretnék az együttműködést Erdély és Magyarország között. Szeretnék segíteni továbbá a fiatalokat a szülőföldön való boldogulásban, és erősíteni a sokszor új ötletekkel rendelkező, elkötelezett vállalkozókat. Elmondta: a magyar kormány eddig kétszer egymilliárd forintos gazdaságfejlesztési programot indított Erdélyben, amelyből a fiatal vállalkozók is ki tudták venni a részüket. Tervek és ígéret van a program folytatására, amelybe még hangsúlyosabban szeretnék bevonni a fiatal vállalkozókat.

 

Tőkés László ki akart lépni az Európai Néppártból a Sargentini-jelentés miatt

– Krónika

Csak azért nem léptem ki az Európai Néppártból, mert lojális vagyok nemzetstratégiai szövetségeseinkhez és Orbán Viktor barátomhoz – jelentette ki az Origónak adott interjújában Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az EP korábbi alelnöke az uniós törvényhozás által elfogadott, úgynevezett Sargentini-jelentésre reagált, miszerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, ami indokolja az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárás megindítását.

 

Ezt gondolja Tánczos Barna szenátor az azonos neműek házasságáról

– maszol.ro, transindex.ro

Facebook-bejegyzésben fejtette ki az október 6-7-i referendummal kapcsolatos álláspontját Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor. Mint írja, az késztette állásfoglalásra, hogy a szenátusi szavazás után az erdélyi magyar társadalomban is egymásnak feszültek az érvek, az indulatok. Az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa úgy döntött, hogy lelkiismeretük szerinti szavazásra buzdítja támogatóit október 6-7-én. Kevéssel a döntés bejelentése után posztolta Tánczos Barna, hogy ő igennel szavaz a referendumon, ugyanis nem tud egyet érteni az egyneműek házasságával és nem tudja családnak tekinteni az egyneműek párkapcsolatát.

 

Törvénytervezet: kártérítésben részesüljenek a medvetámadások áldozatai

– maszol.ro

Az RMDSZ törvényjavaslatot terjeszt elő, hogy kártérítést kapjanak a vadállattámadásokban, elsősorban a medvetámadásokban megsérült személyek – jelentette be csütörtökön Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila képviselő. A csíkszeredai sajtótájékoztatón Tánczos rámutatott: jelenleg a kártérítések az anyagi károkra korlátozódnak, és sehol sincs szó arról, hogy segítséget kapjanak azok az emberek, akiket megtámadott a medve. „Mi több, az ember bűncselekményt követ el, ha saját élete védelmében megöli a medvét” – mutatott rá a szenátor, aki „katasztrofálisnak” minősítette az elmúlt 15–20 év vadgazdálkodását.

Erdély

 

Több mint harminc magyar tankönyv van „csőre töltve” a tankönyvkiadónál

– maszol.ro

Jelenleg több mint harminc magyar tankönyv van „csőre töltve” az Országos Tankönyvkiadónál. A könyveket október folyamán kaphatják kézbe a magyar diákok – jelentette be az Erdély TV Mérlegen című műsorában Novák Zoltán. Az RMDSZ szenátora elmondta, nyáron az oktatási minisztérium kisebbségügyi államtitkárságán hatalmas munka zajlott annak érdekében, hogy a magyar nyelvű tankönyvek terén az elmúlt években felhalmozott lemaradásokat behozzák, így októbertől már elsőtől hatodik osztályig minden szükséges magyar tankönyv rendelkezésre áll majd. A tanügyminisztériumot azonban, láthatóan, ismét felkészületlenül érte a szeptember – tette hozzá.

 

Arad megyében szinte minden iskolában kinevezték a romántanárokat

– maszol.ro

Hiába a szülők, a pedagógusok és a szakmai szervezet tiltakozása, hiába a kormánypárt elnökének ígérete az RMDSZ vezetőjének, még mindig érvényben van az a tanévkezdés előtt kiadott kormányrendelet, miszerint a kisebbségi elemi osztályokban felsőfokú végzettségű szaktanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet és irodalmat. A vitatott intézkedés elégedetlenséget szült minden nemzetiségi osztályban, a képesítéssel rendelkező tanítók megalázva érzik magukat, a románul még nem beszélő gyerekek nem tudnak értekezni a hozzájuk kinevezett tanárokkal – mivel ezek többsége nem ismeri az adott osztály diákjainak anyanyelvét, ráadásul más iskolákból vagy városból érkeztek –, a szülők többsége pedig haszontalannak tartja a romántanulásnak ezt az erőltetett módját.

 

Beperelik a prefektusokat, ha nem lesz erőlelépés anyanyelvhasználat-ügyben?

– szekelyhon.ro

Utolsó megoldásként akár bírósághoz is fordul a gyergyószentmiklósi Szekler Monitor, azaz Székely Figyelő Alapítvány, amennyiben a székelyföldi megyék prefektusai nem oldják meg a petíciójukban szereplő elvárásokat. Szeretnék elérni ugyanis, hogy minden érintett közintézményben tartsák be a kisebbségi anyanyelvhasználati jogokra vonatkozó előírásokat. Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány elnöke, valamint Sorbán Attila Örs alelnök arról számoltak be pénteken csíkszeredai sajtótájékoztatójukon, hogy a Kovászna, Maros, illetve Hargita megyei prefektusoknak küldött petíciójukra kitérő, és nem kielégítő válaszokat kaptak.

 

 

Egyre több a „fehér holló”: gálaműsort tartott Kolozsváron a román–magyar küldőkönyvtár

– Krónika

A Fehér Holló Román–Magyar Küldőkönyvtár gálaműsor keretében mutatta be a Kolozsvári Rádió nagytermében szombaton azokat a román és magyar kisdiákokat, valamint regáti olvasókat, akik a fordításoknak köszönhetően lettek szerelmesek a magyar irodalomba. Amint a rendezvényen kiderült: a közhiedelemmel ellentétben nincs is kevés fehér holló, ugyanis nagyon sok ifjú és kevésbé fiatal ember jött el a Szabó Csaba tévészerkesztő, ötletgazda, a hollók vezetője által szervezett egyórás eseményre.

 

Díjazták a dél-erdélyi szórványért tevékenykedőket

– transindex.ro, Erdély Ma

A Hunyad Megyei Magyar Napok keretében szombaton átadták Barcsay Ákos-díjakat a dél-erdélyi szórványközösségekben dolgozó, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személyek tevékenységének elismeréseként - tudósít Winkler Gyula sajtóirodája. Az idei díjazottak: Csatlós Erzsébet, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum tanítónője, az RMPSZ Hunyad megyei elnöke, a Hunyad Megyei Hírmondó főszerkesztője, Dézsi Attila, a Számvevőszék tanácsosa, Hunyad megye volt prefektusa, a Barcsay Ákos-díj alapítója és Szabó Ákos vajdahunyadi római katolikus plébános, aki a vajdahunyadi ferences templom és kolostor felújítását kezdeményezte.

 

EMNP: igen a családra, igen a házasságra!

–MTI, transindex.ro, maszol.ro

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége azt javasolja az erdélyi magyar választópolgároknak, hogy vegyenek részt az október 6-7-i népszavazáson és szavazzanak igennel a kérdésre - derül ki az EMNP közleményéből. "Erdélyi évszázados hagyományaink, az erdélyi társadalmi valóság és történelmi egyházaink mértékadó véleményének tudatában, az október 6-7-i népszavazást egy esélyként látjuk a család és a házasság intézményének megerősítésére. A család és a házasság gyakorlatának európai válsága idején, a népszavazás egy lehetőség arra, hogy a létező társadalmi egyetértés mentén, a házasság, mint férfi és nő szabad akaratából létrejött közösség, alkotmányos védelmet kapjon" - írják.

 

Üzenet a börtönből: egyenes gerinccel mentek be, és úgy is jönnek ki

– szekelyhon.ro, Krónika

Az igazságügyi miniszternek, illetve a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknek küldött hivatalos levelében kéri számon Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, hogy bár a törvényes határidő már augusztus elején lejárt, továbbra is késik a székelyföldi terrorperben öt-öt év börtönbüntetésre ítélt Beke István és Szőcs Zoltán jogerős ítéletének indoklása. A késéssel súlyosan sérülnek az elítéltek emberi jogai, hiszen indoklás hiányában nem tudnak továbblépni, a strasbourgi bírósághoz sem fordulhatnak jogorvoslatért. Kulcsár-Terza konkrét választ kér arra, milyen intézkedéseket tesznek, hogy a törvényt betartsák. A minisztérium tizentö napon belül kell választ adjon a hivatalos megkeresésre.

Erdély

 

Óriás-Románia” térképével emlékeznek a román centenáriumra Nagyváradon

– Krónika

A valóságban sohasem létezett „Óriás-Románia” térképe is látható azon a Nagyvárad főterén megnyitott kiállításon, amelyet a Kelet-Magyarország románok által is lakott területeinek Romániához való csatlakozását egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés századik évfordulója alkalmából, az RMDSZ-es vezetésű Bihar megyei tanács finanszírozásával hoztak létre. A kiállítás olyan pannókból áll, amelyek az Erdély, a Partium és más magyar területek Romániához csatolásában szerepet játszott román személyiségeket, illetve a kapcsolódó történelmi eseményeket mutatják be, ezek között látható egy olyan térkép, amely a Tiszáig terjedő magyar területeket is „román tartományként” mutatja be.

 

Palló-ügy: alaptalan szeparatista vádak

– Krónika

Semmiféle politikai-szeparatista töltete nem volt a nemzeti összetartozás napján az iskola udvarán készült művészi alkotásnak, az ilyen jellegű feltételezések csak belemagyarázások – nyilatkozta a Krónika érdeklődésére a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola igazgatója annak kapcsán, hogy az oktatási minisztérium ellenőrző testülete szankciókat javasolt a tanintézet vezetőségével és tanáraival szemben.

 

Az oktatási tárca „lenyúlta a telket”, nem lehet bővíteni a Megbékélés Parkját Aradon

– Krónika

Immár biztos, hogy egyhamar nem valósul meg az aradi önkormányzat terve a román–magyar Megbékélés Parkjának bővítéséről: a városháza nemrég szerződést bontott azzal a céggel, amellyel négy éve kötöttek szerződést a munkálatok kivitelezéséről. A News.ro hírügynökség szerint a kormánnyal fennálló nézeteltérés áll a történtek hátterében: az aradi önkormányzat még 2014-ben igényelt egy 1650 négyzetméteres területet, ám az ígéretek ellenére azóta sem kapta meg az oktatási minisztériumtól.

A Szabadság-szobrot is magában foglaló parkot az eredeti tervek szerint padokkal szegélyezett, szökőkutakkal díszített zöldövezettel kötötték volna össze az 1896-ban megépített, 35 méter magas víztoronnyal – az erről szóló szerződést bontották most fel.

 

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat

– MTI, Krónika, Magyar Idők, maszol.ro

Varga László Edgár erdélyi költő kapta a Csiki László-díjat a XI. Gyergyószárhegyi Írótáborban - közölte vasárnap a Hargita megyei tanács. A megyei önkormányzathoz tartozó Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által szervezett írótáborban kétévenként adják át a Csiki László-díjat fiatal erdélyi magyar írónak vagy költőnek. Csiki László sepsiszentgyörgyi költő, drámaíró, műfordító tíz éve hunyt el, a róla elnevezett irodalmi díjat néhai Kántor Lajos kolozsvári irodalomtörténész kezdeményezésére hozták létre - emlékeztetett rá Lövétei Lázár László, a Hargita Kiadóhivatal vezetője.

 

Felvidék

Somorján folytatódott a Pro Media Alapítvány újságíróképzésének bemutatkozó körútja

– Ma7.sk

Somorján, a Madách Imre Gimnáziumban folytatódott pénteken a Pro Media Alapítvány újságíróképzésének bemutatkozó körútja, a ma7.sk vezető szerkesztőjének és az intézmény kuratóriumi tagjának előadásával. A kilenc megállóból álló bemutatkozó körútnak Somorja a második állomása volt. A bemutatkozó körúton az alapítvány és az általa működtetett ma7 médiacsalád munkatársai Pozsonytól Királyhelmecig az ország déli részének több jelentős magyar oktatási nyelvű gimnáziumát látogatják meg.

 

Matica slovenská: feleslegesen sok teret szentelünk a szlovákiai kisebbségeknek

– Ma7.sk

Késni fog a „Nemzetiségek, ismerjük meg egymást” – a Szlovákiában élő nemzetiségeket bemutató tankönyv megjelenése. A tankönyv két évig készült, fő célja a szlovákiai gyerekeket megismertetni az itt élő nemzeti kisebbségek történelmével és kultúrájával. Értesüléseink szerint a tankönyv jelenlegi formája eléggé vitatott, és néhány részét át kell értékelni. Peter Krajňák (Most-Híd) oktatási államtitkár nem régiben ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy mivel több vitás része van a tankönyvnek, amelyet nem sikerült megoldani, a tankönyv egyelőre nem fog a nyilvánosságra kerülni.

 

Kassán bemutatkozott a Magyar7

– Felvidék Ma

A Magyar 7 című színes, 68 oldalon megjelenő hetilap mutatkozott be Kassán a Rovás MaJel házában. Molnár Judit főszerkesztőn kívül eljött Zsebik Ildikó és Fábián Gergely tudósító, valamint Puskás Attila, a Pro Media Alapítvány ügyvezetője. A főszerkesztő bevezetőben elmondta, hogy Kárpát-medencei viszonylatban Szlovákiában alakult a legrosszabbul a helyzet a médiapiacon. Az itteni magyarság számbelileg a második legerősebb, de egyéb vonatkozásban a leggyengébb. E félmilliós kisebbségnek nincs közéleti hetilapja. Kevés az újságíró, azok közül is néhányuk képességei több kívánnivalót hagynak maguk után. Nincs annyi írástudó, amennyire szükség lenne. Ezért is indítanak szakmai képzést érdeklődő fiatalok számára, s bár diplomát nem tudnak adni, ismereteket közvetítenek, melyeket az érdeklődő fiatalok hasznosíhatnak munkájuk során. A nyári szünidőben gyakornokokat kívánnak felvenni, hogy biztosítsák az utánpótlást.

 

 

Felvidék

Kis Projektek Alapja

– Ma7.sk

A Rába–Duna–Vág Európai Területi Együttműködés Nagyszombat megyével és a Széchenyi Nonprofit Programirodával karöltve egy közös vállalkozásba fogott Kis Projektek Alapja elnevezéssel. Ennek a részleteit most csütörtökön (szeptember 20-án) az Interreg SK–HU tervezet dunaszerdahelyi bemutatója keretében vitatták meg. Ez a Szlovákia és Magyarország határa mentén található régiókat érinti és a 2018–2022 közötti időszakra vonatkozik. Az alap olyan tevékenységeket támogat, amelyek segítik a határon átívelő együttműködést. Az első felhívást a kis projektek anyagi támogatási kérelmére 2018. szeptember 3-tól november 2-ig hirdették meg. Ennek keretében a hét régióban élő igénylők 20 ezer és 50 ezer euró közötti összegű anyagi támogatást igényelhetnek az Európai Uniótól az összesen leosztható 5,3 millió euróból.

 

Nagymegyeren határozott tervekkel indul az MKP a helyhatósági választásokon

– Ma7.sk

2018. szeptember 6-án tartotta jelöltállító ülését a Magyar Közösség Pártja Nagymegyeri Helyi Szervezete. A párt polgármesterjelöltje Pongrácz Kálmán. A 13 képviselői posztra összesen nyolc embert indít a párt a 2018-as helyhatósági választásokon. Ideális esetben - ha mind a nyolcan bekerülnek a képviselői testületbe - háromötödös többséget tudnak létrehozni a helyi önkormányzati döntéseknél.

 

Hájos Zoltán: Lehetőség és felelősség

– Ma7.sk

Dunaszerdahely bővelkedik kulturális eseményekben. Hájos Zoltán polgármestert kérdezték nemcsak a vásárról, hanem egyéb, a várost érintő történésekről is.” Bízom benne, hogy a dunaszerdahelyiek értékelni fogják az általam eddig elvégzett munkát és a képviselő-testület, illetve az MKP képviselőcsoportjának munkáját is. A 2014-es önkormányzati választások után háromötödös MKP-s többséggel kezdtünk el kormányozni. Ez nagyobb lehetőséget adott, de egyben nagyobb felelősséget is rótt ránk. Ezzel a tudattal indulunk neki a mostani választásoknak is.”

 

A Tompa Központ az egész Felvidékre kisugárzik

– Felvidék Ma, Körkép

Rimaszombatban a Gömöri Ifjúsági Csoport Tompa Központjának ünnepi átadóját Gris Emese Diána, Magyarország Főkonzulátusának első beosztott konzulja és Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártja országos elnöke is megtisztelte jelenlétével. Cziprusz Zoltán, az új Tompa Központ igazgatója a szeptember 21-i irodamegnyitón kifejtette, hogy tíz évvel ezelőtt kezdtek azon gondolkodni barátaival, majd Juhász Péterrel és Halász Attilával, hogy alakítsanak egy olyan szervezetet, amely összefogja a gömör-nógrádi fiatalokat.

 

 

Felvidék

Világháborús emlékművet avattak Lévárton

– Felvidék Ma

Lévárt apró, alig 80 lelkes gömöri falu, de példamutató módon emlékezik meg az I., illetve a II. világháborúban meghalt fiairól. Többek közt a Bethlen Gábor Alap által támogatott márványtábla a falu elején kapott helyet, melybe belevésték az elesett hősök neveit. Az emlékmű avatásán beszédet mondott Halász Márta polgármester és Gris Emese Diána, Magyarország Kassai Főkonzulátusának első beosztott konzulja. A két beszéd jól kiegészítette egymást, kihangsúlyozva, hogy a felvidéki magyarság csakis akkor építhet szilárd, biztos jövőt, ha megbecsüljük őseink hagyatékát, és megtartjuk őket jóemlékezetünkben.

 

Brüsszelben folytatódik a párkányi hulladék-feldolgozó ügye

– Felvidék Ma

Hétfőn, szeptember 24-én tárgyalja az Európai Parlament Petíciós Bizottsága a párkányi hulladék-feldolgozóval kapcsolatos beadványt. Bolya Szabolcs, az MKP Érsekújvári járási elnöke a Brüsszelbe utazó küldöttség tagjaként tájékoztatta portálunkat. Bolya Szabolcs, Farkas Iván és Szigeti László (a Magyar Közösség Pártja megyei képviselői a párkányi körzetből), Környi Zoltán (az MKP Párkányi Helyi Szervezete elnökségi tagja) Zoltai Dániellel, Komárom-Esztergom megye képviselőjével ez év márciusában sajtótájékoztatón ismertették, hogy miután a párkányi városi testület az ún. „Green Park Štúrovo” nevű beruházással kapcsolatban elutasítja a helyi polgárok tiltakozását (a tiltakozó petíciót közel nyolcezren írták alá), európai szinten is továbbviszik az ügyet.

 

Magyar–szlovák cseregyerekprogram Füleken

– Ma7.sk

A Confident Generation nevű civil kezdeményezés cseregyermekprogramot indított, amelybe több család is bekapcsolódott, köztük egy füleki és egy magyarbéli is. A program célja magabiztos, másokat tisztelő, nyitott generáció nevelése, a többség és a kisebbség közötti kommunikáció javítása. E cél érdekében indult az idén először a cseregyerekprogram, amelyben kisebbségi közegből származó gyermekek tölthettek két hetet szlovák nyelvi környezetben és fordítva, szlovák gyermekek magyarok között. A program pozitívumait két füleki és két magyarbéli kislány is megtapasztalta.

 

Vajdaság

 

Orbán Viktor adja át a topolyai TSC Labdarúgó Akadémiáját

– Vajdaság MA

Anyaországi támogatásból felépült a TSC Labdarúgó Akadémiája. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 27-én, csütörtökön délben ünnepélyes keretek között adja át rendeltetésének az épületegyüttest. A szerb és magyar labdarúgó szövetség képviselői mellett a régió országaiból is érkeznek küldöttségek. A bejelenett protokoll szerint Magyarország miniszterelnöke és Zsemberi János, a TSC elnöke mond beszédet ez alkalommal.

Vajdaság

 

Közzétette az MNT ösztöndíjpályázatát

– Pannon RTV

Közzétette a 2018–2019. évi második felsőoktatási ösztöndíjpályázatának felhívását a Magyar Nemzeti Tanács. Azok a személyek pályázhatnak, akik első ízben iratkoztak be valamelyik felsőoktatási intézmény bármely évfolyamára, a Szerb Köztársaságban akkreditált szakfőiskolai, illetve akadémiai alapképzésre nyertek felvételt, magyar nyelven végezték általános és/vagy középiskolai tanulmányaikat, illetve a Tanács elnökének külön erre a célra kinevezett bizottsága mentesítette őket ezen alapfeltétel alól, valamint nyilatkoznak arról, hogy diplomázásuk után legalább 3 évig Szerbiában dolgoznak lehetőség szerint a tanulmányaik során szerzett képesítésnek megfelelő munkakörben.

 

Szabadka: Egynapos, akkreditált továbbképzés általános iskolákban oktató pedagógusok számára

– Vajdaság MA, Pannon RTV

A segítő kommunikáció alapismereti készségei az oktatásban címmel, a Vajdasági Pedagógiai Intézet által akkreditált, egynapos továbbképzést tartottak általános iskolákban oktató pedagógusok részére szombaton a szabadkai székhelyű Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. A lehetőséggel 15 tanító, tanár élt, akik elsősorban Észak-Bácska különböző településeiről érkeztek.

 

Európai régiókból érkeznek Újvidékre

– Vajdaság MA

A vajdasági képviselőház lesz a házigazdája az Európai Régiók Gyűlésének szeptember 25. és 27. között. Tizenöt európai országból több mint 150-en érkeznek Újvidékre a háromnapos találkozóra, amelyen amellett, hogy a nagygyűlést megtartják, külön munkatestületi plenáris üléseket és több kerekasztal-beszélgetést is szerveznek. A vidékfejlesztés, a regionális gazdasági együttműködés, a környezetvédelem, a fiatalokkal kapcsolatos programok és a migránsválság lesz a téma.

 

Átadták a III. Ars Sacra Filmfesztivál díjait Budapesten

– Pannon RTV

A fesztiválon azokat a filmeket népszerűsítik, amelyek emberi sorsokat, értékeket, vallási témákat mutatnak be. 83 pályaművet neveztek idén, ebből 44-et mutattak be egy héten át a budai Tabán ArtMoziban. Ezek között volt a Pannon RTV csapata által készített Sörös Imre és a Pongrátzok című film is, amit Kozma Zoltán rendezett. Az átadón a zsűri elnöke, Dér András filmrendező azt mondta, igazi kultúrkincsek érkeztek a felhívásukra, lélekemelő, szellemcsiszoló alkotások.

 

Kárpátalja

Egy ukrán nacionalista weboldalra feltették magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak adatait

– MTI, Kárpátinfo, Echo TV

Egy ukrán nacionalista weboldal elkezdte feltölteni nyilvános adatbázisába magyar állampolgársággal rendelkező kárpátaljaiak nevét és címét - jelentette szombaton az UNIAN ukrán hírügynökség. A Mirotvorec (Béketeremtő) nevet viselő ukrajnai portál a Facebookon is értesítette arról a követőit, hogy a Csisztiliscse (Tisztítótűz) nevű adatbázisában rögzítette az első öt kárpátaljai személy adatait, akik második (magyar) állampolgárság megszerzésével törvénysértést követtek el. Mindnyájan kárpátaljai önkormányzati vezetők vagy képviselők, közülük háromról fényképet is közzétettek. A Mirotvorec megadta azt, hogy mikor születtek, melyik településen laknak, illetve egy személy esetében az utca neve is szerepel.

 

Kilencórás várakoztatás az ukrán határátkelőkön – folytatódik a kárpátaljai magyarság elleni hadviselés

– karpatalja.ma

Egyre gyakoribbá váltak a kárpátaljai magyar újságírók, képviselők és közalkalmazottak elleni vegzálások az ukrán államhatáron – erről számoltak be magyar nemzetiségű tisztségviselők Kárpátalján. K. Debreceni Mihály riportjában kiemeli: nyilatkozatban tiltakozik a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség az ukrán határőrizeti és állambiztonsági szervek indokolatlan intézkedései ellen. A határátkelőkön, az ukrán határ átlépése során kárpátaljai magyar köztisztviselőket, közalkalmazottakat, tanárokat, orvosokat, újságírókat zaklatnak, több órás átfogó vizsgálat alá vetik őket – nyilatkozta Darcsi Karolina, a KMKSZ kommunikációs titkára. – A KMKSZ elnöke levélben fordult az országos nemzetbiztonsági főnökhöz, hogy adjanak magyarázatot arra, hogy milyen okkal, milyen jogcímen tartóztatják fel a határátlépés során a kárpátaljai magyar értelmiségieket.

 

 

Klimkin: Magyarország elérte a tűréshatárt az állampolgárság osztogatásával

– MTI, Kárpátinfo

Magyarország elérte a tűréshatárt a kétoldalú kapcsolatokban, a magyarok nem fogják csak úgy osztogatni az állampolgárságot, és nem fogják manipulálni az ukrán állampolgárokat, az ukrán kormány már vizsgálja a Kárpátalján folyó magyar tevékenység finanszírozási mechanizmusait - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter egy pénteki kijevi televíziós beszélgetőműsorban. Az 1+1 országos ukrán televíziós csatorna vendégeként az ukrán diplomácia vezetője - Szijjártó Péter csütörtöki nyilatkozatára reagálva, amelyben a külgazdasági és külügyminiszter "kifejezetten barátságtalan" lépésnek nevezte, hogy a beregszászi magyar konzulátuson állampolgársági eskütételről rejtett kamerával készített felvételeket a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére használják - elmondta: a következmények nagyon egyszerűek lesznek, ismét leülnek a magyarokkal tárgyalni.

 

Ukrán politikus: nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól

– MTI, Kárpátalja, Magyar Idők, Lokál, Mandiner.hu

Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja humán ügyekért felelős helyettes kormányzója pénteken az unn.com.ua ukrán hírportálnak. Jaroszlav Halasz furcsának nevezte, hogy ilyen nagy visszhangja lett annak a titokban készült videónak, amelyen a magyar állampolgársági eskütétel látható a beregszászi magyar konzulátuson. Az Ungváron és Beregszászon működő főkonzulátuson és konzulátuson már hét éve adnak magyar állampolgárságot ukrán állampolgárságú kárpátaljai lakosoknak. Ezért kissé furcsa, hogy miért most váltott ki ekkora visszhangot a videofelvétel - tette hozzá. Úgy vélte, Ukrajnának el kell döntenie, engedélyezi-e a kettős állampolgárságot vagy megtiltja.

 

Az SZBU cáfolja, hogy eljárást folytatna Kárpátalján valamely nemzetiségi kisebbséggel szemben

– MTI, Mandiner.hu, Kárpátalja

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának sajtószolgálata pénteken nyilatkozatot tett közzé, amelyben cáfolja, hogy eljárást folytatna valamely nemzetiségi kisebbség tagjaival kapcsolatban. A közlemény szerint az SZBU kárpátaljai főosztálya hivatalosan kijelenti, hogy semmilyen eljárásjogi cselekményt nem folytat etnikai csoportok egyetlen tagjával szemben sem. A szolgálat arra kéri a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy alaposan ellenőrizzék az általuk terjesztett hírek hitelességét - adta hírül a zakarpattya.net.ua kárpátaljai hírportál.

 

Kijev szerint Budapest a Moszkvával folyó tárgyalásain próbál hasznot húzni az "útlevélbotrányból"

– MTI, Kárpátinfo

A magyar fél azon kijelentése, miszerint újabb lépések lehetnek Ukrajna európai integrációjának lassítására, értelmezhető úgy, hogy Budapest az "útlevélbotrány" nyomán kialakult helyzetből a Moszkvával folyó tárgyalásain igyekszik magának hasznot húzni - fejtette ki véleményét Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes az Ukrinform ukrán állami hírügynökségnek a hétvégén adott nyilatkozatában. A diplomata Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter múlt pénteken tett azon kijelentésére reagált, amelyben a tárcavezető leszögezte, hogy a kárpátaljai magyarokat hátrányosan érintő intézkedések és megfélemlítési kísérletek után most újabb szintet lépett az ellenük irányuló támadássorozat.

 

A megszállt területekkel foglalkozó ukrán tárca helyettes vezetője szerint ki kell utasítani a beregszászi magyar konzult

– MTI, pestisracok.hu, Lokál, Kárpátalja

A megszállt területekkel foglalkozó ukrán tárca helyettes vezetője szerint ki kell utasítania Ukrajnának a beregszászi magyar konzult az "útlevélbotrány" után. Heorhij Tuka - aki 2015 és 2016 között Luhanszk megyei kormányzó volt - vasárnap a Facebookon közzétett bejegyzésében emellett azt állította, hogy már hónapokkal korábban figyelmeztetett a kárpátaljai "kúszó szeparatizmusra". Tuka irányításával jött létre 2014-ben az a Mirotvorec (Béketeremtő) nevű ukrajnai internetes portál, amely szombaton adatbázisában nyilvánosságra hozta öt olyan kárpátaljai nevét és személyes adatait, akik a magyar állampolgárság megszerzésével a portált működtető ukrán nacionalista szervezet szerint törvénysértést követtek el.

Kárpátalja

 

Negyedik alkalommal szervezett jótékonysági félmaratont az Ökumenikus Segélyszervezet Kárpátalján

– MTI, Magyar Idők, KárpátHír

Több mint félezren futottak szombaton a Beregszász melletti Makkosjánosiban az Ökumenikus Segélyszervezet által szervezett 4. jótékonysági félmaratonon, amelyen részt vett Gyurta Dániel, olimpiai bajnok úszó, a szervezet önkéntese. A segélyszervezet 1353-as mezét viselő futók Gyurta Dániel vezetésével vágtak neki a jótékonysági futóversenynek, amelyet Lévai Anikó, a szervezet jószolgálati nagykövete indított el a település Barna György stadionjából. A félmaratoni 21,5, valamint a 10 és 5 kilométeres távra vállalkozók mellett a környék 11 iskolájából több mint 200 gyermek jelentkezett a 3 kilométeres és a 800 méteres távra.

 

Magyarország támogatásával felújított tantermet adtak át Tiszaújhelyen

– Kárpátalja

Ünnepélyes keretek között szeptember 21-én adták át a Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával felújított osztálytermet a Tiszaújhelyi Általános Iskolában. A tanteremben a magyar 1.b osztályos kisdiákok kezdhették meg a tanévet.Buhajla József ungvári magyar főkonzul elmondta, hogy Harangozó Miklós tiszaújhelyi atya kereste fel a konzulátust, s ő kért segítséget egy magyar osztály tantermének felújításához, amihez a főkonzul szívesen hozzájárult.

 

 

Kárpátalján rohamosan nő a magyar iskolaválasztók száma

– karpatalja.ma

Nyolcvankilenc helyszínen Kárpátalja 1906 magyar iskolakezdőjét köszöntötte a Rákóczi Szövetség a magyar összefogást jelképező ösztöndíjjal szeptember 17. és 20. között. A Rákóczi Szövetség munkatársai ünnepélyes formában köszöntötték az iskolakezdőket és gratuláltak szüleiknek azért a felelős és helyes döntésért, hogy gyermeküket magyar iskolába íratták. Kárpátalján a múlt évhez képest idén szeptemberben közel 10%-kal több gyermek lépett a magyar általános iskolák első osztályába.

 

Őrvidék

Koszorúzás a Széchenyi István emléktáblánál

– volksgruppen.orf.at

Gróf Széchenyi István születésének 227. évfordulója alkalmából koszorúzással egybekötött ünnepi megemlékezést tartottak ma a bécsi magyarok, a Magyar Nagykövetség rendezésében. A magyar nagykövetség közelében, a Herrengasse 5. szám alatti Wilczek-palota falán kétnyelvű emléktábla jelzi, hogy itt született 1791. szeptember 21-én Gróf Széchenyi István.

 

Előadás a Himalája magyar remetéjéről

– volksgruppen.orf.at

Az „Europa“-Club meghívására Kubassek János geográfus tartott előadást Kőrösi Csoma Sándor pályafutásáról Bécsben, a Collegium Hungaricumban. A Himalája magyar remetéje címmel négy éve jelent meg könyve, melyben megelevenedik a XVIII. századi Erdély, a Bethlen Kollégium, Göttingen és az ázsiai vándorlás számos állomása.

 

5 éves az Alsóőri Ifjúsági Egyesület

– volksgruppen.orf.at

Az Alsóőri Ifjúsági Egyesület nemcsak fiatalokból áll, hanem az egyesület maga is fiatal: négy alsóőri fiatal 2013-ban határozta el, hogy egyesületet alapítanak az összetartás erősítésének jegyében, az alapítást rögtön egy bállal ünnepelték meg. Azóta több, mint 25 fő tagja az egyesületnek, Szabó Joachim elnök vezetésével tegnap tartották meg éves közgyűlésüket.

 

Árkádünnep Felsőőrben

– volksgruppen.orf.at

A Felsőőri Református Egyházközség őszi gyülekezeti ünnepsége immár több, mint 30 éve sok látogatót vonz Felsőőrből és a környékbeli magyar és osztrák településekről is. Az Árkádünnepre/Arkadenfest vasárnap, szeptember 23-án a 9:30 órai, kétnyelvű istentiszeteletet követően kerül sor.