A Székely Vágtát, mint minden évben, idén is számos kísérő lovasprogram színesíti, amelyeken többségében a térség lovas egyesületei vesznek részt. 2018-as kínálatunkban lesz lovas színdarab, tüzes show és operett est is, visszatér a díjugratás, emellett pedig lovasíjász bemutatók és fogathajtás is szerepel a programban.

 

 

Huszár ügyességi verseny

a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület szervezésében

július 13., 19.30

A tavalyi Szent László-futam sikerén felbuzdulva, valamint huszáraink rátermettségét feltérképezve, a huszár ügyességi verseny idén sem maradhatott ki a programkínálatból. Erre a versenyre egy katonai hagyományőrző egység legfeljebb négy tagja nevezhet be, korhű egyenruhában és fegyverzettel. A versenyzőnek egy előre elkészített akadálypályán kell ügyességi, harcászati és lovassági feladatokat végrehajtania, minél kevesebb hibát vétve. A játék időre megy, a legjobb három huszárt pénzjutalomban részesítik.

 

Éjjeli tüzes show

az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület előadásában

július 13., 21.00

Ebben a produkcióban a kaszkadőrök egy újabb ősi elemet szelidítenek meg: a tüzet. 14 ember és 4 ló vesz részt benne, a bemutató látványának fokozásáért, a kaszkadőröket fáklyások veszik körül, így mutatva útjukat. A gyalogos fáklyások is bravúros mutatványokkal fűszerezik a produkciót. A kaszkadőrök, egyénileg és csoportosan, trükköket és tüzes elemeket mutatnak be.

 

Fogathajtó verseny

július 14., 15.00

A hatalmas sikernek örvendő fogathajtó versenyen idén is több kategóriában indulnak a fogatosok. Az immár ötödik alkalommal megszervezendő egyes-, kettes- és négyesfogathajtó verseny önálló műsorszámként 2014-ben szerepelt először a Székely Vágta keretében. A tavalyi fogathajtó versenyen Bodó Zoltán volt az abszolút győztes, neki kettes- és négyes fogattal is sikerült a legjobb eredményt elérnie. Egyes fogattal György Adolf, póni fogattal Szász Csongor bizonyult a legügyesebbnek. Idén vajon kik állnak dobogóra?

 

Honfoglaláskori lovasíjász bemutató

a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület programja

július 14., 18.30

Az egyesület keretében működő lovasíjász csapat honfoglalás kori harcászati bemutatója, Recsenyédi Hunor, a Kassai lovasíjász iskola tagja vezetésével. A közönség megismerheti honfoglaló őseink íjász harcmodorát, fegyver- és lóhasználatát. A produkció betekintést nyújt a honfoglaláskori harci lovak kiképzésébe és a harcászati technikákba.

 

Szabadtéri táncház

a Kónya Ádám Művelődési Ház szervezésében

július 14., 19.00 gyermekek, 20.00 felnőttek

Idén előtérbe kerülnek a helyi tehetségek, felelevenedik a táncházmozgalom. Gyermektáncházzal indul a program a Kincsek Gyermek Néptáncegyüttes egyengetésével, 20 órától pedig közreműködnek a Kis Bekecs (Nyárádszereda), a Serittő (Székelyudvarhely), a Napsugár (Marosvásárhely), a Perkő (Kézdiszentlélek), a Kincskeresők (Sepsiszentgyörgy), a Százlábú (Sepsiszentgyörgy), a Székely Mikó Kollégium (Sepsiszentgyörgy) és Csíkszereda környéki néptáncegyüttesek. Táncrendek: moldvai, nyárádmenti, udvarhelyszéki, felcsíki, vajdaszentiványi és mezőségi. Oktatók: Ádám Katalin és Tőkés Edit, Virág Endre, Benő Barna Zsolt, Fülöp Csaba, Kelemen Szilveszter, Füzesi Albert, valamint Marthi Jenő és párjaik. A talpalávalót a Folker és az Üsztürü zenekarok, valamint Dezső Attila húzza.

 

Románia képviselőjét kiválasztó futam a Nemzeti Vágtára

július 15., 12.00 futam, 17.30 döntő

A Nemzeti Vágta 2013-ban indított először Nemzetközi Futamot, amelyen a Székely Vágta szervezői révén Romániát képviselő lovas is megméretkezett. Idén immár harmadik alkalommal lesz a Székely Vágtán is kvalifikációs futam, ahol a tét Románia képviselete a budapesti rendezvényen. Ebben az évben a Shagya Arab Lovas Klub küldi a lovasokat, szám szerint hat lovast.

 

Díjugratás

a Foxvet támogatásával

július 15., 13.30

A díjugratás célja a lovas versenysport népszerűsítése, a Régió kupa résztvevőinek és szervezőinek egy újabb megmérettetése. A lovasok két kategóriában indulhatnak: 80–90 cm-en, illetve 100–110 cm-en. Az első kategóriában a lovas 80 cm-en indul, hibátlan pálya teljesítése esetén (nem ver le egy akadályt sem, nem tér ki a lova, nem esik le a lovas) a lovas indul 90 cm-en, ahol már az időt is mérik. A második kategória szintén ezen szabályok mentén működik. Mindkét kategóriában az a lovas nyer, aki a legrövidebb idő alatt hibátlan pályát teljesít. A díjak lovas felszerelések lesznek.

 

A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola bemutatója

július 15., 15.00

A bemutató a vágás és védés technikáit mutatja meg, lesznek forma és páros gyakorlatok, szabad vívás, szakmai magyarázatokkal kísérve. A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola sátránál öt órán keresztül ki is lehet próbálni a szablyavívást.

 

Lovasíjász bemutató

a Saggitis Siculorum Egyesület produkciója

július 15., 15.30

Pászka Lehelt már jól ismeri a Székely Vágta közönsége, hiszen minden évben hozzájárul a lovasesemény látványos részéhez. Volt már világrekord kísérlete is a Vágtán, most egy négylovas lovasíjász produkcióval készül, amely során a ló és lovas tökéletes együttműködéséről kapunk élethű, hiteles képet. A produkcióban látható jelenetek jellemzik honfoglaló őseink harciasságát.

 

Pál Attila színművész és vendégei operett estje: válogatás operett-, musical- és világslágerekből

Kecskemét, Sepsiszentgyörgy testvérvárosa felajánlásából

július 15., 19.00

Pál Attila színművész a kecskeméti Katona József Színház tagja. 1986-ban, a Színház- és Filmművészeti Főiskola befejezése után rögtön kapta lehetőséget, hogy Kecskeméten helyezkedjen el, ennek immár 32 éve. Az évek alatt számos műfajban kipróbálhatta magam, legyen az operett vagy musical, dráma vagy vígjáték, esetleg gyermekelőadás. Pál Attila színművész mellett fellép még Turpinszky-Gippert Béla operaénekes, Balog Tímea énekművész és Szegő Adrienn színművész, énekes.

 

Kinizsi Pál, Mátyás király jobbkeze

lovas színdarab az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület bemutatásában

július 15., 19.40

A produkció a híres író, Tatay Sándor: Kinizsi Pál című regényének lovasszíndarab feldolgozása. Romantikus, ünnepélyes elemeket tartalmaz, népmesei ihletéssel, székelyes humoral próbál szólni egy igazi hősről, egy nagy hadvezérről, aki sohasem vesztett csatát, kinek életét és a királya iránti hűségét nem törték meg a csalódások, az árulás és a ranggal járó hatalomvágy sem. Az előadás fő célja Kinizsi Pál temesi főkapitány, Mátyás király fővezérének megtestesítése, életének néhány fontos és történelmet író tettének bemutatása. A kaszkadőrök 20 tagú segítséggel egészülnek ki.

 

Ízelítő Udvarhelyszék népi kultúrájából

a Hargita Megyei Hagyományőrző Forrásközpont programja

július 14., 10.00–18.00

A program fő tevékenysége egy gasztronómiai bemutató lesz, amelyen a közönség megkóstolhat egy Udvarhely vidékére jellemző hagyományos főételt. Emellett, udvarhelyszéki zenészek húzzák a talpalávalót, négy táncos pedig székelyföldi táncokkal készül. Lesz lehetőség néhány tánclépés elsajátítására, ugyanakkor népdaltanulásra, közös éneklésre is sor kerül.

 

Gyermekfoglalkozások

július 14–15., 11.00–19.00

A Székely Vágta a gyerekeké is, szórakozásuk érdekében két napig tartó gyermekfoglalkozást szervezünk nekik. Kínálatunkban lovas edzőgyakorlatok, huszárcsákó készítése, lovas jelenetek festése, mesealkotás, lovagi játékok, kézműves foglalkozások, kreatív játékok, gyöngyfűzés, nemezelés, mézeskalács díszítés, textiljáték varrás, papírszínház, ügyességi játékok, harcművészet és ősi mesterségek bemutatása, kreatív műhelymunka és játékos oktatás várja a kicsiket.

 

Incitato képzőművészeti kiállítás

július 14–15., 11.00–19.00

XXVI. Incitato Nemzetközi Művésztábor július 1-én nyitotta meg kapuit Bálványoson. A kézdivásárhelyi Incitato Lovas Sportklub által huszonhatodik alkalommal megszervezett, Európa-szerte egyedülálló táborra idén huszonöt hazai és magyarországi képzőművész kapott meghívást. A tavalyi kiállítás anyagát a Székely Vágta érdeklődői is megtekinthetik az Óriáspince-tetőn felállított sátorban, a művésztábor egyik munkáját pedig, az Incitato egyesület felajánlásából, a Székely Vágta harmadik helyezettje viheti haza.

 

Mrs. Hayes biztonsági szoknyája és egyéb érdekességek...

Lovas öltözet és viselettörténeti kamarakiállítás

a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókintézete szervezésében

július 14–15., 11.00–19.00

A lovak és az elegancia fogalma már évszázadok óta összefonódik, hiszen a régmúltban is fess huszárok, később elegánsan öltözött dámák ültek a nyeregbe. A lóversenyek közönsége pedig mindig is ízléses és exkluzív ruhakölteményekben szurkolt a lelátókon, így volt ez régen és napjainkban is. Ki a rejtélyes Mrs. Hayes, hogy is néz ki az a bizonyos szoknya? Milyen öltözködési szabályoknak tett és tesz eleget a mindenkori lovas? A lovas öltözet fortélyairól és különlegességeiről ad választ és ízelítőt a viselettörténeti kamarakiállítás.

 

 

KÜLÖNDÍJAK

 

Aranyparipa-díj

az Equitana lovasbolt támogatásával

Az Aranyparipa-díjat a legápoltabb lovaknak adják, a díj célja felhívni a figyelmet a felelős állattartásra. Az elbírálásnál figyelembe veszik a takarmányozást, a lovak általános ápoltságát, a sörényük és patájuk állapotát. Aranyparipa-díjat először a 2013-as Székely Vágtán adott át az Equitana lovasbolt, az ő támogatásával idén is megvalósul a díj átadása. A 2018-as Székely Vágtán négy ló kap Aranyparipa-díjat.

 

Vándorszablya

átadás: július 15., a Székely Vágta döntője keretében

Első alkalommal 2014-ben került sor egy vándorszablya felajánlására, amelyet készítője, Szabó István a Székely Vágta győztesének adott. A szablya hagyományos kézi kovácsolással készített, edzett pengével ellátott, kecskebőrrel bevont markolat, melyet sárgaréz drótfonat díszít. Típusa 1845 mintájú lovastiszti vándorszablya, amit a tavalyi győztes, a kézdivásárhelyi Berde Lóránd birtokol. A Székely Vágta 2018-as nyertese megtarthat egy 1861 mintájú gyalogostiszti szablyát.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog