Nagyon kevés nappal azután, hogy elutasították a formálisan, vagyis a naivak hiszékenységére alapozó látszatra Viorica Vasilica Dăncilă asszony által vezetett kormány elleni PNL-s (Nemzeti Liberális Párt – E-RS) kezdeményezésű bizalmatlansági indítványt, az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor úr nyíltan kifejezte elégedetlenségét azzal szemben, hogy igazságtalan módon a Szövetség rovására írják a kormány mesterséges életben tartását.

 

Kelemen úrnak első látásra igaza van. Legalábbis részben. Hiszen a PSD–ALDE-s (Szociáldemokrata Párt – Liberálisok és Demokraták Szövetsége – E-RS) kormánynak a Szövetség szavazataival, vagy nélkülük, szavatolt volt a túlélése. Az indítvány kudarca nagyrészt a PNL-t, Ludovic Orban urat terheli, aki képtelen volt tárgyalásokat folytatni Victor Ponta úrral, az ellenzékkel, a PSD-n belüli elégedetlenekkel, a koalíció, különösen a PSD ravaszságával, aki kiadta a parancsot, hogy a párt egyetlen parlament képviselője se merészelje megközelíteni a szavazóurnákat, nehogy árulóvá váljon. A többi ellenzéki párt is hibás, melyek ahelyett, hogy koalícióra lépnének, szövetségeket próbálnának összerakni, inkább egymást támadják, hátha-hátha kicsikarnak maguknak egy újabb nyomorúságos százalékot a felmérésekben.

Az RMDSZ az indítvány vitája és szavazása alkalmával azt választotta, hogy nem nyilvánít véleményt, vagy elhagyja a Parlament két házának együttes ülését. Ez a megoldás azt az illúziót keltette, hogy az RMDSZ nem is hintó, nem is szekér, nem is szűztelenített, nem is szűz, csak egy kicsit, nagyon kicsit terhes. Pontosabban cinkos a hatalom pártjaival, melyek – úgy tűnik – sokat ígértek neki, a folyosókon azt pusmogják, hogy egészen odáig is elmentek, hogy a magyar nyelv második hivatalos nyelvvé válna Románia területén (így! – E-RS). És mindez éppen a Nagy Egyesülés Centenáriumában (így! – E-RS).

Erről az eseményről az RMDSZ vezetői már régóta azt mondják, hogy a romániai magyarságnak nincs oka megünnepelni és nem is fogja megtenni, ezzel Budapest, az Orbán Viktor (az „úr” itt elmaradt! – E-RS) által vezetett kormány kottájából játszva, aki folyamatosan Trianon traumáit hangoztatja, amelyek állítólag – lásd Uram! – még a Holokausztnál is nagyobbak (utalás a szélsőségesen magyarellenes román kommentátorok által e napokban előkapart összetartás napi beszédre, azzal a „szépséghibával”, hogy azt Lázár János, akkoriban Miniszterelnökséget vezető miniszter mondott Szarvason, 2017-ben, semmilyen módon nem említve a holokausztot! – E-RS). Bár senki sem mond egy szót sem arról, hogy milyen nagy árat fizetett a PSD–ALDE koalíció az RMDSZ-nek erről a cinkosságáért, a dolgok kétségtelenül komolyak, tekintettel arra, hogy Markó Béla úr, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, aki szökőévenként áll csak a sajtó elé, a napokban azt a kijelentést engedte meg magának, aljas és büntetőjogilag büntethető módon semmibe véve Románia alkotmányát, hogy Erdély kérdése továbbra is megoldatlan. Egyelőre talány, hogy milyen megoldásokra gondol Markó úr.

Mit tett az RMDSZ tegnap (július 3-án – E-RS), a büntetőtörvénykönyv módosításairól tartott szenátusi szavazás alkalmával, mely módosítások a tolvajok, a korruptak, a megvesztegetők és azon politikusok országává változtatja Romániát, akik annyit lophatnak, amennyit csak szíveskednek? Az RMDSZ, egyáltalán nem találékony módon, ugyanúgy tett, mint a múlt héten. A PSD–ALDE szövetség cinkosaként cselekedett. Csakhogy az RMDSZ szenátorai ezúttal nem hagyták el a termet, hanem szépen a helyükön maradtak (úgy tűnik, az áldott állapot előrehaladhatott, az RMDSZ egy kicsit terhesebb lett), ezzel biztosítva a határozatképességet és lehetővé téve a Dragnea, Iordache, Nicolicea, Tăriceanu, Şerban Nicolae által kiötlött összes gazemberség kényelmes elfogadását.

Nem is tehetett másképpen. Az RMDSZ Kelemen Hunor úr vezetésével egyre inkább a budapesti kormánynak alárendeltnek, ennek ideológiája által befolyásoltnak, az illiberális doktrína kiszolgálójának tűnik. A Szövetség vezetői abban bíznak, hogy minél jobban eltávolodik Románia Európától, a Jogállamiság (így! – E-RS) jellegzetességeitől és működési szabályaitól, minél inkább autokráciává válik, ők annál több követelést fogalmazhatnak meg. Melyek nagy eséllyel teljesülnek is majd, hiszen Dragnea úr nagyon közeli kapcsolatokat ápol Magyarország kormányfőjével. Lehet, hogy akkor majd a választ is megkapjuk – Isten őrizz! – Markó úr találós kérdéseire.

Mircea Morariu

contributors.ro,/eurocom.wordpress.com: UDMR, puțin gravidă

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog