Vincze Loránt, a FUEN elnöke az Európai Parlamentben beszélt a Minority SafePack sikereiről, és arról, mit is lehet várni a jövőben a kezdeményezéstől. Az Európai Bizottság október 3-áig közli álláspontját a kisebbségvédelmi kezdeményezésről.

 

A nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezés azért indult,mert mostanáig nem volt olyan átfogó szabályozás az Európai Unióban, amely garantálná az őshonos nemzeti kisebbségek jogait. Ez természetesen azt jelentette, hogy a határon túli magyarság szempontjából kulcsfontosságú kezdeményezésről van szó, ezért Magyarország is csatlakozott az aláírásgyűjtéshez.

Ez egy pártokon felüli kezdeményezés, amelyet egészen április 3-áig lehetett papíralapon vagy elektronikus formában aláírni. Szerencsére összejött a kellő számú aláírás, 1,32 millió ember támogatta a kezdeményezést, és ebből legtöbben a Kárpát-medencében, egészen pontosan mintegy 900 ezren!

A Minority SafePack határozott és megkerülhetetlen üzenet az Európai Unió felé, hogy érdemben is foglalkozni kezdjen az őshonos kisebbségekkel.

Ennek fényében az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőivel szerdán délután Hogyan tovább az európai kisebbségpolitikában? címmel megtartott kerekasztal-beszélgetésen vett részt – írja a Maszol.

Előadásában Vincze Loránt kifejtette: az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés kampánya során számos helyen járt Európában, és többször megtapasztalta, hogy a többségi társadalmak képviselői nem voltak tisztában azzal, hogy az Európai Uniónak semmilyen törvénye sincs az őshonos kisebbségek védelmére.


A mi meglátásunkban az uniós tagállamok jogállamiságának értékelésekor minden esetben figyelembe kellene venni az emberi jogokat is – és szerintünk a kisebbségi jogok egyértelműen emberi jogoknak számítanak. Ellentmondásos és érthetetlen, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége, a törvénykönyvek betartása, a korrupcióellenes harc fontos az EU számára, de a kisebbségi jogok betartása, az őshonos kisebbségek elismerése nem az.”

Vincze Loránt úgy vélekedett: a Minority SafePack reményt ad az el nem ismert kisebbségeknek, új lehetőséget nyújt az anyaország nélküli nemzetiségek számára, emellett a szolidaritás üzenetét is magában hordozza.

Winkler Gyula EP-képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Parlamentben határozatot fogadtak el az őshonos kisebbségek védelméről az egymillió aláírás meglétével párhuzamosan, így most két irányból is nyomást lehet gyakorolni az Európai Bizottságra.

Elmondta, hogy a Minority SafePack sikeressége után most konkrét kezdeményezéseket kell megfogalmazni, az egyik javaslata a kisebbségi jogok tiszteletben tartásának monitorizálására vonatkozott. Emellett javaslatot tett az uniós finanszírozással létrehozott nyelvi sokféleségi központok létrehozására.

Az őshonos nemzeti kisebbségek helyzete nagyon különbözhet attól függően, hogy hol élnek az Európai Unión belül. Ezért kérjük, hogy az EU határozza meg azokat a követelményeket, amelyeket minden tagállamnak kötelezően be kell tartania. Addig nem beszélhetünk a polgárok Európájáról, amíg a kisebbségi jogok nem érvényesülnek.”

 


Forisek Ádám

 

888.hu

 

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog