FOTÓ Inquam / Bogdan Buda

Végére ért a két hete folyó hadjárat az első számú ellenség, Laura Codruta Kövesi menesztésével kapcsolatban. Negatívan véleményezte Romániában a bírák és ügyészek szakmai testületeként működő Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlege kedden Laura Codruta Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltását, amelyet Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezett. A döntés Klaus Iohannis kezében van, ő dönt, hogy repül, vagy marad a főügyész. A Legfelsőbb Bírói Tanács döntése csupán konzultatív jellegű.

 

 

A nyilvános ülésen jelen lévő  Dragneát és Tariceanut kiszolgáló Toader  a testület előtt is kifejtette álláspontját, miszerint a főügyész önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a korrupcióellenes ügyészséget (DNA). A miniszter húsz pontba szedett "bűnlajstromában" egyebek mellett azokra az alkotmánybírósági határozatokra hivatkozott, amelyek szerint a DNA - Kövesi vezetésével - az utóbbi év során háromszor is alkotmányos konfliktusba keveredett más állami hatóságokkal.

A kezdeményezés nem más mint a kockázatos gazdasági és pénzügyi játékba fogott szocialista kormány hadjárata az igazságszolgáltatás térdre kényszerítése. A hadjárat tulajdonképpen nem csupán a főügyész eltávolítására indult, hanem a korrupció ellenes ügyészség eltüntetésére. Ez utóbbi Dragnea  Tăriceanu párosnak személyes érdeke, mivel mindkettőnek "vaj van a fején". Mindkettő ellen valamilyen vizsgálat folyik korrupciós ügyben. 

Kövesi azt állította: valótlan, bizonyítékok nélküli, megalapozatlan vádakat olvastak a fejére. Tagadta, hogy a DNA bizonyítékokat hamisítana, akárcsak azt, hogy semmibe venné az alkotmánybíróság határozatait. A DNA főügyésze megismételte korábbi sajtóértekezletén kifejtett álláspontját, miszerint bűnvádi eljárás alá vont vádlottak intéztek kétségbeesett támadást ellene azzal a céllal, hogy lejárassák az igazságszolgáltatást.
Augustin Lazar legfőbb ügyész úgy vélekedett, hogy a miniszter a CSM rendelkezéseit megsértve szabálytalanul kezdeményezte a DNA főügyészének leváltását.
A CSM ügyészi részlegének ülése 6:1 arányban szavazott - Kövesi védelmében - a miniszter kezdeményezése ellen.
A vádhatóságok vezetőit az államfő nevezi ki vagy váltja le Romániában az igazságügyi miniszter javaslatára, a CSM véleményezése nyomán. Klaus Iohannis államfő már a CSM véleményezése előtt jelezte, hogy elégedett Kövesi munkájával, és nem lát okot elmozdítására.
A DNA főügyésze esetleges leváltásának belpolitikai tétje van Romániában. Az elmozdítására tett miniszteri javalattal a bukaresti kormányt vezető PSD-ALDE szociálliberális koalíció nyíltan is hadat üzent az úgynevezett "párhuzamos államnak", vagyis annak az obskúrus háttérhatalomnak, amely szerintük az országot irányítja.
A másik oldalon Klaus Iohannis államfő, a jobboldali ellenzék és a korrupcióellenes tüntetéseket szervező civilek azt állítják: nem hiteles az emberei jogokra és az ártatlanság védelmére hivatkozó kormánykoalíció, szerintük a PSD-ALDE azért próbálják szűkíteni az ügyészség mozgásterét, hogy megmentse korrupt politikusait a felelősségre vonástól.

Kapcsolat

Szék-helyek.ro 

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László


Adatkezelési tájékoztató 

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, a Nagy haború  oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál)  jogvédelem alatt áll. A szerző engedélyével másolható vagy sokszorosítható.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.szekhelyek.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog