Nyomtatás


Fotó: Digi24 

A hivatalos döntés még nem született meg, de az elnök sajtónyilatkozataiban már jelezte: elégedett Kövesi tevékenységével és nem lát okot leváltására.

 

A bukaresti kormánypalota előtti téren összegyűlt több ezer ember "Nem akarunk tolvaj nemzet lenni", "Igazságszolgáltatást, nem korrupciót", "PSD a vörös pestis", "Tudorel, inkább te tűnj el, a tolvajokkal együtt" rigmusokat skandált.
A bukaresti megmozdulással egy időben Jászvásáron, Kolozsváron, Nagyszebenben és más romániai városokban több száz ember vonult hasonló jelszavakkal az utcára, és az emigrációban élő románok is több nyugat-európai városban korrupcióellenes demonstrációkat szerveztek.
Romániában az utóbbi évben rendszeressé váltak a korrupcióellenes jelszavakkal rendezett kormányellenes demonstrációk. A tüntetők meggyőződése, hogy Toader a PSD politikai parancsának engedelmeskedve emelt megalapozatlan kifogást a korrupcióellenes főügyész tevékenysége ellen, a kormánypárt pedig azért indított kampányt a vádhatóság ellen, hogy politikai ellenőrzés alá vonja az igazságszolgáltatást és megvédje korrupt politikusait a felelősségre vonástól.

A kormányon lévő PSD-ALDE szociálliberális koalíció viszont azt állítja: az ügyészségi túlkapások miatt Románia ügyészállammá vált, ahol nem érvényesül az ártatlanság vélelme, az országot pedig egy obskúrus háttérhatalom irányítja, amely eszközként használja a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) az engedelmeskedni nem hajlandó közéleti szereplők eltávolítására.

Az igazságügyi miniszter csütörtökön közzétett jelentésében úgy értékelte: Laura Codruta Kövesi önkényesen, hatáskörét túllépve, alkotmánysértő és törvénytelen módon vezeti a korrupcióellenes ügyészséget, ezért leváltását kezdeményezte. A főügyész esetleges elmozdításáról a jobboldali Klaus Iohannis államfő dönthet. 

Az igazságügyi miniszter jelentése „nem világos”, az államfőnek pedig más véleménye van a korrupcióellenes ügyészség vezetőjének munkájáról, így a dokumentumot az államfő szakértői testülete alaposabb tanulmányozásnak veti majd alá – közölte az elnöki hivatal már csütörtök este.

A Kövesi-ügy a nemzetközi hírügynökségek és számos külföldi sajtóorgánum érdeklődését is felkeltette. Az Európai Bizottság is megszólalt: rövid közleményben tudatják, hogy figyelemmel és aggodalommal kísérik a fejleményeket.