erdelyikonyv.eu

 

 

 

 

 

Kézdivásárhely: Karinthy kávéház a Vigadóban


Kiss László az új előadást próbálja. FOTÓ: DÉNES BOTOND

November 13-án, hétfőn, a magyar nyelv napján, Karinthy Frigyes születésének 130-ik évfordulója alkalmából a kézdivásárhelyi Városi Színház bemutatja Karinthy kávéház című legújabb előadását. A bemutatóra a Gábor Áron A. bérletek érvényesek. Következő előadások: 14-én (Gábor Áron B. bérlet) és 25-én (Gábor Áron C. bérlet).

 

Az idén 130 éve született Karinthy Frigyes, ebből az alkalomból állította színpadra a Kézdivásárhelyi Városi Színház Karinthy kávéház című legújabb előadását, melynek bemutatója hétfőn este hét órától lesz a Vigadó Művelődési Házban. A produkció Kiss László színművész egyéni előadása, rendező Kolcsár József.
Egyre népszerűbbek a kocsmaszínházi előadások, de az ritkán fordul elő, hogy egy előadás kedvéért a színház változzon át kávéházzá, ahol friss feketét szolgálnak fel a közönségnek. Hogy miért kávéház? Mert Karinthy ott érezte igazán elemében magát, mert ez volt az a helyszín, ahol a Nyugat írói köre egykor élénk vitákat folytatott egymással, de ahol általában kicsit vidámabban, játékosabban volt jelen az irodalom, mint a hivatalos helyeken.
A stílusparódiák vagy irodalmi karikatúrák – ahogy maga Karinthy nevezte írásait – az eredeti művek mellett hallhatóak az előadásban, Kiss László nagyszerű érzékkel, szellemesen és rendkívüli művészi alázattal idézi meg a színpadon a magyar irodalom legközismertebb alkotóit. írja a Háromszék napilap

Kapcsolat

Szék-helyek.ro hírportál

525400 Kézdivásárhely

42-es Udvartér 1.sz.

Telefon: 0040 742 210 505

E-mail: szekhelyek@gmail.com

Kapcsolattartó: Tóth László

Felhasználási feltételek

Szerzői jogok

  Minden, az www.nagyhaboru.szek-helyek.ro oldalain megjelenő tartalom (cikk, kép, videó, egyéb) a Szék-helyek portál  (továbbiakban Portál) szellemi tulajdonát képezi, vagy jogvédelem alatt áll.
A www.felsoharomszek.szek-helyek.ro és www.hirlap.szek-helyek.ro  hírei, véleményei szabadon idézhetők és felhasználhatók, az eredeti forrásra mutató hivatkozás elhelyezésével.

Bővebben szerzői jog